Eriksen állapota stabil, ébren van

2021. június 12. 20:10
A Dánia-Finnország mérkőzést 20:30-tól folytatják – adta hírül a Dán Labdarúgó Szövetség. Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin is üzent: „Az ilyen pillanatok mindent az élet perspektívájába helyeznek. Kívánom Christiannak a teljes és gyors felépülést, és imádkozom, hogy családja legyen erős és tartsa meg hitét...”

Amint arról korábban beszámoltunk, borzasztó események történtek a labdarúgó Európa-bajnokság harmadik mérkőzésén. A Dánia-Finnország összecsapáson Christian Eriksen életéért küzdöttek a pályán.

Eriksen állapotát stabilizálták, úgy szállították el a stadionból. Készült olyan kép is, amikor levitték a pályáról, melyen már felemelte a fejét és a kezét is.

A dán szövetség tweetelt: 20.30 órától jön a folytatás! Az első félidő maradék öt percét lejátsszák, utána öt perc szünet, majd jön a második félidő következik majd. Az UEFA a Twitter oldalán azt írja, a játékosok kérésére folytatják a meccset.

Az események az Eb programját nem befolyásolják: a szentpétervári Oroszország-Belgium összecsapást változatlanul 21 órától rendezik.

Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin is üzent a játékosnak:

Az ilyen pillanatok mindent az élet perspektívájába helyeznek. Kívánom Christiannak a teljes és gyors felépülést, és imádkozom, hogy családja legyen erős és tartsa meg hitét...”

– fogalmazott. 

Aleksander Čeferin eredeti, teljes bejegyzését az alábbiakban tekintheti meg:

 

Nyitókép: Friedemann Vogel / POOL / AFP

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most van miert terdelni a jatekosoknak. Ericsonert es mindazokert, akik a palyan estek ossze, vesztettek eletuket.
Ideologiai maszlagokkal ne mergezzek a meccseket, jo?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés