Orbán: Miért maradnánk továbbra is az EU balekjai?

2021. május 18. 18:20
A visegrádi országok látványos megkülönböztetést szenvednek el az Európai Unióban a magyar kormányfő szerint.

Orbán Viktor Szamizdat 7. című írásában arra válaszolt, hogy Mikulás Dzurinda elveti azt a postoj.sk oldalnak adott interjújában megfogalmazott javaslatát, miszerint a V4-országok törekedjenek arra, hogy a német-francia tengelyen forgó Európai Uniót német-francia-V4 hárompilléres erőközponttá alakítsák.

Ez nyilván csak a V4-ek lengyel vezetésével képzelhető el, de Mikulás nem ezzel indokolja az elutasítását. Elmélete szerint javaslatom csak az Európai Unió belső széttagoltságát erősítené, nem egyesíti, hanem szétszedi azt”

– írta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kérdés azonban nem elméleti jellegű. Nagyon is gyakorlatias. „Tény, hogy a V4 országainak nem sikerült elérniük érdekeik megfelelő érvényesítését az unió keretén belül. Tény, hogy mi, közép-európaiak látványos megkülönböztetést szenvedünk el. Azt állítom, ha nem lépünk föl erőteljesebben és közösen, ez a helyzet nem is fog változni” – írta.

Orbán Viktor kifejtette, a belső piac mai elrendezése azt eredményezi, hogy az európai piac egy francia állampolgár számára évente 1074 euró többletjövedelmet ad, egy németnek 1046 eurót, egy szlováknak 537 eurót, egy magyarnak pedig 408 eurót. Ezek 2016-os adatok – tette hozzá. Továbbá, ha a V4-országokba az EU-transzfereken keresztül beáramló pénzt összevetjük a tőlünk kivitt profit- és osztalékjövedelemmel, látható, hogy milyen súlyos veszteségeket szenvedünk el. Magyarország esetében a különbség 80 százalék, Szlovákia esetében pedig több mint 90 százalék – írta a miniszterelnök, aki szerint „nemcsak siralmas, de megalázó az aránytalanság a központilag kezelt uniós programoknál (például a Horizont 2020).”

Orbán Viktor rámutatott arra is, hogy a 2004 óta csatlakozott országok a támogatásnak 5,1 százalékát kapták, miközben lakosságunk az unió több mint 20 százaléka.

A földrajzi egyensúlytalanságot orvosló javaslatainkat leverték”

– írta.

A kormányfő kitért arra is, hogy a kiküldetési irányelvet a V4 számára hátrányosan újraírták. „Az első mobilitási csomag bántó, sértő hátrányba hozta a mi fuvarozási vállalatainkat. És akkor még nem írtam az agyelszívásról, a kötelező migránselosztási kvótákról és a velünk szemben használt kettős mércéről sem” – írta.

Kedves Mikulás, nem kellene végre a nyugatiakkal egyenrangú tagállamként viselkednünk? Nem jött még el az ideje, hogy megszervezzük magunkat, és kiálljunk az érdekeink mellett? Miért maradnánk továbbra is az EU balekjai? A szlovákok és a magyarok ennél többet érdemelnek”

 – zárta válaszát Orbán Viktor. A miniszterelnök korábban már hat alkalommal jelentkezett európai közéleti témákban Szamizdat című, válaszjellegű írásokkal.

(MTI)

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

Összesen 330 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó, hogy van, aki megmondja és nem akar kicsi lenni.

Soraidat elégedetten olvassák a DK-s vezérkari sátorban, még egy hülye gojt sikerült megnyernünk, nem vagyunk hatástalanok......

Feri megnyugodhat, a náci gojokat jól kezeli Jakab, kéz alá dolgoztok a hazaárulóknak.

Ez bizony így van, ahogy Orbán írja. Tehát, akkor úgy is kell cselekedni, ahogy javasolja. Legalábbis, ha valaki ésszerű akar maradni.

Azért bánj óvatosan a csicska kifejezéssel, a te bejegyzéseid olyan fokú seggnyalást mutatnak ami már több, mint egészségtelen.

Nem vagyunk szétlopva, még akkor sem ha neked azt mondták. Ha mindaz, ami Mészároshoz tartozik, mondjuk Hans, vagy Günther nevén lenne, azt nagyon európainak találnád. Nem firtatnád, milyen pénzből, milyen korrupcióval szerezte meg, tapsikolnál, mert akkor azt mondanák neked, hogy annak örülni kell.

Karácsony nem ér rá. Angolul tanul autót vezetni.

Van a napi balfék....
Ott olvastam:-))))

Mikulás Dzurinda jelszava, merjünk kicsik lenni.
Ha a moslékkoalíció győzne, még ki is írnák a homlokukra.

Válaszok:
lynx | 2021. május 18. 22:21

Mikulás kapott a puttonyába egy kis ajándékot, pedig még hol van december 6!

Minden állításodat tételesen meg lehet cáfolni, mert csak állítod, nem bizonyitod.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés