Bár a méhlegelők révén csökkent a kaszálandó terület, a FŐKERT mégis drágábban kaszáltat

2021. július 17. 14:51
A 2018-as 617 millió forint helyett az idei tervezetben 708,5 millió forint szerepel kiadásként kaszálásra – derült ki a FŐKERT Zrt. az Adatradar számára küldött közérdekű adatigényléséből.

Mint az közismert, a baloldali városvezetés Vadvirágos Budapest programjának keretében „méhlegelőket” alakítottak ki a város több pontján. A projekt adatlapja szerint összesen több mint 28 hektárnyi területet vontak ki az állandó kaszálás alól.

Ez összehasonlításképp 40 futballpályányi területet tesz ki, avagy másfélszer akkora, mint a Fővárosi Állat- és Növénykert” 

– írta meg az Adatradar. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a Telexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a FŐKERT által kaszált terület csökken a méhlegelők miatt.

„Ha a kaszálásra fordított összegek esetében is hasonló tendenciát feltételezünk, akkor a 2020-ban kaszálásra fordított 686,5 millió forintból több mint 27 millió forintot spórolhatna meg az önkormányzati cég” – feltételezte az Adatradar. 

A 2021-es költségvetésben azonban a kaszálásra fordítandó összeg 22 millió forinttal, 708,5 millió forintra emelkedett.

„A különbözet tehát csaknem 50 millió forint. A Fővárosi Önkormányzat 2020-as éves költségvetése alapján kijött volna belőle az esedékes munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó teljes összege” – érzékelteti az összeg nagyságát az Adatradar. 

„Külön érdekesség, hogy bár 2018-hoz mérten már több mint 90 millió forinttal – közel 15 százalékkal – nőtt a kaszálásra fordított költségkeret, Bardóczi Sándor telexes interjúja szerint a FŐKERT-nek és több kerületnek azért nem sikerült időben reagálnia a május végére elszaporodó gaz megjelenésére, mert a járvány és a megszorítások miatt kevés a pénzük” – mutatott rá az oldal. 

Fotó: MTI/EPA/Philipp Gülland

Összesen 67 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

,,a FŐKERT mégis drágábban kaszáltat,,

Bérmunkában kaszáltatnak? Nincs a FŐKERT-nek munkása - munkanélküliek alkalmazása - gépparkja? Külső szolgáltatóval végeztetik ÁFA felszámításával?

Ezeknek Dárius pénze se lenne elég.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés