Egyszerre tárgyalnak és lőnek Gázával kapcsolatban

2012. november 18. 12:01

Izraeli médiabeszámoló szerint elakadtak a Kairóban egyiptomi közvetítéssel folyó tárgyalások a Gázai övezetben néhány napja légi hadműveletet folytató Izrael és a palesztinok között, miután az övezetet irányító radikális Hamász szervezet olyan feltételeket támasztott a tűzszünethez, amelyeket Izrael elutasított.

2012. november 18. 12:01

A Kairóba küldött palesztin tárgyalók mindemellett bizakodóak: arról számoltak be, hogy szerintük már vasárnap sikerül létrehozni a tűzszünetet. Mohamed Murszi egyiptomi elnök még szombat este úgy nyilatkozott újságíróknak Kairóban, hogy a jelek szerint közel járnak a kiújult ellenségeskedésnek véget vető egyezményhez. Az egyik izraeli tévécsatorna értesülése szerint a tárgyalások kulcseleme az, hogy a Hamász a tűzszünethez a tagjai elleni célzott légicsapások beszüntetését és a Gázai övezet elleni blokád feloldását követeli, miközben Izrael „mindössze” nyugalmat ígér cserébe a nyugalomért.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hétvégén telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnökkel és Angela Merkel német kancellárral, és mindkettejüknek azt mondta, hogy Izrael kész átfogó tűzszünetre, ha megszűnnek a gázai rakétalövések.

Netanjahu a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetekor a sajtó megjelent képviselőinek ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a hadsereg kész fokozni támadásait az Izrael elleni fegyverek és az azokat működtetők ellen. „Súlyos árat követelünk a Hamásztól és a terrorszervezetektől, az izraeli hadsereg készen áll tevékenységének jelentős kiterjesztésére” – mondta. Lapértesülések szerint Izraelnek naponta 10-12 millió dollárjába kerül a gázai hadművelet.

A dél-izraeli egységek élén álló Tal Russzo tábornok izraeli tévécsatornáknak adott tájékoztatójában úgy fogalmazott, hogy a Hamász már súlyos csapást szenvedett. A hadsereg szóvivője, Joáv Mordeháj viszont a katonai rádióban bejelentette, hogy mindaddig, amíg a Gázai övezetből rakétákat lőnek Izrael felé, nem lesz változás a szárazföldi támadás tervében. Éjszaka és vasárnap délelőtt is szinte folyamatosak voltak a légicsapások, illetve rakéták repültek át a gázai határ fölött mindkét irányba.

Vasárnap – immár negyedik napja – ismét megszólaltak Tel-Avivban és környékén a légvédelmi szirénák, de működésbe lépett a frissen kibővített Vaskupola védelmi rendszer, és lelőtte a levegőben a város ellen a Gázai övezetből kilőtt két rakétát. A hatótávolság növelésével a palesztin lövedékek immár Izrael területének közel felét képesek lehetnek elérni. Reggel egy palesztin rakéta Askelónban eltalált egy lakóházat, két civil megsebesült.

A vasárnapi izraeli támadásokban gázai beszámolók szerint három gyermek is meghalt. Gáza városában délelőtt találat ért egy menekülttábort, ahol lövedék egy embert megölt, négyet megsebesített. Palesztin összesítés szerint a hadművelet szerdai kezdete óta a palesztin halálos áldozatok száma már meghaladta az ötvenet, a sebesülteké a 400-at. Az izraeli oldalon három halálos és ötvennél több sebesült áldozata van az elmúlt napok palesztin támadásainak.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2012. november 19. 07:54
Izrael lövi saját magát...szuper :D
kjkj945
2012. november 18. 13:36
http://www.agyhalott.com/?p=1618
cutcopy
2012. november 18. 12:46
Mint a westernfilmekben..
sky.net
2012. november 18. 12:19
érthető nyáron nagyon meleg volt , nem volt kedvük gyilkolászni , most hogy kicsit hűvösebb van gyilkolásznak , öldökölnek rombolnak (mégicsak kultúrnép ez ) , aztán megúnják és hazamennek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!