Jön Vuk

2021. szeptember 25. 15:34

Lendvai Ildikó
Népszava
Mészárosék közel akkora vadászterület fölött rendelkeznek, mint valaha Horthy.

„Természetesen tudom, hogy vadgazdálkodásra szükség van, eleget olvastam Fekete Istvánt. Éljen Matula bácsi. Mondanám, hogy vannak vadász barátaim is, ha a »vannak zsidó, cigány, meleg stb. barátaim«-féle mondatok után ez nem hangzana pocsékul. Megértésemen sokat ront, hogy a fő kiállítás kurátora: L. Simon azzal győzködte a tornából felmentett finnyásakat, hogy az ember örök feladata »csúcsragadozóként a tápláléklánc egyensúlyának fenntartása«. Nem tudom, ki hogy van vele, de valahogy nem szívesen gondolok magamra mint csúcsragadozóra.

Más kérdés, hogy az igazi vadászok mellett a vadászatban tényleg megjelentek és nyomulnak csúcsragadozóink, a NER-elit impozáns példányai. Levadásszák a vadászatot is. A vadgazdálkodási törvényt 2015-ben a kedvükre módosították: újraosztották a vadászati jogosultságot, akár a trafikokat. Addigra már komoly területeket szereztek a hozzájuk tartozó vadászati joggal együtt az állami földárveréseken, a törvény a jogok haszonbérbe adását szabályozta a szájuk íze szerint. Ma Mészárosék közel akkora vadászterület fölött rendelkeznek, mint valaha Horthy. Vadász-aggodalmak szerint következhet az állami erdőgazdaságok elsinkófálása, magánalapítványba adása, a már bevált recept szerint.

Ennyi szép terv, és szegény L. Simon vadászkiállítást reklámozó képei alatt a fb-on csupa barátságtalan komment! Hálátlan nép vagyunk, nem értjük a természetszeretet lényegét. »Aztán csináljatok kiállítást az összes utcáról, térről, ahol kinyírtátok a fákat, és leköveztetek mindent!« »Én a kis Vukkal vagyok.« »Jó napot kívánok! Meg szeretném kérdezni, hogy a kitömött állatokra lehet-e majd lődözni?«

Fotó: MTV Fotó: MTI

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A csucsragadozoig olvastam. Nem tartja magát annak. Pedig már cenzorként is az volt!

Van annak nyoma valahol, hogy Kádár elvtárs vagy Brezsnyev elvtárs vadászatait kifogásolta?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés