Dózsa-dilemma
„Nos, a rádióbeszélgetésben azt találtam mondani, hogy érdemes lenne végre elgondolkodni azon, hogy vajon miért van az, hogy Dózsa György személye a rendszerváltás előtt és utána is rendületlenül a legfőbb nemzeti hősök között szerepel, holott aki alig egy évtizeddel Mohács előtt gyilkos polgárháborút szít, az nem biztos, hogy a haza javát szolgálja. Aztán az indulat mi tagadás elragadott kissé, és azt mondtam, hogy szerintem Dózsa ugyanannak a »nem létező« világerőnek volt az ügynöke, amely a Pozsonyi csatától Trianonig mindig a vesztünket akarta, és akarná mostanában is.
És akkor most arra tennék kísérletet, hogy kicsit higgadtabban az olvasók megértő kegyeibe ajánljak néhány gondolatot, amelyek talán segíthetnek minket abban, hogy az előttünk álló sorsfordító döntéseinket helyes ítéletek alapján hozzuk meg. A több mint ezeréves magyar államiság egyik legsötétebb időszaka az a két évszázad, amely a Dózsa-parasztfelkeléstől a Rákóczi-szabadságharc leveréséig tartott. Az ország nagy része kétszáz éven át szinte folyamatosan hadszíntér, háborúk és polgárháborúk kaotikus örvényeiben vergődik az ország, és az ott szerzett traumák feldolgozására sem a korszak elmúltával, sem azóta nem került sor.
A 15. és 16. század egy tektonikus energiákat mozgató világrendszerváltás korszaka, ekkor omlik szét a Nyugat szakrális kultúrája, hogy átadja helyét a modern Nyugat deszakrális létszerveződésének, amit csak jóval később a 19. századtól neveznek félrevezető módon kapitalizmusnak. Ez alatt a két évszázad alatt Nyugat-Európában a szakrális paraszti társadalmat brutális kegyetlenséggel szétrombolják, nagyon leegyszerűsítve, a parasztság napi munkaideje kétszáz év alatt megkétszereződik, a munkája ellenértékeként kapott jövedelem pedig a felére csökken. Ezt a hatalomideológiaként üzemeltetett közgazdaságtan »eredeti tőkefelhalmozásként« említi, s e kíméletlen történelmi kifosztást, mint a helyes irányba mutató történelmi »fejlődés« egyetlen lehetséges útját mutatja be.
A nyugatias modernitás e hamis önbemutatása akadályozza meg mind máig azt, hogy megértsük a történelem valóságos mélyszerkezetét, azt, hogy a kapitalizmust a brutális léterőszak hozta létre, s tartja fenn azóta is, még ha különösen az elmúlt fél évszázad során e léterőszak igen kifinomult formákat öltött is. Mindez akár azt is bizonyíthatná, hogy Dózsa és népe a történelmi igazságért harcolt, így pozitív megítélése, nemzeti hősként szerepeltetése helyén való, ám ez nem így van. A Hunyadiak korában ugyan a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországának, főként annak szellemi elitjeinek szembe kellett nézni ezzel a fenti, és mint a jelek mutatják máig megoldatlan történelmi dilemmával, ám volt egy másik, ennél is veszélyesebb fenyegetés, az oszmán hódítás. Ezzel ugyanis végzetes csapdába kerültünk, egyszerre voltunk »útjában« a nagy nyugati birodalomnak, ami formálisan a Habsburgokat jelentette, és a nagy keleti birodalomnak, amelynek expanziós törekvései ugyan túlmutattak hazánkon, de az út mégis rajtunk keresztül vezetett Nyugat felé. Az persze már összeesküvéselmélet-gyártás volna, ha azt is hozzátennénk, hogy a legjobban annak az akkoriban »intézményesülő« globális pénzhatalmi rendszernek voltunk útjában, amit Nyugaton a Fuggerek, délen a Mediciek, keleten pedig, bár ez kevésbé publikus, »ugyanez« a világerő jelenített meg, csak keleten az egzotikum kedvéért Nagy Szulejmánt használta úgy eszközül, mint a Fugger V. Károly császárt. Erre a több dimenziós csapdára kellett volna sikeres választ adni, ami persze a csodával lett volna határos, de ami ténylegesen történt az ennek inkább az ellenkezője volt.”
Nyitókép: YouTube
Összesen 210 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Nem sokat értettél meg az írásból.
Valami kollaborálás csak volt.
Zsidók lélekszáma a történelmi Magyarország területén:
Mátyás korában 20.000
A török kor után 12.000
1785-ben 75.000
1805-ben 130.000
1825-ben 190.000
1842-ben 242.000
1869-ben 554.000 (a hivatalos számlálás kezdetekor)
1880-ban 638.000
1890-ben 730.000
1900-ban 846.000
1910-ben 938.000
(Forrás: Zsidó Lexikon, Budapest, 1929, 553.old.)
„Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll." (Kölcsey)
Azért ezt a gondolatmenetet nem ártana még csiszolgatni némelyest, mert az az állítás, hogy a "globális pénzhatalmi rendszernek" Nagy Szulejmán volt az eszköze - enyhén szólva elég meredeknek tűnik. Ahogy az is elég nehezen áll össze, hogy miért is lett volna útjában az akkori Magyar Királyság az akkori 'pénzügyi háttérhatalomnak'. A 16 század elején a történelmi folyamatok hátsó udvarába szorultunk, a 'háttérhatalom' pedig épp azon ügyködött, hogyan tudná megkerülni az iszlám birodalmat, amely elzárta előle a nagy hasznot hozó keleti kereskedelmet.
Azt pedig végképp nem értem, milyen árnyékbokszolást folytat Bogár László a Dózsát hősnek tekintőkkel. Nem tudom, hogy kikről van szó, mert a történészek nem tekintik Dózsát hősnek, és nem látom, hogy a politikában bárki aktualizálná őt és az akkori történelmi helyzetet.
Bakócz Tamás számomra egy korlátolt nagyravágyónak tűnik, aki a személyes karriercéljait próbálta aládúcolni a törökellenes fellépéssel. Ha fordítva lett volna, akkor nem idétlenkedik a kaszás parasztokból szervezendő keresztes-hadjárattal, hanem belátta volna, ami az akkori magyar politikai elit számára egy pillanatig nem volt kérdés, hogy esélytelen egy ilyen vállalkozás, ráadásul megfosztja az országot a munkaerőtől. A Dózsa-féle parasztlázadás egy 'lokális' háború volt, sokat nem tett hozzá Mohácshoz, és akkor még nem lehetett látni, hogy pár év múlva a törökök velünk folytatják a hódítást.
Bejelentkezés