Sorban álltak Orbánnál a legerősebb francia elnökjelöltek

„Most képzeljék el! Itt van ez a világnézetileg kissé meghatározhatatlan, fénykorában a progresszió által Trudeau-val emlegetett francia elnök, akinek egyfelől jelentősen módosítania kellett a politikáján. Ne felejtsük el, hogy Macron az, akinél kisebb felhatalmazással elnök még nem nyert választást Franciaországban. És ha nincs egy eufemisztikusan értve világraszóló botrány a republikánusoknál, illetve nem tartanak évszázados lejtmenetben a hagyományosan balos pártok, akkor Macron nem jutott volna be a második fordulóba.

Ámde bejutott, Marine Le Pen ellenfeleként, ilyenkor pedig egyszerű a francia képlet: annyira démonizálták a Nemzeti Frontot – ma már Nemzeti Tömörülést –, hogy kérdés nélkül mindenki leszavaz a másik jelöltre. Emlékezzünk csak 2002-re, amikor Chirac ilyen módon 80 százalék körül verte az öreg Le Pent.

Macron eredménye ettől jócskán elmaradt, egy történelmien alacsony részvételű elnökválasztáson. Innen kellett bedörrentenie a motort – és akkor a sárgamellényes tiltakozásokról itt most nem is ejtenék szót. Kezdeti politikája klasszikusan liberális, progresszív, a városi értelmiségnek igen tetsző volt. Az évek azonban múltak és Macronnak fokozatosan szembesülnie kellett azzal, hogy ha és amennyiben nem mutat be egy egészen mérsékelt jobboldali fordulatot, akkor még egyszer nem lesz Franciaország elnöke. E téren alapvetően a migráció kérdésében vett fel radikálisabb álláspontot, ami persze éppen csak a józan ész politikája, de Nyugat-Európában ez sem kevés. Világosan meglátta, hogy a republikánusok felívelőben vannak, a Nemzeti Tömörülés is képes lehet egyszer talán meglepetésre – elvégre ki adott volna Trumpnak elnöki széket 2015-ben –, és akkor az új belépőkről még nem is beszéltünk.”

Nyitókép:Johanna Geron / Pool / AFP