Izgalmas pódiumbeszélgetés várta az érdeklődőket Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) fesztiválján pénteken: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter csapott össze Balázs Péterrel, a Bajnai-kormány volt külügyminiszterével. A vita elsősorban a Brüsszel-Budapest huzakodás és annak mellékhadszíntereit érintette, amely a politikai lózungok helyett inkább szakpolitikai megközelítést kapott, lévén mindkét résztvevő, bármilyen távol álljanak is egymástól politikailag, évtizedes tapasztalatokkal bír az uniós szervek működése terén. Ráadásul ezt kölcsönösen el is ismerték egymás kapcsán. A beszélgetést Szalai Laura, a Mandiner főszerkesztő-helyettese moderálta.

„Nála jobbat erre a feladatra nem találhattak volna: Navracsics Tibor szívta azt a levegőt, amit a bizottsági munka adott, igazságügyi miniszterként ott volt a Tanácsban és érezte, hogy a többi tagállammal való egyeztetés milyen feladat, mi mindenre kell figyelni, és nem idegen számára az EP sem, ismeri a parlamenti játékszabályokat. Nála tájékozottabb ember pillanatnyilag kormányközelben nincsen” – méltatta a moderátor kérdésére partnerét Balázs Péter, aki emlékeztetett, milyen megállapodásra jutni egy akár ellenféllel, s hogy a tárgyalás nem könnyű dolog.

A miniszter pedig arról beszélt, hogy

azokon a területeken, amelyekért ő felel. Ezek az operatív programok, amelyek utolsó változatát Brüsszelnek öt hónapja maradt értékelni. A második, az úgynevezett rezíliencia (vagyis válságállóság)-növelő alapból származó forrásokhoz való hozzáférés, amit Brüsszel összekötött informálisan az immár inkább politikaibb jellegű jogállamisági elvárásokkal. Ez utóbbi az Igazságügyi Minisztérium reszortja, mindenesetre a legutóbbi pontosítást kérő levélre augusztus 22-ig válaszolhat a magyar kormány, de ide tartoznak a szokásos, hagyományosan az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti viták témái is.

Az idő nagy ellenfél

S igen, ahogy Balázs Péter fogalmazott, a jogállamisági eljárás „feltöretlen út”, a lengyelektől lehet talán kicsit tanulni, közben a helyreállítási alap 5,8 milliárd eurójának ügyében októberig meg kell egyezni, különben nagy része elveszhet, és időnyomás alatt tárgyalni nagyon rossz – fogalmazott Balázs Péter. Szerinte az ellenfél mindig kihasználja, ha az ember időszűkében van – ebben egyetértett vele a miniszter. Kérdésre megerősítette: az idő a legnagyobb ellenség. Balázs még hozzáfűzött pár gondolatot, például a KATA-törvény gyors meghozatala és az EB elvárásai szerinti, konzultatív törvényhozási gyakorlat ellentéteit, ami ronthatja a bizalmat.

Navracsics hozzátette, az idő abban is ellenfél, hogy ha idén nincs megegyezés, a források jelentős része a többi tagállam között lesz szétosztva. Ergo ők nem is érdekeltek a megegyezésben. Ugyanakkor az EB-re politikai nyomás is nehezedik, hiszen pont a lengyeleknél látták, amint megvolt a megállapodás, bizalmatlansági indítványhoz kezdtek aláírást gyűjteni az Európai Parlamentben, így ez a példa óhatatlanul kihat a mostani Brüsszel-Budapest tárgyalásokra.

miközben számos ügyben csak technikai kérdések vannak – más mondjuk a jogszerkezet a tárgyalópartner származási országában és nem érti a magyart. Ezzel a volt külügyér is egyetértett, mondván, „még messze nincs a végén a kormány a listának, amiben meg lehet állapodni”. Gulyás Gergely azonban szerinte hiába választotta ki azt a négy pontot – az egyajánlatos közbeszerzések arányának leszorítása, energiafüggetlenség erősítése, korrupciós büntetőjog, és a jogalkotás, amire 2010 óta van törvény, csak a gyakorlat tér el –, nem ússza meg ennyivel, és brüsszeli elemzések sora sejteti, hogy miféle követelések lesznek még.

Ugyanakkor meglepetésre elismerte, joggal vetették fel, hogy „mégis mi az a jogállamiság, hogy lehet ezt definiálni?” Végül az elefántot hozta példaként, mondván, azt sem lehet definiálni, de ha szembejön, fel lehet ismerni. Vagyis el kell jutni egy olyan pontig, ahol az EB, majd a tagállamok, s végül az EP többsége azt mondja, hogy jó a megállapodás, benne van a lényeg.

Úgy tesznek, mintha mi lennénk a legrosszabbak

„Éppen ez adja a nehézségét a tárgyalási pozíciónak is” – riposztolt Navracsics, emlékeztetve, hogy hiába vagyunk középmezőnyben minden EB-elemzés szerint a közbeszerzés vagy igazságszolgáltatás kérdésében, mégis a tárgyalásokkor „olyan intézkedéseket várnak tőlünk, mintha mi lennénk a legrosszabb tanulók” – mutatott rá a miniszter. Vagyis Magyarországnak van egy rossz imázsa az EP-ben, ami miatt van egy mély bizalmatlanság, eleve azt kell először elhitetnünk, hogy tényleg meg akarunk egyezni, közben ez is az idő rovására megy, hogy egyszerre bizalmat építeni és üzleti tárgyalást is kell folytatni.

Ez nem könnyű – jegyezte meg. Balázs nem értett egyet vele, szerinte az EB „szereti jól elkölteni a pénzt, és nem nézi a kormány színét, amelyiknek adja”. Noha, mint mondta, az EB oldaláról is érzékelhető, egy-egy kormányváltás után a megváltozott hangnem. Most a Magyarországgal szemben támasztott feltételek nehezedtek, és az EB-nek úgy kell lépkednie, hogy se a sajtó, se pár tagállam, se az EP haragját ne vívja ki – cáfolt rá félig-meddig előző mondataira.

A területfejlesztési miniszter ezt azzal árnyalta, hogy elvileg az EB-nek a szerződések politikai szempontból vak őrének kellene lennie, ehelyett az utóbbi időben egyre inkább politikai nyomás alá kerül, például informálisan az EP részéről; ezért is kellemetlen, hogy a Fidesz már nem tagja az Európai Néppártnak (EPP). Szalai Laura moderátor kérdésére rávágta:

és jobb lenne benne maradni egy párszövetségben, ha balra tolódik is, megpróbálni visszahúzni, semmint kilépni; ha tag nem, de jó partner mindenesetre még lehet a Fidesz az EPP-vel. Balázs Péter ezzel szemben megemlékezett a Fidesz kilépésének mikéntjéről, az utolsó, emlékezetes Manfred Weber-látogatásról, megállapítva, hogy a kilépés óta „hontalan a Fidesz, nincsenek már az EPP védőszárnyai a Fidesz fölött”.

Szó esett még az ambiciózus vállalásról, miszerint Magyarország benne lesz az EU öt legélhetőbb országában, aminek kapcsán körülbelül mindkét résztvevő azt mondta, az élhetőséget sok szempontból lehet mérni. Navracsics azonban inkább a zöldátmenet, energiapolitika és a digitalizáció területeit emelte ki, mint ahol az uniós források sok jót tehetnek, de szóba hozta a versenyképesebb országhoz szükséges oktatási reformokat és egészségügyi reformok folytatását, hogy „képzettebb, hatékonyabb, versenyképesebb társadalom nézzen szembe a kor kihívásaival a ciklus végére”.

Meglepő módon erre Balázs Péter hozta fel az oktatás, az egészségügy, jó közlekedés, és a többi téma mellett

Itt belefért egy kis lózung, miszerint Magyarországot a EU autópályáján már leelőzte Lengyelország, Románia, Szlovákia, „s már csak Bulgária kullog mögöttünk”. Ezt a miniszter árnyalta, rámutatva Szlovákia lassulására és a román gazdaság korlátaira, kiemelve, Magyarország 2004 óta zárkózik fel az EU-átlaghoz, ennél nagyobb baj a belső fejlettségi szakadék, hogy Budapest bő msáfélszeresét hozza az uniós átlagnak, az Észak-Alföld meg a felét, amit mindenképp kezelni kell.

S végül a háború is előkerült, némi geopolitikai vonatkozással. „A csatatéren nem szankcióval lőnek, hanem ágyúval” – fogalmazott Balázs Péter, kiemelve, Magyarország mind a hat szankciós intézkedést elfogadta, s bár korlátos a hatásuk, és vitás hogy kinek fájnak jobban, az EU-nak vagy Oroszországnak, s

„Az EU-nak kellene békeközvetítést vállalnia, mint 2014-ben” – fogalmazott Navracsics, aki szerint gazdaságilag mind az EU és mind Oroszország hanyatlik, teret veszt, vagyis elkerülhetetlen az együttműködés. Ehhez nem ártana tudni, mik az orosz célok – válaszolt Balázs.

A V4-ek is szóba kerültek. Navracsics megemlítette, Magyarország számára volt leginkább fontos a visegrádiak partnersége, ugyanakkor a számos vita ellenére, főleg amiket most az orosz-ukrán konfliktus előhozott, vannak és lesznek területek, ahol valóban egymásra vannak utalva, az EU-ban a legtöbb kérdésben így van. Balázs ugyanakkor méltatta a V4-ekben rejlő lehetőségeket, elvégre „négyen kiteszünk egy nagy tagállamot is”; hozzátéve, a V4-ben mindig annyi van, amit a négy kormány beletesz.

Fotó: Ficsor Márton