Még nincs kimondva az alkotmányellenesség
A kassai székhelyű testület egyelőre csak felfüggesztette a törvénymódosítás végrehajthatóságát, azt azonban még nem mondta ki, hogy a módosítás rendelkezései ellentétesek lennének az alaptörvénnyel. Ez utóbbi még további vizsgálat tárgyát képezi majd. A mostani döntést a bíróság azzal indokolta, hogy a módosítás szövegezése nem volt eléggé egyértelmű, és lehetővé tette volna az állami szerveknek, hogy a mobilszolgáltatóktól szerzett adatokat anélkül használják, hogy a felhasználás céljait pontosan megszabnák számukra.
A szlovák külügyminisztérium államtitkára, Martin Klus kedden jelentette be, hogy még ezen a héten elkészülhet egy olyan mobilapplikáció, amelynek használata lehetővé tenné, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet jelenleg állami karanténintézményekben kell tölteniük. Arról, hogy a mobilapplikáció a gyakorlatban is bevezetik-e, a központi válságstábnak kell döntést hoznia. Azt egyelőre nem tették egyértelművé, hogy a mobilapplikáció használatának bevezetésére hatással lehet-e a szerdai alkotmánybírósági döntés, ám valószínűnek tűnik, hogy nem, tekintve, hogy az állami karantén kiváltását lehetővé tévő applikáció használata vélhetően önkéntes alapú lenne.