Akkora arcátlanságra, mint amire az Orbán-rezsim készül, az EU sem számított

2023. május 31. 09:13

Magyarország az Unió első fasiszta állama.

2023. május 31. 09:13
null
Bartus László
Amerikai Népszava

„Magyarország az uniós elnökséget az EU jogállamiságának vizsgálatára használná, jelentette ki Varga Judit a tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően, ahol éppen arról kezdtek tanácskozni a miniszterek, hogyan lehet megakadályozni azt, hogy 2024 júliusában Magyarország vegye át fél évre az EU Tanácsának soros elnöki tisztét.

Az Európai Unió tagállamai most szembesülnek azzal a mulasztással, hogy tíz éve nem rendezik a magyar ügyet, és nem néznek szembe azzal, hogy Magyarország az Unió első fasiszta állama, annak minden súlyos következményeivel együtt. Nem kerestek megoldást arra, hogyan lehet egy tagállamot kitenni az Európai Unióból, ha tagadja az EU alapelveit és nem tartja be a jogállami normákat.

Ebből fakad az a helyzet, hogy Magyarország továbbra is teljes jogú tagja az EU-nak, miközben az EU alapszerződését, jogállami normáit, az emberi jogokat, a demokratikus követelményeket tagadja, az Orbán-rendszer mindennek az ellentéte, amit az Európai Unió jelent. Ha ma jelentkezne az EU-ba, Magyarországot nem vennék fel, amiből az következne, hogy ebben az esetben ki is kellene tenni, de azt nem lehet, mert ilyen helyzetre az uniós jogalkotás nem készült fel, és ezt a hiányt nem pótolta.”

***

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. június 01. 12:32
Newton, Einstein eleinte hasonlóan elszigeteltek volta a nézeteikkel, mint Orbán. Kellet egy kis idő, hogy a butábbja is megértse Őket. Ezért mondta Orbán, hogy Magyarországnak nem igaza volt, hanem igaza lesz.
5m007h 0p3ra70r
2023. június 01. 06:41
"hogy tíz éve nem rendezik a magyar ügyet . . . hogyan lehet egy tagállamot kitenni az Európai Unióból, ha tagadja az EU alapelveit és nem tartja be a jogállami normákat." Hahahaha! Bartus te szefós, ebből a 10 évből 4 azzal telt el, hogy magukat a jogállami normákat definiálják! Hahahaha!
Csubaka
2023. május 31. 23:31
Vazzzzeeee Bartus! Nem korai még választási kampányolni
Intar
2023. május 31. 23:24
Ekora balfaszt mint ez a bugris! Bár már számítok rá, de mégis mindig meg tud lepni idióta baromságaival.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!