Hozzátette, hogy a terrorizmus és a bűnözés elleni harcot is szolgálja a menekültek számának korlátozása és a beáramlásuk rendezetté tétele céljából tavaly visszaállított ellenőrzés a bajor-osztrák határon, ahol a menekülthullám eléri az országot. A menekülthullám esetleges fölerősödésére a szövetségi rendőrség rugalmasan reagál, egységeit azonnal megerősíti vagy átcsoportosítja. „Dolgozunk azon, hogy a tavalyi esettel ellentétben az idén ez ne forduljon elő” – emelte ki a német belügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy a nemzeti hatáskörben végzett ellenőrzés befejezésének feltétele a közös, uniós külső határ hatékony biztosítása. A határigazgatás erősítését meg kell követelni az érintett uniós tagállamoktól, ami „különösen Görögországra és Olaszországra vonatkozik”. Továbbá „igazi európai” határ- és partvédelmi szervezetté kell fejleszteni az uniós határigazgatási ügynökséget (Frontex), ki kell építeni egy közös be- és kiutazási nyilvántartást és össze kell hangolni a nemzeti hatóságok információs rendszereit – áll a szövetségi belügyminisztérium közleményében.
Bajor öröm: a szövetségi kormány végre korlátozni akarja a menekülthullámot