Robert C. Castel: Oroszországnak van egy jokere, amely nem tudjuk pontosan, mennyit ér a játszmában

2023. február 7. 14:59
A szakértő szerint Ukrajna nem áll jól emberállományában.

Robert C. Castel volt az Ultrahang vendége, ahol először is arról kérdezték, lehet-e számítani szimbolikusnak szánt, félmilliós nagyságrendű orosz támadásra február 24-én, a háború kitörésének első évfordulóján. 

A biztonságpolitikai szakértő szerint van egy alapvető tévedés a számolás kapcsán. Először is leszögezte: az a 150 és 190 ezer fős hadsereg, amely a háború első heteiben megtámadta Ukrajnát, nem semmisült meg. A további 300 ezer fő mellett Robert C. Castel szerint

van egy olyan jokere Oroszországnak, amely nem tudjuk pontosan, mennyit ér ebben a játszmában”,

ez pedig az úgynevezett „kriptosorozás”, más szavakkal a csendes, titkos sorozás, amely a különleges tartalékosi státuszú embereket jelenti, és akikre nem vonatkoztak az eddigi behívók.

Sok vas, kevés vas, sok ember, kevés ember

 A biztonságpolitikai szakértő azzal folytatta: ha a nagy képet nézzük, akkor a háború indulásakor „volt egy Ukrajna sok emberrel, kevés vassal, és volt egy Oroszország sok vassal, kevés emberrel.”

Most ez a dolog kezd kiegyenlítődni, és az oroszok emberhátránya fokozatosan eltűnik”

– véli a szakértő.

A teljes adást megtekintheti alább:

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 97 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Majd jön az újabb "current thing", amihez igazítja a profilkeretét.
Valószínűleg az már a Kína elleni háború lesz, ami majd végleg tönkreteszi az európai gazdaságot, de ő majd tudni fogja, hogy ezért is Orbán a felelős.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés