Nem jó módszer azt hirdetni, hogy aki nem minket akar, az szar ember

2021. november 21. 13:12

Mucsi Zoltán
Index
Szerintem még hordozzuk a szocializmus maradványait, annak minden bajával, szörnyűségével.

„Bizonyos jelek azt mutatják, hogy nem vagyunk túl ügyesek, mert az a világ, amit létrehoztunk a gyerekeinknek, rengeteg sebből vérzik.

Szomorú tény, hogy az emberiségnek nagyon nagy maflást kell kapnia – és ez mindig is így volt –, hogy néhány évtizedre észhez térjen, addig vágja maga alatt a fát. Azok alapján, amiket erről olvas meg hall az ember, biztos, hogy nagy baj van.

Ez már politika?

A politikát hagyjuk. Szerintem még hordozzuk a szocializmus maradványait, annak minden bajával, szörnyűségével. Még itt vannak a legvidámabb barakk romjai, és nem mindegy, hogy miben szocializálódnak nemzedékek. Szerintem nem jó felé megy a dolog.

Mit gondol a magyar társadalom és azon belül a színházi szakma szétszaggatott állapotáról?

El kellene fogadni, hogy más is van, olyan vélemény is létezik, ami nem egyezik a mi véleményünkkel, és mégis tudunk egymás mellett élni, és lehetséges egymást tiszteletben tartani. Azt hiszem, ez kulturáltság kérdése, és a mindenkori értelmiségnek, a politikai vezetésnek kutya kötelessége lenne ellentétek szítása helyett az elfogadás, tiszteletben tartás kultúráját értékké tenni. Annak idején annyira akartuk a rendszerváltást, hogy legyen demokrácia, többpártrendszer, most meg azt érzi az ember, hogy aki hatalomra kerül, azt mondja: aki nem minket akar, az nem méltó arra, hogy éljen, egy szar ember – ami nem így van.

Tehát maga szerint azok az emberek, akik értékelik egymást, tartják valamire a másikat, a politikai meggyőződésüktől függetlenül leülhetnének beszélgetni, és ebből kisülhetne valami?

Nem szeretem a fanatikusokat. Ez lehet, hogy naiv gondolat. Fradi-szurkoló létemre azt az Újpest-drukkert szeretem, akivel tudok beszélgetni, és egy hétig froclizzuk egymást a meccs után. A politikában ugyanúgy el kell fogadni, ha valaki a másik oldalon áll. Nem vagyunk ellenségek, de valamiben mást gondolunk a világról. Talán annyira mást, hogy egy pont után nem tudunk megegyezni, egyetérteni, de ettől még nem vagyunk ellenségek. Amikor meghallom azt a szót, hogy karaktergyilkosság, elkezd remegni a fejem. Mert ezt amúgy aljasságnak is lehet nevezni, legalábbis az én fiatalkoromban így hívták.

Ellehetetleníteni, lejáratni, befeketíteni, ez tőlem nagyon távol áll. Amikor létrehozunk egy előadást, mindig vannak viták. Hol élesek, hogy kevésbé élesek, és az a jó, amikor valamilyen egyezményre jutunk, és nem az a megoldás, hogy valaki rákényszeríti az akaratát a másikra.

Kevés dologban képes összefogni a színészszakma. Például a hazai zaklatási botrányok után is úgy tűnik, hogy nincsenek valódi következmények, mintha minden menne tovább a maga útján.

Azért azt nem mondanám, hogy minden úgy megy tovább, mintha semmi sem történt volna. Új jelenségről van szó, amiről tíz éve sem sokan, harminc éve pedig senki sem beszélt. Akkor sok mindent toleráltak, amit ma már nem. Most már észnél kell lenni, mert már nem tehetem. Bizonyos szempontból egyszerűbbek lettek a dolgok, kitettek egy KRESZ-táblát, és attól fogva azon a helyen nem lehet bekanyarodni. A jognak is igazodni kell a változásokhoz, meg kell határozni, hogy miért mennyi és milyen büntetés jár. De alapvetően azon múlik, hogy mit tartunk kötelezőnek, és mit elutasítandónak, hogy milyen kultúrában nőttünk fel. Ha a környezet meghatározza, hogy a mi kultúránkban nem illik köpködni az asztal mellett, akkor nem azért nem köpködsz, mert büntetés jár érte, hanem mert te is azt gondolod, hogy ilyesmit nem csinál az ember.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés