Iványi: Nem azt mondtam, hogy én Dobrev Klárát támogatom, hanem én támogatom Dobrev Klárát

2021. szeptember 18. 12:18
A lelkész szerint félreértették a szavait, ő nem kizárólag Dobrevet támogatja, hanem őt is.

Facebookon osztotta meg csütörtökön Dobrev Klára, hogy Iványi Gábor lelkész is őt támogatja a baloldali előválasztáson. A korábban az SZDSZ színeiben politizáló lelkész szerint Dobrev mellett szól többek között az, hogy 

Magyarország sikeres időszakaiban irányított kormányhivatalt is”

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a lelkész már azt mondta, félreértették a szavait. Iványi – aki a 19. perctől nyilatkozik – úgy fogalmaz, „elvben nekem nem lenne szabad pártosan egyik fél mellett sem lándzsát törni mint lelkésznek vagy pláne mint egyházvezetőnek, ez egy elvárás velem szemben, de én mindazoknak, akik kérték, adtam ilyen nyilatkozatot, adtam Márki-Zay Péternek is ”.

A kéréssel ellentétben nem azt mondtam, hogy én Dobrev Klárát támogatom, hanem én támogatom Dobrev Klárát”

– fogalmazott, hozzátéve: mindhárom indulót támogatja, akit esélyesnek tart, tehát Dobrev Klárát, Márki-Zay Pétert, valamint Karácsony Gergelyt is. 

Nyitókép: Facebook 

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valahol felsír egy Jakab és egy Fegyőr.
Őket nem támogatja Iványi bá’.

Kiscsillagot megszivatták, de az Kis naiv nem számított rá:-))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés