Az egyik végletet az Amerikai Egyesült Államok képviseli, jóllehet, az ország ebből a szempontból a tech-utópia és a libertarianizmus sajátos egyvelegének is tekinthető: itt ugyanis a személyes adat korlátlanul felhasználható a privát szektor számára. A Facebook, a Google és az Amazon szabadon gyűjti az adatainkat abból a célból, hogy optimalizált keresési és marketing szolgáltatást nyújthasson. A kormány ugyanakkor csak akkor férhet hozzá ezekhez az adatokhoz, ha ezt bűnüldözési vagy terrorelhárítási érdekek diktálják – illetve, ha erről külön jogszabály rendelkezik (s például egy a mostanihoz hasonló járvány kapcsán miért ne rendelkezne).
A másik véglet Kína. Itt az adatvagyon akkor is az államot (pártot) illeti, ha az információhoz olyan „magántulajdonban” lévő társaság jutott hozzá, mint például az Alibaba Group vagy a Tencent Holdings. Az információ pedig lehet bármi egészen a tartózkodási helytől kezdve az online pénztárca-adatokon át, egészen a testhőig vagy az arcberendezkedésig. Ez az adattömeg természetesen az állam szolgálatába állítható a nép rendszabályozása céljából, de kétségkívül hatékony fegyver a járvány elleni védekezés során.
További végletet képvisel a „német út”, amit akár „poszttraumás technofóbiának” is nevezhetünk. Itt a személyes adat alapvetően vörös posztónak számít, és különleges védelmet igényel (végtére is, képzeljük el, hogy mit tehetett volna a Gestapo vagy a Stasi, ha egy ilyen adatvagyon birtokába jut). Németországban tehát a személyes adat az érintett kizárólagos tulajdona, aki a saját adatai felett szabadon, de kizárólagosan rendelkezhet.
A koronavírus-járvány elleni védekezésben Dél-Korea és Szingapúr (legalábbis kezdetben) sikertörténetnek számít – mindkét állam a fent ismertetett kínai és az amerikai modell egyvelegét alkalmazták. Dél-Koreában például programozócégek hoztak létre alkalmazásokat a kontaktkutatáshoz. A hatóságok emellett a térfigyelő kamerák és a banki tranzakciókon keresztül követték nyomon a polgárok mozgását, és a potenciális fertőzöttek találkozásait. A karanténban lévő személyeket a mobiltelefonjuk helyadatait figyelve késztették otthonmaradásra. A dél-koreai közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a koreaiakat mindez nem zavarta.
Nyugaton ugyanakkor ezek a megoldások biztos nem mennének át. Pontosan emiatt nem tekinthető a nyugati országok számára követendő példaként a dél-koreai megoldás.