A német köztévében nemrég bemutatott Stunden der Entscheidung a 2015-ös menekültválság kapcsán a német szív legmélyebb vágyait mutatja meg, amelyben a Willkommenskultur sikertörténet, Merkel és a németek jók, a gonosz Orbánnak pedig mit sem számít az emberiesség.
„Németország itt politikailag, társadalmilag és erkölcsileg is kiállta a próbát” – összegez az egyik megszólaló a ZDF szeptember 4-én bemutatott Stunden der Entscheidung: Angela Merkel und die Flüchtlinge (A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek) című dokudrámájának végén.
A ZDF honlapján itt lehet megtekinteni a közszolgálatinak szánt dokudrámát.
A filmet négy évvel azután mutatták be Németországban, hogy a budapesti Keleti pályaudvar előtt táborozó menekültek útra keltek, és gyalog indultak el Ausztria és Németország felé. A másfél órás film láttán Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete levélben fordult a ZDF intendánsához, hogy a filmben bemutatottak miatt tiltakozzon, ami talán jól jelzi,
2015 őszének első napjai kapcsán.
Az egyébként színvonalasan kivitelezett Stunden der Entscheidung dokudráma története két szálon fut: az egyiken Angela Merkel egy napját követhetjük végig, a másikon két, Budapesten táborozó szír fiúval, Ahmeddel és Mohameddel ismerkedhetünk meg. A két szál közé akkori híradórészleteket vágtak, ezek mellett pedig a témára rálátó megszólalókat, például az akkor Budapesten tartózkodó újságírókat vagy éppen Thomas de Maizière egykori német belügyminisztert lehet meghallgatni.
A láthatatlan Orbán
A történet reggel kezdődik Berlinben, Merkel stábjának meetingjével. Miközben Magyarországon a helyzet egyre fokozódik, a kancellár Bajorországba, Essenbe és Kölnbe utazik fellépésekre – „nyugodt nap” lesz tehát, ahogy meg is beszéli bizalmasaival. A megbeszélésen természetesen a budapesti szituáció is szóba kerül, a munkatársak egyetértően hümmögnek, amikor szóba kerül, hogy
Csak a probléma érdekli – fűzi hozzá a kancellár egyik bizalmasa. Valaki felveti, hogy talán beszélni kellene Orbánnal, ezt elutasítják.
A magyar kormány egyébként két kivételtől eltekintve nem is jelenik meg a filmben: először Orbán angol kiejtésén élcelődnek a meetingen, a film vége felé pedig Lázár János sajtótájékoztatójából vágtak be egy részletet, amelyen bejelentette, hogy buszokat biztosítanak az autópályán sétálók számára Ausztria felé. A magyarokon kívül hiányzik Horst Seehofer, Bajorország akkori miniszterelnöke is, őt csak egy telefonbeszélgetésben halljuk, szintén a film utolsó perceiben.
A budapesti, jól dokumentált eseményeket viszonylag hitelesen látjuk viszont a filmben, az újraforgatott jelenetek sem ütnek el feltűnően a 2015-ben készült felvételektől. Látunk sok gyermeket és időset a vágóképeken, kapunk egy kis emlékeztetőt a bicskei és a röszkei eseményekről – utóbbiak közül a tömeggel küzdő rohamrendőrök „fértek be” a filmbe. Kétségbeesett emberek a Keleti előtt, a távolból Thomas de Maizière hangja: „A magyar nagykövet már szeptember 4-e előtt bejött a belügyminisztériumba és azt mondta: segítenünk kell, valamennyit be kell fogadnunk. Mi ezt akkor elutasítottuk. Jöttek az e-mailek, hogy a helyzet nehéz, hogy Ausztriával segítenünk kell, ez már 4-e előtt néhány nappal nyilvánvaló volt, nem volt teljesen váratlan”.
Merkel országjárása közben folytatódik, miközben Budapesten is haladnak előre az események, a menekültek elindulnak az autópályán. Elindulnak, hiszen a Twitteren azt olvasták, hogy Németország nem alkalmazza a dublini egyezményt, így elméletileg vissza sem lehet küldeni őket abba az országba – Görögországba –, ahol először az Unió területére léptek. Felemelő képsorok következnek, ahogy a magyarok vizet osztanak a menetnek, miközben Merkelnek egy idő után az ugrik be, hogy ez tulajdonképpen olyan, mint 1989.
A délutáni kölni beszédbe be is építi: a magyarok 1989-ben már egyszer emberségesek voltak a menekültekkel. Amíg Merkelék abba ringatják magukat, hogy még bőven van idejük a menet megérkezése előtt, lassan beesteledik Magyarországon, a menekültek az autópálya mellé fekszenek aludni. Ekkor már előkerül a feszült Werner Faymann osztrák kancellár is, aki – szintén telefonon –
illetve később azt is, hogy Németország és Ausztria is befogad majd menekülteket.
Vannak a jók és a rosszak
A Stunden der Entscheidungban ilyen egyszerűen megy a dolog: megvan a szellemi örökláng (hogy emberségesnek kell lenni); megvan, hogy ki akarja azt kioltani (Orbán), innentől pedig egy-két telefon Steinmeiernek és a film vége felé felbukkanó, akkor még topligás Sigmar Gabrielnek, és a dolog már el is van intézve, érkezhetnek a menekültek a müncheni főpályaudvarra az ujjongó németek közé.
A képernyő aljára nézünk és azt látjuk: már csak néhány perc és vége a filmnek: happy end lesz a Stunden der Entscheidung?
Azért nem egészen. A dokudráma legvégén hallani néhány beszédrészletet német szélsőjobboldaliaktól, akik Merkelt fenyegetik a menekülthullámmal kapcsolatos döntése miatt. Utalás szintjén szóba kerül az AfD is, az itt megszólaló riportalany legyint: nem olyan erős az AfD, mint más országok hasonló pártjai. Az utolsó percek egyikében egy durrogós-petárdás jelenetet is elhelyeztek a film készítői, de hiába is várnánk utalást a 2015-ös kölni szilveszteren lezajlott eseményekre, csak egy szélsőjobboldali szervezet felvonulásáról látunk vágóképeket. Ennyi.
A Stunden der Entscheidung készítői a 2015-ös migrációs válság során Németországba került százezrek utóéletének, az illegális bevándorlótömegekkel kapcsolatban kialakult konfliktusoknak nem szorítottak helyet a másfél órás dokudrámában. És egyáltalán: a film készítői a jelek szerint
a menekültek befogadásáról, mint Merkel, és itt most nem az akkori magyar kormány tagjainak megszólalásait hiányolom, bár kétségtelenül sokat lendítettek volna a filmen.
A Stunden der Entscheidung rendezői mintha szántszándékkal arra törekedtek volna, hogy csak a pozitív fejleményeket és hangokat jelenítsék meg a filmben, míg az alkotás középpontjában álló merkeli döntés árnyoldalairól nagyvonalúan megfeledkeztek. Ez önmagában kérdőjelezi meg a dokudráma komolyan vehetőségét.
A dokudráma olyan tükör, mint ami elé Harry és Dumbledore beállnak a Harry Potter-saga első részében:
amelyben a Willkommenskultur sikertörténet, Angela Merkelen és a németeken kívül pedig senki sem akarja megérteni a legfőbb morális imperatívuszt – főleg a gaz Orbán nem. A Stunden der Entscheidung szerint „wir haben das geschafft”. Ez a dokudráma az első nagyobb szabású megnyilvánulása annak, ahogy a német központi emlékezet megpróbálja feldolgozni a 2015 nyarán történteket. Nyilván további hasonló filmek is készülnek majd, amelyek kivitelezésben és dramaturgiában finomodni fognak, a vezérfonal és a narratíva azonban már most is egyértelmű – és Magyarországra nézve csöppet sem kedvező.
A végső összképet tekintve talán szerencsésebb lett volna, hogy a mostani cím helyett a magyar klasszikusét kölcsönzik neki: Csak a szépre emlékezem...
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
Scholz és Merz összecsapása várható a német előrehozott választásokon.
A több mint három órára fogságba esett emberek üdvrivalgásban törtek ki, amikor szabaddá vált az út előttük.
„Mintha büdös koldusok lennének, akik betévedtek egy menő bulira, ahonnan nem merik őket kidobnii”– Rod Dreher egyedüli konzervatívként a Nexus Intézet amszterdami fórumán járt.
Gyurcsány Ferenc tiszteletdíja négyhavi összegével megegyező mértékben, 14 138 736 forinttal csökkenhet.
Az orosz elnök hadüzenetnek tekintette volna, ha felveszik Ukrajnát és Grúziát a katonai szövetségbe – szügezte le a korábbi kancellár.
A MÁV-csoportnál elrendelte a téli forgalmi eljárások alkalmazását, a rendkívüli helyzetekre reagálni tudó ügyeleti rend érvényesítését – tájékoztatott Hegyi Zsolt.
