A Der Spiegel szerint a CDU elnökségében nagy a tanácstalanság, még nem döntötték el, hogy a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített stratégiát miként igazítsák a Martin Schulz megjelenésével megváltozott körülményekhez. Azt viszont már eldöntötték, hogy a legnagyobb vetélytárs kancellárjelöltjét nem támadják fiatalkori alkoholbetegsége miatt, és azzal sem, hogy nem szerzett érettségi bizonyítványt.
A Welt am Sonntag szerint Merkel nem akar támadásokra épített kampányt
A Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke világossá tette, hogy nem tartaná helyesnek a támadásokra felépített kampányt, szerinte a CDU-nak nyugalmat és szuverenitást kell sugároznia.
Az is biztos, hogy igyekeznek feltárni Martin Schulz EP-elnöki időszakának kétes ügyeit. A CDU/CSU EP-képviselőinek vezetője, Herbert Reul irányításával már el is készült az első „Schulz-dosszié”, és nemcsak a berlini kancelláriára, a CDU/CSU Bundestag-frakcióhoz és a CDU központjába jutott el, hanem több német szerkesztőségbe is. A párt nem használta fel az anyagot, és a dosszié tartalma részletesen a sajtón keresztül sem vált ismertté. A Welt am Sonntag szerint arról szól az összeállítás, hogy Martin Schulz miként használta fel az EP-elnökséget pártérdekei érvényesítésére, hogy támogatta párttársait, miként tett a német nemzeti érdekek ellen és hogyan került meg uniós szabályokat.
Herbert Reul szerint nincs kivetnivaló az adatgyűjtésben. A dossziét még akkor kezdték összeállítani, amikor tavaly konfliktus alakult ki az EP-elnöki tisztség betöltése körül a két legnagyobb frakció, a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppárt képviselőcsoportja és a szocialisták között. Aztán amikor kiderült, hogy „új feladat vár Martin Schulzra, egy kicsit még aktualizáltuk” az anyagot – mondta Herbert Reul a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak, hangsúlyozva, hogy az összeállítás kizárólag tényeket tartalmaz.