Az Oroszországi Föderáció két új jogi alanyának, a szakadár Krími Köztársaságnak és Szevasztopolnak, mint szövetségi szintű városnak a befogadásához szükséges orosz alkotmánytörvény módosítására a legfrissebb közlések szerint 445-en mondtak igent a dumában. Egy képviselő nemmel szavazott a parlament alsóházában. A szavazás eredményeit ismertető jelentésekből nem derült ki, hogy a többi képviselő távol maradt az üléstől vagy jelen volt, csak nem szavazott.
A ratifikációt megelőzően az orosz külügyminiszter ismertette a dumában a Krím-félsziget és Szevasztopol város csatlakozását rögzítő megállapodást, amelyet kedden a Kremlben ünnepélyes keretek között írt alá Vlagyimir Putyin orosz államfő, Volodimir Konsztantinov, a krími parlament elnöke, Szerhij Akszjonov krími kormányfő és Olekszij Csalij, Szevasztopol város polgármestere.
Szergej Lavrov az ukrajnai orosz kisebbség megvédésével és az Ukrajnában szerinte nem szűnő törvénytelenségekkel indokolta az egyezmény jóváhagyásának szükségességét. „A nacionalisták, az antiszemiták és más szélsőségesek akciói folytatódnak, akiktől az új (ukrán) hatóságok függenek” – mondta. Az orosz diplomácia vezetője sorsfordítónak nevezte a megállapodás elfogadását és azt hangoztatta, hogy a két nép egyesítése „hozzájárul jólétükhöz, felvirágzásukhoz és megfelel Oroszország érdekeinek”.