Fauci: Az Egyesült Államokban „zavarba ejtő mértékben” nő a fertőzöttek száma

2020. június 23. 21:44

A járványügyi szakember leszögezte, hogy az elkövetkező két hét „kritikus fontosságú lesz” a vírus jelenleg Arizonában, Texasban és Floridában tapasztalható terjedésének kezelésében.

2020. június 23. 21:44

Fauci, aki korábban a Fehér Ház koronavírus-járvánnyal foglalkozó munkacsoportjának egyik tagja volt, a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán úgy fogalmazott: egyes tagállamok már jól kezelik a járványt, illetve a vírus terjedésének féken tartását, míg másoknál – ahogyan fogalmazott – „sok a sötét felhő és az ismeretlen tényező”. Úgy vélekedett, hogy ennek oka az lehet, hogy egyes államokban túl korán indították újra a gazdaságot és a mindennapi életet anélkül, hogy megfelelő számban rendelkezésre álltak volna a vírustesztek vagy a vírussal fertőzöttek kapcsolatrendszerének feltárását segítő módszerek.

A járványügyi szakember pozitív példaként New York államot említette. Leszögezte, hogy az elkövetkező két hét „kritikus fontosságú lesz” a vírus jelenleg Arizonában, Texasban és Floridában tapasztalható terjedésének kezelésében. Elmondta, az elmúlt hetekben ugyan csökkent a járványban elhunytak száma, de ez szerinte „nem jelent semmit”, mert „a halálozások száma mindig jelentős mértékben lemarad az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számától”.

A korábbiaknál több vírustesztet végeznek majd

A szakember mindazonáltal optimistának nevezte magát. Úgy vélekedett, hogy az ország felkészült a járvány második hullámára. Hozzáfűzte ugyanakkor: egyáltalán nem bánja, hogy már nem korábban figyelmeztetett a szájmaszkok viselésének fontosságára. Fauci arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy a korábbiaknál több vírustesztet végeznek majd, s a The New York Times című lap tudósítása szerint leszögezte, hogy sem a Fehér Ház, sem a kormányzat többi tagja nem kérte a vírustesztek lassítását. Ez ügyben volt egy kis vita az amerikai közéletben. Donald Trump amerikai elnök ugyanis a szombaton az oklahomai Tulsában tartott választási nagygyűlésen azt mondta, a járványügyi helyzet annyit javult, hogy akár csökkenteni is lehetne a vírustesztek számát. Később az elnök úgy fogalmazott: csupán tréfálkozott.

Az új típusú koronavírus elleni vakcina az év végére vagy a jövő év elejére készen lehet

Frank Pallone, az energetikai és kereskedelmi bizottság demokrata párti elnöke a keddi meghallgatáson megjegyezte: Trump tulsai szavai „különösen meggondolatlanok” voltak. Az elnök egyébként kedden, mielőtt Arizonába indult, a Fehér Házban újságíróknak ismételten tréfásnak minősítette szombati megjegyzéseit, és azt állította, hogy az amerikai kormányzat minden más országnál több vírustesztet végeztet.

A járvány „a század legnagyobb egészségügyi válsága az Egyesült Államokban és a világban”

Anthony Fauci meglátása szerint az új típusú koronavírus elleni vakcina az év végére vagy a jövő év elejére készen lehet, bár óvott a sietségtől. Felhívta a figyelmet arra, hogy az oltóanyagnak „valóban biztonságosnak és hatékonynak” kell lennie. Fauci mellett a meghallgatáson részt vett Robert Redfield, a járványügyi és betegségmegelőzési központok (CDC) igazgatója, Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője és Brett Giroir tengernagy, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának közegészségügyért felelős miniszterhelyettese.

Robert Redfield azt fejtette ki, hogy a járvány „a század legnagyobb egészségügyi válsága az Egyesült Államokban és a világban”, Brett Giroir pedig a vírustesztek fontosságát hangsúlyozta. Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház keddi adatai szerint – már több mint 2 millió 300 ezer embert diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel, és a vírus okozta Covis-19-betegségbe, illetve ennek szövődményeibe 120 ezer amerikai halt bele.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2020. június 24. 01:42
Fauci megint retteg. Elfelejti, hogy a görbét csak laposítani lehet és az a rendszer elbírja a mostani helyzetet. Az ő pénze biztos. Már nem kéne megszólalnia.
pildar
2020. június 24. 00:03
Dolgozni nem mehettek, inkább rohadjon szét a világgazdaság, de a tízezer fős tünti az nem gáz. Csodálkoznak?
figyelő4322
2020. június 23. 23:24
Ja, csak Fauci főszagértő nem tárta fel az egyik fő okot a komoly második hullám okára. Mégpedig azt, hogy a BLM, Antifa és más sz@rosgyurka brigádok nagy tömegekben, minden fajta szabályt felrúgva már hetek óta a nagyobb városok utcáin ordítoznak, nyálat (és más nedveket) cserélgetnek, szarnak, hugyoznak, és véreznek minden elképzelhető helyen. A zsaruk meg persze nem igen avatkoznak bele, hiszen ha valami baki történik, tutira őket hibáztatják. A félnótás libbant vezetők a meg randalírozók lábát csókolgatják. Ennél "betegebb" sztorit még a legélesebb eszű író sem tudna kieszelni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!