Egy mosonmagyaróvári asszony portálunk munkatársának elmesélte, egy rutinszűrés alkalmával jóindulatú daganatot találtak pajzsmirigyén. Mivel panaszai voltak, orvosa további vizsgálatokra küldte, ahol azonban két hónapos várólistával szembesült. Ahogy tünetei rosszabbodtak, felkeresett más kórházakat is, a mielőbbi eredmény megszerzése érdekében. Sopronban például csak két hetet kellett volna várnia, onnan azonban elutasították, mivel bejelentett lakcíme alapján ott nem jogosult ellátásra. Mire a kezeléséhez szükséges vizsgálati eredményeket kézbe kapta, daganata másfélszeresére nőtt, beborította hangszálait, felborult hormonháztartása megkeserítette mindennapjait. „A műtétekre várakozók esetében is sok esetben tapasztalunk állapotromlást. Előfordul, hogy mire operációra kerül a sor, már egy teljesen más szintű betegséggel állunk szemben, mint amikor a páciens a listára felkerült. Az időseknél az általános állapotromlás is kockázatnövelő” - fűzte hozzá dr. Csiba Gábor.
A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat 2007-ben egy olyan gazdasági társaság létrehozását tervezte, amely lehetőséget biztosít az önköltséges műtétek legális lebonyolítására. Az ügy nagy port kavart. Ma ugyanis, ha a kórház „területén kívüli” beteget kezel, elkérheti az ápolás költségeinek 30 százalékát, maximum 100 ezer forintot (co-payment), az intézmények azonban ritkán élnek ezzel a bevételszerzési lehetőséggel.
Egyes vélemények szerint, ha kötelezővé tennék a fizetést a betegek számára, az OEP is kifizetné az ellátást, javulhatna az intézmények gazdasági helyzete. Az állam, az egészségügy reformálására készülő Semmelweis-tervben rögzíti ugyan, hogy a sorban állás pénzzel történő kiváltása nem támogatható (mert ellentmond a szolidaritás alapelvének), kivételt képez azonban olyan esetekben, ahol nem a közfinanszírozott ellátások terhére történik. „Hogy visszásságok ne alakulhassanak ki, a fizető betegek várólistáit elkülönítetten kell kezelni, folyamatos, szigorú ellenőrzést kell végezni. Az OEP-ban már folyamatban van a várólisták nyilvántartási rendszerének kialakítása” – válaszolt kérdésünkre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának munkatársa.