A Müncheni Főkonzulátus 1956-ra emlékező ünnepségen elmondott beszéd

„Kein Staat soll sich in die Verfassung und Regierung eines andern Staats gewalttätig einmischen.” Immanuel Kant, Zum ewigen Frieden

Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Szövetségi Államtitkár Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink!

A német és a teljes európai kultúra egyik legnagyobb gondolkodója, Immanuel Kant republikánus meggyőződése ellenére is fontosnak érezte hangsúlyozni az Örök béke ötödik cikkében, hogy egy államnak sincs joga erőszakosan egy másik belügyeibe és kormányzati formájába avatkozni.

A szöveg 1795-ben jelent meg, amikorra Európa országai már megtapasztalhatták, hogy milyen, amikor egy nagy és erős politikai hatalom szuronyok hegyére tűzött eszmékkel próbálja erőszakosan megváltani a többi, szerinte még tudatlanságban leledző államot.

Kant, aki amúgy a felvilágosodás eszméinek híve volt, itt egyértelműen a forradalmi Franciaország ellen irányuló kritikát fogalmazott meg. Ekkor már a francia nemzetgyűlés nyíltan más kormányok megdöntését sürgette, akár erőszakos külső beavatkozás útján is. Az, hogy az adott állam lakossága valóban ezt szerette volna-e, vagy egyáltalán nem vágyott az erőszakos külföldi megváltók segítségére, nem érdekelte az ígéretes forradalmi kezdetek után kialakuló jakobinus rémuralom ideológusait.

Azt, hogy az úgynevezett forradalmi eszmék erőszakos terjesztésének milyen súlyos következményekkel járó hagyománya alakult ki az azóta eltelt több mint két évszázadban, legjobban a XX. század véres története mutatja meg. A szerencsésebb nyugati országoknak csak a híradások és történelmi adatok révén.
Nekünk, magyaroknak, és velünk együtt a többi szovjet elnyomás alá került kelet-európai népnek viszont ez közvetlen, testközeli tapasztalatot jelentett.

A szovjet szuronyok a nemzeti önrendelkezést és szuverenitást semmibe véve erőltették rá a térség államaira a kommunizmus gyilkos ideológiáját. Módszeresen törekedtek a nemzeti kultúrák és hagyományok leépítésére, a hagyományos uralkodó osztályok és értelmiség megsemmisítésére azzal a céllal, hogy saját utópisztikus lázálmukat ráerőltethessék az alávetett nemzetekre.

Tisztelt Hallgatóság!

Kelet-Európa országainak sokszor kellett szembenézniük a behódolással történelmük során. Mindig volt legalább egy, de általában inkább két vagy három birodalom, amely ki akarta terjeszteni uralmát a régióra, és meg is tette ezt. Hazámnak, Magyarországnak ezeréves történelme van. Az elmúlt 500 évben az országnak különféle birodalmaknak kellett behódolnia. Először jött az ottomán birodalom 1526-ban, aztán a Habsburgok vették át az ország irányítását. A XX. században két gonosz, a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió is elfoglalta hazámat, és csak 1990-ben sikerült visszavennünk az irányítást.

De a szuverenitás elve még a kommunizmus idején is olyan értékes volt a magyar emberek számára, hogy 1956-ban kétségbeesett harcot indítottak a kor legnagyobb hadereje, a szovjet hadsereg ellen.

A magyarok felkelése önmagán túlmutató esemény volt. Nem csupán egy, de az összes szovjet elnyomás alatt élő kelet-európai nemzet számára reménysugárt jelentett, hogy látták: lehetséges szembefordulni az elnyomókkal. Ebből pedig a lengyelek, románok, csehek, vagy a keletnémetek is építhettek, erőt meríthettek.

Volt még egy dolog, ami miatt messze túlmutatott az országhatárokon a magyarok ‘56-os forradalma. Rákényszerített a Szovjetuniót, hogy mutassa meg a kommunizmus igazi arcát. A sztálini terrorról már nyugaton is hallottak korábban, de a közvélemény 1956-ban szembesült igazán azzal, hogy a rendszer velejéig hazug voltával. A nyugati értelmiség ekkor kezdte megérteni, hogy milyen messze van a valóság az illúzióktól. Azoktól az illúzióktól, amelyeket a kommunizmussal kapcsolatban tápláltak, miközben jóhiszeműen rendeztek marxizmus-vitákat egyetemi szemináriumokon.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kommunizmus szabadságot és egyenlőséget ígért. Ehelyett olyan rendszert hozott magával, amely még önnön törvényeit is bármikor lábbal tiporta. Egy öncélú terrorgépezet jött létre, amely a történelem egyik legzártabb diktatúráját hozta létre.

A kommunizmus azonban nem csak hazug, hanem imperialisztikus gondolat is volt. „Felszabadítás” címén gátlástalanul hódításra törekedett hatalomra kerülése első percétől fogva. A magyarok és lengyelek, vagy éppen a balti népek már közvetlenül az első világháború után megtapasztalhatták, mennyire gátlástalanul és erőszakosan akarta kiterjeszteni hatalmát a szomszédos országokra az alig létrejött Szovjetunió. Ez a kommunista hódítási szándék teljesedett ki 1945 után térségünkben.

Persze mondhatjuk, hogy ez a XX. század történelme volt – mi közünk van ma hozzá?

A Szovjetunió összeomlott. Az elnyomott országok áttértek a nyugati típusú liberális demokráciára, tehát most már semmi nem veszélyezteti nemzeti szuverenitásukat.

Ha viszont alaposabban megvizsgáljuk a jelenlegi politikai folyamatokat, szembe kell néznünk azzal, hogy az ilyen típusú kockázatok ma is jelen vannak.

A veszély mindig akkor támad fel, amikor egy gondolatot vagy ideológiát totális igazságként próbálnak feltüntetni, és akár imperialisztikus eszközökkel is megpróbálják érvényre juttatni.

A liberális demokráciák eredetileg a pluralizmust és a különböző politikai nézetek, életmódok és hitek egészséges versenyét hirdették, ami minden józan gondolkodású ember számára vonzó szellemi közeget jelent.

Az eszme azonban mára sajnos messzire távoldott gyökereitől. Rabul ejtette a progresszív liberalizmus utópiája. Ennek a tévesen értelmezett liberalizmusnak a hívei pedig meg vannak győződve saját igazuk kizárólagosságáról, arról, hogy a történelem az ő oldalukon áll.

Az ilyen típusú felfogást pedig már önmagában is aggasztónak kellene találnia minden egészségesen gondolkodó konzervatívnak, hiszen tapasztalatból jól tudjuk, milyen ijesztő következményekkel járhat.

A progresszív liberalizmus saját definíciója szerint sem képes független, szuverén népekben gondolkodni. Ugyanazt az utópisztikus ideológiát javasolja a világ minden nemzetének.

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban?

A birodalmak visszatérését.

De most a birodalmak nem csak Közép-Kelet-Európát fenyegetik, hanem a nyugati civilizáció egészét, és végső soron az egész világot.

Nos, bennünket, magyarokat számos rossz történelmi tapasztalat különösen érzékennyé tett arra, hogy idejekorán észrevegyük az olyan nyílt, vagy akár kevésbé burkolt birodalmi törekvéseket, amelyek szuverenitásunkat fenyegethetik.

Legyen ez a fenyegetés fegyveres, gazdasági vagy ideológiai alapú, arra törekedünk immár ezer éve, hogy ellenálljunk neki. Ezért mondjuk azt, hogy nekünk - magyaroknak, németeknek és másoknak - , akik hisznek a szabad és egyenlő nemzetek eszményében és ezen nemzetek békés, európai szintű együttműködésében, újra meg kell védeni az értékeinket.

Tisztelt Hallgatóság!

Az ár, amit akkor Magyarország a szabadságért megfizetett, rettenetes volt:

2500-an vesztették életüket a harcokban. 1961 végéig csaknem 22 ezer embert sújtottak börtönbüntetéssel, 229 embert kivégeztek, a halálbüntetés korhatárát 16 évre csökkentették. 13 ezer embert internáltak és több mint 200 ezren hagyták el az országot. Magyarország ismét egy diktatúra mindennapjait élte.

Ám a legnagyobb csoda az volt, hogy a leveretés ellenére, a kivégzések és a megtorlások ellenére, a hazugság jó 33 esztendős folyamának ellenére 1956 végül mégis győzött.

A vasfüggöny mögül előbukkanó szabadság közösséget teremtett. A világon a szabadságot szerető, életükkel a szabadságot követő jóakaratú emberek Magyarország mellett tették le a voksukat.

Így volt ez a keleti blokk országaiban, ahol azokban a napokban mindenki Budapestre figyelt. Amint 1953-ban mindenki Berlinre, 1968-ban mindenki Prágára, majd 1981-ben Gdanskra figyelt. És így volt ez a szabad világban is – és így volt Bajorországban is. Azt a segítséget és támogatást, amit a magyar ügy akkor kapott, sosem feledjük el!

De ahogy a Prédikátor könyve is mondja, nincsen semmi új a Nap alatt. A gondolkodás szabadságát korlátozni kívánó törekvések mindig is voltak, és mindig is lesznek. Legfeljebb a formájuk változik. Régebben a szuverén és a hódoltság alatt élő országok területileg különültek egy egymástól. Volt a gonosz náci és szovjet birodalom, és velük szemben állt a szabad nyugati világ.

Ma viszont gondolati szabadságot és a szuverenitást fenyegető törekvések nem állnak meg bizonyos országhatárok előtt, igyekeznek mindenhová beférkőzni.

Semmiképpen nem szabad rettegni tőlük, de őrködnünk kell annak érdekében, hogy Magyarország, Németország és a többi európai nemzet továbbra is szabadságnak és a szuverén államoknak azt az európai közösségét alkothassák, akik képesek együttmukodni a kölcsönös értékek és érdekek, valamint a kontinens jövője mentén, s amihez mi magyarok mindig is büszkén tartozni szeretnénk.

Erre kötelez minket az elhunyt forradalmárok emléke is! Legyen nekik könnyű a föld!

Köszönöm a figyelmet!"