Jezsuita főnök: Ha középen maradunk, semmit nem fedezünk fel

Miért jött el Budapestre?

A fiatal jezsuiták képzésére jöttem, akik Európa 18 különféle pontjáról érkeztek ide. Ők minden évben találkoznak, minden ország egy vagy két képviselőt küld ilyenkor. Minden évben más a téma: idén azt járjuk körül, hogy miként hirdessük az evangéliumot a szekularizáció korában. 22 novícius van itt.

A jezsuiták az egyik legnépesebb szerzetesrend, 18 ezren vannak világszerte. Ebből hányan élnek Európában?

Ötezren vagyunk jezsuiták Európa-szerte, és évente 40-50 ember csatlakozik hozzánk. Természetesen örülnénk, ha többen csatlakoznának, de számos problémával kell szembenéznünk. A családok kisebbek, a kultúra nagyon átszexualizált, a cölibátus sokak számára lehetetlennek tűnik, ott vannak az egyházi botrányok, kevesebben járnak templomba is, és általában az elköteleződés nehezebben megy ma, a házasság esetében is.

A legtöbben a jezsuitákat a templomosok, az Opus Dei, a szabadkőművesek és más „titkos” társaságok közt tartják számon, akik óriási háttérhatalommal rendelkeznek. Ön hogy látja?

Ahonnan jövök, Írországban az emberek általában ismerik a jezsuitákat, mivel sokan járnak a rend által fenntartott iskolákba. Ferenc pápa megválasztásával pedig talán sokaknak letisztult a képe a jezsuitákról. A legfontosabb szerintem, amit Ferenc pápa is hangsúlyoz: a szegények szolgálata, a foglalkozás a börtönben ülőkkel, menekültekkel, munkanélküliekkel. Ezért ment a pápa is Lampedusára és beszélt a menekülthelyzetről.

Hogyan lett jezsuita?

Orvosnak készültem a középiskolában, de az iskolai lelkész arra bíztatott az utolsó évben, hogy gondoljam át. Hát így. Nagyon erős vallási élményeim voltak arról, hogy Isten közel van hozzám. Azóta érzek vágyat arra, hogy segítsek megtalálni Istent az embereknek az életükben. Most persze az adminisztrációban dolgozom, de a fő motivációm az, hogy Isten létezik, és tud szólni hozzád – nem csak a templomon, a papon és a Biblián át, hanem személyesen is. Ez az, amit az evangelizáció jelent – nem az, hogy rákényszerítjük a hitet az emberekre. Beszélgetni kell az emberekkel és segíteni nekik. Hisszük, hogy ki tudunk alakítani személyes kapcsolatot Istennel. Európában ma szkeptikusok az emberek az intézményekkel szemben: nem szeretik a kormányokat, a bankokat, a jogászokat, az Európai Uniót – és az egyház is többek közt intézmény, így ettől az idegenkedéstől az egyház is szenved. A szerzetesrendek, így a jezsuiták is, meg tudják mutatni, hogy az egyház végső soron emberek közössége. Ha krízisben vagy, problémád van; de ha ünnepelsz, házasodsz, gyermeked születik, akkor is ott vagyunk melletted.

Említette, hogy jelenleg az adminisztrációban dolgozik. Az európai jezsuiták koordinátoraként mi a munkája?

Az ötezer európai jezsuita 27 rendtartományban él. Az a munkám, hogy rendszerint egyeztetek ezek vezetőivel, és felteszem a kérdést, hogy merre tartunk, mi a missziónk. Mi az álmunk Európa és a hit számára? A feladatom a vízióalkotás. Nem a felettese vagyok a tartományfőnököknek, hanem koordinátor vagyok. Nagyon más Boszniában dolgozni, muszlim környezetben, mint Magyarországon vagy Spanyolországban. Így minden rendtartománynak megvannak a maga speciális körülményei és feladatai. Az én feladatom azonban az őket összefogó, általános vízió felvázolása. Egy tipikus hetem általában utazással telik, mondjuk épp Magyarországra, ahol találkozom egy csoporttal és megosztom velük ezt a víziót. Ők kérdeznek, én megismerem az ő helyzetüket. Magyarország után például Birminghambe megyek az ottani novíciusokkal találkozni. Szeptemberben a római generálissal (rendfőnökkel) találkozunk mi, a jezsuita rend regionális koordinátorai, azaz mellettem még ott lesz az ázsiai, amerikai és más régiók koordinátora is. Megbeszéljük, hogy merre halad az egész rend, mi az általános feladatunk, küldetésünk most. 

És mi most a küldetés?

Az egyik fontos ügy most Európában, hogy túl nehézkesek a struktúráink. Ez amúgy tipikus az egyházban. Szóval egyes provinciáknak egyesülnie kell, jövőre például az öt spanyol rendtartományból egy lesz. Emellett a kis rendtartományokban nehéz minden feladatra igazán megfelelő embereket találni, ám ha egyesítjük őket, akkor már nagyobb a merítés, könnyebb mindenre találni szakértőt.

Mit csinálnak a jezsuiták Európában?

Az oktatás az egyik legfontosabb tevékenységünk: 153 iskolánk van a kontinensen, amelyekben összesen 154 ezer diákot tanítunk. Az iskoláink olyan országokban is megtalálhatóak, mint Koszovó vagy Albánia. Aztán vannak lelkiségi központjaink – Istent keresed az életedben? Mi egy olyan társaság vagyunk, akik tudnak neked ebben segíteni. Vannak egyetemeink, főleg teológiai és filozófiai karokat tartunk fenn, valamint természetesen plébániákat is vezetünk. Megjelentetünk magazinokat, folyóiratokat, hogy intellektuális párbeszédben legyünk a kultúrával. Ugyancsak vannak honlapjaink. Egyaránt használjuk a hagyományos és az újszerű utakat. Feladatom is, hogy kihozzam a kreativitást a rendtársakból. Brüsszelben, ahol az irodám van, működtetjük a Jezsuita Európai Társadalmi Központot, ami az EU-s kezdeményezéseket és a katolikus társadalmi tanítást kutatja: mit tud mondani a katolikus társadalmi tanítás az EU-nak a menekültüggyel, munkanélküliséggel és hasonlókkal kapcsolatban? Pasztorális feladatokat is ellátunk Brüsszelben, például az EU-s alkalmazottak számára, akik gyakran hazájuktól távol dolgoznak.

A jezsuiták speciális küldetése a nem hívők és az egyház peremén lévők megszólítása. Mi módon teszik ezt?

Minden szerzetesrendnek megvan a maga karizmája, a maga módszere. A miénk a kultúrával való párbeszéd, valamint a peremen lévő emberek szolgálata, akik lehetnek menekültek vagy egyszerű nemhívők is. Benedek pápa az utolsó alkalommal, amikor a jezsuitákhoz szólt, azt mondta, oda kell mennünk, ahova az egyház egyébként nehezen jut el. Ma nem csak földrajzi akadályok vannak, hanem szívbeliek is, sokaknak üres a szíve, nincs céljuk, nem boldogok.

Hogy érik el konkrétan a nemhívőket? Attól még, hogy hirdetnek nekik szóló programokat, nem biztos, hogy el fognak jönni.

Sokáig dolgoztam egyetemi hallgatókkal Írországban. Írország ma nagyon szekularizált. A diákok többnyire szkeptikus nemhívők vagy bizonytalanok voltak. A jezsuita iskolákba érkező diákok szülei is gyakran nem gyakorló vallásosak. Szóval az iskola nagyszerű terep a nemhívőkkel való párbeszédre. Természetesen persze senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy legyen hívő. De a puszta jelenlétünk, hogy saját magunkat adjuk és megosztjuk a gondolatainkat, életünket másokkal, annak máris van érezhető hatása. Amikor Szarajevóban szolgáltam, a plébániánk vallási tekintet nélkül mindenkinek segítséget nyújtott, akinek tudott. Ezzel is meg akartuk mutatni, hogy a katolikusok nyitottak, befogadóak. Egy olyan kis hely is, mint a budapesti Loyola Café, hatással lehet a környezetére, hiszen nyitott ajtaja van az utcára. Ez szimbolikus is. A hit nem csak intellektuális dolog, hanem a képzeletről is szól. Mersz-e álmodni? Hogyan képzelem magamat? Hogyan képzelem az életemet?

Vannak, akik szerint a jezsuiták – talán a nemhívőkhöz szóló hivatásuk miatti szakmai ártalomként – túl liberálisok, túl progresszívek. A jezsuita Gonzága Egyetemen (Egyesült Államok) például tavasszal megtiltották a Knights of Columbus nevű amerikai társaság diáktagozatának megalakulását, mondván, hogy oda csak férfiakat vesznek fel, így az diszkriminatív.

A legrövidebben azt tudnám válaszolni, hogy a pápa jezsuita. Bővebben: a legtöbben szerintem azt érzik, hogy a jezsuiták hithűek és reflektívek. Mivel a határokon, az egyház határain dolgozunk és sokszor nincs térképünk, ezért időnként bizonyára tévedünk, mondunk rosszat, cselekedünk meggondolatlanul. De ha csak mindig a biztonságos középen maradunk, semmit nem fogunk felfedezni. A teológiának fel kell tennie új kérdéseket és válaszolnia kell rá; ha nem teszi, pusztán katekizmus marad. Előfordulhat, hogy egy-egy jezsuita szerzőt olvasva meredek mondatokkal találkozunk, amelyek talán elhibázottak. De a lényeg, hogy szeretnénk, ha az emberek komolyan vennék a dolgokat. Egy jó teológus meggondoltan, a hagyományt tisztelve válaszol a kultúrából jövő kérdésekre. A jezsuiták pedig általában nyitottak igyekeznek lenni mindenféle csoport és klub felé.

Európában mi a legfontosabb, amit a jezsuiták csinálnak?

Nehéz kérdés, ha egyet kiemelek, azt gondolhatják, hogy a többit nem tartom fontosnak. Személyesen számomra az, hogy segítsünk az embereknek rátalálni Istenre.

Hogy látja a szerzetesrendek helyzetét Európában?

Kelet- és Közép-Európában egész jól. Nyugat-Európa jobban szenved, ott kevesebb hivatás van, kevesebben mennek szerzetesnek. De a legfontosabb a vízió: van-e egy nagy álmunk, ami lenyűgözi az embereket? Valamelyik nap épp azt mondtam a fiatal jezsuitáknak: ha nem ijeszt meg az álmod, nem elég nagy. Szóval nagy célokra, nagy álmokra van szükségünk a Jézus Társasága, az egyház és az emberek számára. Isten egy nagy cél az emberek számára, és ezt a célt, álmot meg kell osztanunk velük – nem fundamentalista módon, nem rájuk erőszakolva. Ferenc pápa egyszerűen beszél, de kiérezni a szavaiból a lelkesedést, az energiát, a látomást.

A kommunista idők öröksége még mindig hat a közép-európai rendtartományokra?

Talán itt-ott már túl vannak mindezen, de ez hosszú folyamat. A kommunista idők szinte tegnap voltak. A cseh társadalom nagyon szekularizált. A kommunista időkben Közép-Európában sokan titokban, egyéni képzés keretében csatlakoztak a társasághoz, ami okoz ma problémákat. Egyes tartományoknak kevés pénzük volt-van arra, hogy kitaníttassák a novíciusaikat, ezért nyugati tartományok segítettek nekik. A kommunista rendszerek összeomlása után sokan kezdtek templomba járni, és így sok hívőben az az illúzió támadt, hogy újra nagy és erős lesz az egyház, de aztán ez a trend lecsengett. Az emberek szabadok lettek és azt mondták: „az egyház, talán igen – talán nem”. A szekularizáció így ebbe a régióba is megérkezett, ha nem is olyan erősen, ahogy nyugaton.

Brüsszelben jelentős muzulmán kisebbség él. Hogy látja, kiknek van igaza? Akik szerint mindenáron párbeszédre kell törekedni és együtt lehet élni az iszlámmal, vagy akik Huntington elméletét követve a civilizációk összecsapásától félnek?

Meg kell különböztetni az iszlám különféle ágait. Nem csupán egy monolit iszlám létezik. Vannak keményvonalas fundamentalisták, akikkel nem szeretnénk párbeszédet folytatni. Nagyon agresszívek, szeparatisták, elkülönülten élnek. De ők kisebbség, a kisebbségen belül. A muzulmánok többsége keresztény közegben él és ez félelemmel tölti el őket, veszélyben érzik az identitásukat. Emellett az iszlámot is elérte a szekularizáció. De a hívő muzulmánok imája és böjtje emlékeztet engem a saját hitemre, és tudjuk egymást segíteni. Feladatunk az iszlám megértése és a párbeszéd.

Együtt dolgoznak más szerzetesrendekkel is, mint ahogy Budapesten négy rend, a jezsuiták, bencések, piaristák és ferencesek hozták létre a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát?

Igen, Dublinban együtt alapítottuk meg más rendekkel a Loyola Teológiai Intézetet. A menekültügyi központokban gyakran együtt dolgozunk szerzetes nővérekkel. Egy ideig kvázi versenyeztünk más rendekkel, de talán ezen már túl vagyunk.

Mit gondol Ferenc pápáról?

Szeretem, hogy a szegényekre és a peremen élőkre helyezi a hangsúlyt. Szeretem, ahogy beszél és ahogy él, egyszerűen. Az emberek is nagyon szeretik ezt.

Találkoztak személyesen?

Nem, sosem voltam Argentínában. Bergoglio ugyan eltöltött egy bizonyos időt ugyan Írországban angolt tanulni, de akkor sem találkoztunk. De kedvelem a látomását, a stílusát. Minden pápát támogatunk, de különös megtiszteltetés, hogy Ferenc pápa a jezsuita rendből való. Áldás az egyháznak az ő új stílusa. Amikor egy ruandai menekülttáborban dolgoztam a ruandai népirtás idején, pár ember odajött hozzám a nélkülözés és szenvedés közepette, hogy tudnék-e nekik a Bibliából mesélni? Ez mindig emlékeztet engem arra, hogy minden emberben van vágy az Istenre. Az a hivatásom, hogy segítsem az embereket ebben a keresésben.