A francia tábornokok szerint továbbra is súlyos az iszlamizáció veszélye

2021. július 16. 20:32
Franciaországban a helyzet súlyos, és a politikai vezetés talán nem mérte fel eléggé, mennyire; „ezért kongattuk meg a vészharangot, ezért hallattuk a hangunkat” – jelentette ki az M1-nek adott exkluzív interjúban Antoine Martinez nyugalmazott francia tábornok.

Martinez volt az, aki 60, szintén nyugalmazott tiszttársával együtt nyílt levélben osztotta meg aggályait a franciaországi iszlamizációról. Tábornoktársa, André Coustrou az interjúban beszámolt arról, hogy feljelentette Agnes Pannier-Runacher miniszterhelyettest, aki lázadóknak nevezte őket. A műsorban elhangzott, hogy a nyílt levélben, amelyet tavasszal Emmanuel Macron elnöknek, a kormány és a nemzetgyűlés tagjainak is eljuttattak, a nyugalmazott magas rangú tisztek és a hozzájuk csatlakozók arra hívták fel a figyelmet, hogy az országot a széthullás veszélye fenyegeti. Egyúttal szót emeltek a francia identitás védelmében, a tömeges bevándorlás és az iszlamizmus ellen.    

Antoine Martinez úgy vélekedett, hogy a franciaországi helyzet az elmúlt négy évben súlyosbodott: az ország széthullása valóságos, és ők – mint mondta – nem ülhetnek tétlenül, mivel az ország vezetői nem cselekednek.    

A nyugalmazott katonai vezető utalt rá, hogy az országban egyre gyakrabban történnek késes támadások, ezért – tette hozzá – felszólítják az ország vezetőit, hogy „reagáljanak a helyzetre”.    

Ha nem történnek váltoások, a polgárháború elkerülhetetlen

„Történelmünk, kultúránk, szellemi örökségünk forog kockán több évtizede, és ez egyre súlyosabb” – hangoztatta, hozzáfűzve, hogy ha nem történnek változások, súlyos konfliktusok következhetnek be az országban, és ezt mindenképpen szeretnék elkerülni.    

Antoine Martinez ugyanakkor úgy látja: Emmanuel Macron „nem fog lépni, mivel ő már megindította az újraválasztási kampányát”.    

Kezdeményezésük támogatottságáról elmondta, hogy a nyílt levelet 27 ezer nyugalmazott katona írta már alá. Közülük 61-en tábornokok, de vannak köztük ezredesek, őrnagyok, századosok, altisztek is. Az egykori tábornok a politikai reakciókra térve beszámolt arról, hogy Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali politikus, a nemzetgyűlés tagja puccsistának, lázadónak nevezte őket, amit Antoine Martinez levelük „nyilvánvalóan rosszindulatú értelmezésének nevezett”. 

Fegyelmi tárgyalással kell szembenézni a tábornokoknak

Szólt arról is, hogy eljárás indult a 61 tábornok közül hat ellen, július 19-én az érintetteknek a hadsereg fegyelmi bizottsága előtt is meg kell jelenniük.    

„A harc, amelyet folytatunk, teljesen legitim” – hangoztatta.    

Antoine Martinez úgy fogalmazott: „A vezetőink ma nem alkalmazzák, nem tartják tiszteletben a jogszabályokat, ezért ők azok, akik törvényen kívül állnak”.    

Az interjúban szintén megszólaltatott tábornoktársa, André Coustrou ezen a ponton megjegyezte: feljelentést tett az őket lázadóknak nevező Agnes Pannier-Runacher gazdasági, pénzügyi és helyreállítási miniszterhelyettes ellen. Arra az újságírói kérdésre, hogy a Franciaországban a hadsereg nem politizál, Antoine Martinez hangsúlyozta: a katonák azért érezték szükségét, hogy véleményt mondjanak, „mert ezt kívánja a helyzet Franciaországban”.    

„A helyzet ugyanis súlyos, és a politikai vezetés talán nem mérte fel eléggé, mennyire. Ezért kongattuk meg a vészharangot, ezért hallattuk a hangunkat” – jelentette ki.    

A tábornok indul az elnökválasztáson

Egy másik kérdésre, miszerint Antoine Martinezt, aki tavaly jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson, szélsőjobboldalinak és iszlamofóbnak bélyegezték, a nyugalmazott katonatiszt úgy reagált: „az ember megvédi az örökségét, a történelmét, szellemiségét, kultúráját, és ezt kapja érte”.    

Azt mondta, nincs joguk megvédeni az identitásukat, miközben azoknak, akik „lerohannak minket, minden joguk megvan ahhoz, hogy megőrizzék a magukét (...) ”.

Beszámolt arról is: abban, hogy az iszlám összefér-e a köztársasággal, eltér az álláspontjuk Marine le Pen pártjáétól, a Nemzeti Tömörülésétől (RN). Szerintük ugyanis nem egyeztethető össze a demokráciával és az értékeikkel.    

Antoine Martinez elmondta azt is, ha elnökké választják, egyik első dolga lenne, hogy felfüggessze Franciaország részvételét azokban a nemzetközi egyezményekben, amelyek megakadályozzák például az illegális bevándorlók kiutasítását. Szavai szerint országában sok minden szorul változtatásra, ezek között a legelső, amelyet reményei szerint 2022-ben sikerül elérni, az, hogy a mostani államfő távozzon.

(MTI)

Fotó: YouTube

Összesen 84 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondjuk nem hittem volna hogy Gödöllő iszlamizációját nem Gémesi, hanem a Fidesz fogja elindítani. Megáll az ember esze, hogy az egyetem környékén Erdogán megmenekülésének ünneplésére erdőt telepítenek a puccsban meghalt nacionalista muszlimok tiszteletére.
Szijjártónak szóljon már valaki, hogy a törökök verték szét a Magyar Királyságot és vittek el milliónyi rabszolgát százötven év alatt. Nem építünk Szulejmán emlékműveket és nem ültetünk fákat az európai iszlamizáció hajtóerejének tiszteletére...
https://telex.hu/belfold/2021/..

Amúgy te amikor ezt beírod, azért józan vagy?

Gyuricza az egyetem rektora másodvonalbeli Fideszes potentált. Ez nem az ő ötlete volt, ilyet magától nem csinálna. Ez Szijjártó biznisze, nyilván azt mondja majd gazdasági kényszer. Csak akkor ne nyávogjon a térdeplő focistákon, mert átvitt értelemben a muszlimok, Erdogán előtti térdeplés az ami Gödöllőn történt.

A török vezetés, jelesül Erdogán iszlamista nyomulásával van gond Európában. Tudod- mecsetek, Erdogánhoz hű hitszónokok küldése nyugatra, jelentős pénzügyi támogatással. A "semmi baj" nyugtass meg, a magyarországi mecsetek építésre már nálad sem vonatkozik?

Még valami. Sorsdöntő választás lesz 2020-ban. Orbán egyik fő fegyvere a migráció és így áttételesen az európai iszlamizáció elleni fellépés. Ezt elqrni nagy hiba...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés