Putyin: Nincs bocsánat azok számára, akik elfelejtették a második világháború tanulságait

2021. május 9. 13:53
Megtartották a katonai díszszemlét Moszkvában a Győzelem napján.

Nincs bocsánat azok számára, akik a második világháború tanulságait elfelejtve ismét agresszív terveket szőnek – jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnök a nácizmus felett aratott győzelem 76. évfordulója alkalmából. „A háború annyi elviselhetetlen megpróbáltatást, gyászt és könnyet hozott, hogy lehetetlen elfelejteni. És nincs megbocsátás és nincs mentség azok számára, akik ismét agresszív terveket szőnek” – tette hozzá. Megjegyezte: csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy „a szörnyű náci fenevad egyre szemtelenebbé vált és megerősödött Európa közepén, és a faji és nemzeti felsőbbrendűség, az antiszemitizmus és a ruszofóbia jelszavai egyre cinikusabban elhangzottak.”

„A történelem megköveteli a következtetések és a tanulságok levonását, de sajnos a nácik ideológiájából, a kizárólagosságuk téveszmés elméleteinek megszállottjai sok mindent újra megpróbálnak” – hangsúlyozta az elnök. Hozzáfűzte, hogy nem csak mindenféle radikálisokról és nemzetközi terroristacsoportokról van szó. Putyin felidézte az orvosok és ápolók hőstettét, akik a sebesülteket mentették és minden életért küzdöttek a fronton és a hátországban.

Az oroszországi győzelem napi megemlékezések fő katonai eseménye a moszkvai katonai parádé volt, amelyen a hadsereg, a nemzeti gárda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), valamint más fegyveres testületek, katonai iskolák és szervezetek tagjai vonultak fel. Több mint 12 000 katona, 190 jármű és fegyver - tankok és rakétával felszerelt járművek – haladtak végig a Vörös téren az államfő beszéde után.

A parádén bemutatott harci eszközök sorát a második világháború legendás T-34-es harckocsija nyitotta, és az orosz hadsereg legfrissebb fejlesztései zárták, egyebek között az Armata páncélos, a Kurganyec és a Bumerang csapatszállító, valamint a Koalicija-SZV önjáró löveg, aknamentesítő robototok, továbbá drónok. Az orosz főváros felett harcigépek és helikopterek repültek át alakzatban, köztük ötödik generációs Szu-57-es, valamint MiG-29SZMT típusú vadászgépek és Kinzsal hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-esek. A megemlékezés katonai menetét a moszkvai katonai körzet zenekarainak 1200 muzsikusa zárta. Moszkvához hasonlóan Oroszország más nagyvárosaiban is felvonulásokkal emlékeztek meg arról, hogy Európában 1945. május 9-én véget ért a második világháború.

(MTI)

Összesen 187 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A történet, ha nem előbb, ott kezdődik, hogy a végső határait soha megtalálni nem képes Szovjet-Oroszország, a történelemben először, megjelent a magyar határon. (1939. szeptember)
1940 során sorra bekebelezte a vele határos országokat vagy azok egy részét. Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia majd Finnország.
A rendszer, amit akkor képviseltek, hadba lépésünkig idő előtt, erőszakosan megsemmisített 26,373,000 embert. (R. J. Rummel, Uni. of Hawaii)
Ideológiája pedig deklaráltan az volt, hogy a kommunista rendszert terjesztenie kell, akár erőszakkal is. Amikor hadiállapotban lévőnek deklaráltuk Magyarországot a Szovjetunióval szemben, Kassa és Kőrösmező bombázása miatt, akkor senki sem volt szövetségese a világon, mert a szovjetek a náciknak voltak szövetségesei néhány nappal korábbig.
A nyugati demokráciák ennél sokkal kevesebbért elmennek harcolni, akár a világ másik végére is.

"a faji és nemzeti felsőbbrendűség, az antiszemitizmus és a ruszofóbia jelszavai egyre cinikusabban elhangzottak.”"
Benneteket - mellesleg - ki látott el pénzzel, hadianyaggal?
Kikkel szövetkeztetek?
Csak nem a világot végigrabló ultranáci Talmud-kapitalistákkal?
És kivel szövetkeztetek, csak nem a másik náci Ribbentroppal?
Finnországot ki támadta meg, csak úgy békevágyból?
Kassát ki bombázta meg csak úgy békevágyból?
Kik lázítottak világforradalommal?
Kik öltek meg emberek millióit, tízmillióit Ukrajnában, Gulagokon, Vorkután?

Az erőszak terjesztői a háború alatt és után "békeszerető népek"-nek hívták magukat. Mintha kabaréban lennénk.

Annyira vigyáztak a saját katonáikra, hogy vagy kilencszer annyian haltak meg a keleti-fronton mint a németek és szövetségeseik:
Szemtanú visszaemlékezése a budapesti harcokra 1944 telén, ahol a Vörös Hadsereg katonáit nemtörődöm módon áldozták fel parancsnokaik:
"A németek egy utcai barikád mögött foglaltak állást, amely feltépett utcakövekből és felborított villamoskocsikból állt. Egy sor szovjet gyalogos katona, mintha katonai parádén lenne, lépésben közelített. Természetes, hogy a németek lekaszálták őket a gépfegyvereikkel. Összesen húsz ilyen támadó hullámát számoltam meg a szovjet gyalogosoknak, akiknek egyik sora a másik után zuhant holtan egymásra. Az utolsó hullámok aztán már az elesettek hulláin felhágva, a barikád mögé jutottak, és állati kegyetlenséggel lemészárolták a németeket.
Amitől azonban megfagyott bennem a vér, az nem a mód, ahogy a nácikat kivégezték, hanem az a teljes közöny, amivel az orosz tisztek az embereiket a halálba küldték, és az a teljes közöny, amivel a katonák engedelmeskedtek az ilyen parancsnak."
(Nyárádi Miklós volt kisgazda párti pénzügyminiszter visszaemlékezése, idézi Vadim J. Birstein: SMERSH, Stalins Secret Weapon (Szmers, Sztálin titkos fegyvere), 2011, 281. old.)

A mai putyini vezetés a külföldről vezérelt kommunistákat dicsőíti éppen.
Azaz, magyarán, a tényeket írom.

Akik a szovjet hadsereg egyenruháját hordták...

Válaszok:
Box Hill | 2021. május 9. 18:53

A mai putyini vezetés büntetéssel sújtja azokat akik arról mernek írni, hogy a náci Németország és a Szovjetunió anno szövetségesek voltak és közösen felosztották Lengyelországot.
Szóval akkor ki is hazudozik???????

91 ota folyamatosan csak visszaszorulnak, milyen terjeszkedesrol fantazialsz? az usa elfoglalta az ndkt, keleteuropat, aztan mar szovjetkoztarsasagokat is (baltikum), legujabban gruzia es ukrajna utan mar belorusszia utan is acsingoznak
de persze az orosz terjeszkedik?

A szovjetektől való félelmet eldöntötték a történelmi előzmények:
1.Az orosz gyarmatbirodalom, amikor a történelem során először vált határossá
Magyarországgal 1939-ben, Lengyelország keleti (nagyobbik) felének elfoglalásával, akkor éppen Hitlerrel volt szövetséges és gyűrte le ezen kívül
Észtországot, Lettországot, Litvániát, Észak- Bukovinát és Besszarábiát. Finnországot is megtámadta és vett el tőle területeket.
Idegességre volt okunk, pláne mivel közelebb voltunk az orosz medvéhez, mint
például Ausztrália, amely tanulva az orosz terjeszkedési hajlam történelmi
trendjéből, már az 1860-as évektől partvédő műveket épített ellene. A
történelmi tapasztalat levonása felvilágosít arról, hogy ki is a gyilkos
agresszor.
2.Egyébként az orosz birodalmi terjeszkedés volt az, amiről Fridhjof Nansen, norvég sarkkutató és Nemzetek Ligája (Népszövetség) megbízott, állította: "Oroszország az 1500-as évektől kezdődően minden hét évben egy norvégiányi területet kebelezett be."
(Ezen, addig megállíthatatlan terjeszkedés érte el határainkat is 1939-ben. Ráadásul úgy, hogy a Vörös Hadsereg éppen a Wehrmacht szövetségese is volt. Egyetlen valamirevaló döntéshozó sem hagyhatta ezt figyelmen kívül.)
3. “Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.”
(A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)
4. Humanitárius ok: Hitler hatalomra jutásakor a szovjet halálteljesítmény körülbelül 12,000,000 erőszakosan, idő előtt elpusztított embernél tartott, míg hadba lépésünkkor már 26,373,000-nél.
Forrás: Rummel: Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Szovjet népirtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publisher, 1990.
5. Tagja voltunk, jó okkal, az Antikomintern Paktumnak. Megelőzve ezzel a nyugati világ jórészét. A kommunistaellenes szerződéshez 1939 februárjában csatlakoztunk. A Komintern a kommunizmus nemzetközi elterjesztésének szervezete volt.

Azok szépen be lettek áldozva:
John Mosier: Deathride, Hitler vs. Stalin: the Eastern Front, 1941-1945 című könyve Következtetések című fejezetében azt írja:

A szovjetek katonai veszteségeit jelző 27 milliós számot, mint minimumot kell kezelni, ellentétben a németekre vonatkozó 2,416,784 –es számmal, amely tartalmazza az elesetteket és az eltűnteket is, valamint a hadifoglyok számát. Akik közülük végül visszatértek a Gulagból, azokkal ez a szám csökken, viszont a mérleg elkészítése érdekében növekszik a román, magyar, olasz, szlovák és finn katonahalottak számaival. (338. old)

Ha most a tengelyhatalmak összes katonai veszteségét a keleti fronton 3 millióra kerekítjük föl, akkor kereken 9:1 az az arány, amivel nagyobb árat fizettetett a sztálini vezetés az alattvalóival a győzelemért, mint Hitler a vereségért.

A Prágai Nyilatkozatot 1944. november 14-én felolvassa Andrej Andrejevics Vlaszov tábornok, az Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) parancsnoka:

„A bolsevikok elrabolták az emberektől
a szólásszabadságot,
a szabad vallásgyakorlást,
a magánélethez való jogot,
a helyváltoztatás szabadságát,
a vállalkozás szabadságát
és megtagadták mindenkitől annak lehetőségét, hogy találhasson a társadalomban egy olyan helyet magának, ahol kifejtheti képességeit.

Ezeket a szabadságjogokat terrorral, párt privilégiumokkal és erőszaktevéssel helyettesítették.

Oroszország népei már régóta kiábrándultak a bolsevizmusból.

Oroszország Népeinek Felszabadító Bizottsága ezennel a következő célokat deklarálja:
1. Sztálin önkényuralmának megdöntése
2. Oroszország népeinek felszabadítása a bolsevik rendszer alól
3. Oroszország népeinek azon jogai visszaállítása, amelyeket a nép forradalma kiharcolt 1917-ben.
4. A háború befejezése és becsületes béke kötése Németországgal
5. Egy új, szabad, nemzeti kormány felállítása bolsevikok nélkül és kizsákmányolók nélkül
6. Oroszország minden népe számára egyenlőség és az ő nyilvánvaló joguk biztosítása a nemzeti fejlődéshez, az önrendelkezéshez és a független önkormányzathoz.”

Ezt az embert Putyin elvtársai kivégezték.

Mintha nem követelték volna meg tőlünk is a "szentségimádást".

Folytatás 18:48-tól:
6. Egy négy évvel korábbi felébredés akkor most jobb vagy rosszabb, Mr. Churchill?:
„Napokkal Németország kapitulációja után, 1945 májusában,
Churchill elrendelte egy a szovjetek elleni haditerv elkészítését. 1944 folyamán a Whitehall hidegháborúja még csak titkosszolgálati előjelzésekre koncentrált, mostanra azonban már a cselekvés lett a téma.
Churchill kifejezett célja a „Szovjetunió kiküszöbölése”
volt. A haditerv fedőneve az „Elképzelhetetlen Hadművelet” lett és csak 1999-ben vették le a titkosítását. A terv brit és amerikai
csapatok százezreivel számolt, akiket százezer újra felfegyverzett német katona
támogatott volna abban, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek a háborúban kimerült keleti szövetséges ellen.
Miközben a Királyi Légierő szovjet városokat támadna Észak-Európa-i
támaszpontokról.”
(Forrás: Richard J. Aldrich, The Hidden Hand, Britain, America and Cold War Secret Intelligence (Az eldugott kéz, Anglia, Amerika és a hidegháborús titkosszolgálat), The Overlook Press, 2001, 57-58.old.)
7. Winston Churchill egy vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.
8. „A szövetséges nagyhatalmak együttesen és külön-külön is meg fogják bánni azt a tényt, hogy nem tudtak tenni több elhatározott és több együttes akciót a bolsevista veszély megsemmisítésére, mielőtt az túl erőssé nőtt.” (Winston Churchill, 1920. február 14.)
Bár nem voltunk nagyhatalmak, az egyikkel fegyvertársként megpróbáltuk körülbelül húsz évvel később.
9. A teheráni háborús csúcstalálkozón 1943 novemberének végén Roosevelt amerikai elnök önigazoló hangulatban közölte reményét Sztálinnal: “Isten a Szövetségesek oldalán áll.” De Sztálin helyre tette: “Az enyémen az Ördög áll, aki egy jó kommunista.” (Nat Geo dokumentumfilmből)

Az Ördög uralma, vagy ahogy Reagan amerikai elnök nevezte a kommunizmust 1983-ban: a „gonosz birodalma” ellen nem nemes dolog küzdeni 1917 óta bármely adandó alkalommal?
Háborús bűnös-e az, aki Ronald Reagan amerikai elnöknél 42 évvel korábban ismeri föl azt, hogy a "gonosz birodalma" megérkezett a határra?

Ez is része annak az étvágynak, amit már idéztem:
“Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.”
(A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)

Honnan veszed a hadüzenetet?

A kommunisták már megadták a választ:
Beszéljünk egy pillanatra a végképp megtorlatlan háborús bűnökről:

Idézem egy vöröskatona, Nyikoláj Nyikulin gyalogos veterán emlékeit.

„Annak érdekében, hogy egy rendezetlen és kiképzetlen katonatömeget ellenőrzés alatt tudjanak tartani, a harcok előtt kivégzéseket tartottak. Elgyengült, majdnem haldokló katonákat, vagy azokat, akik véletlenül mondtak valami szovjetelleneset, vagy alkalmanként dezertőröket használtak erre a célra. Az alakulatot U alakban felsorakoztatták és a szerencsétleneket kegyetlenül lemészárolták. Ennek a „megelőző politikai munkának” eredményeként a félelem az NKVD-től és a komisszároktól nagyobb volt, mint a németektől.
Ha támadás közben valaki megfordult, a feltartóztató különítmény lelőtte. A félelem késztette a katonákat, hogy előre menjenek meghalni. Pontosan ez volt az, amire a mi bölcs Kommunista Pártunk, a győzelem szervezője, támaszkodott.
Természetesen a kivégzések folytatódtak minden sikertelen támadás után. Ha egy ezred parancs nélkül meghátrált, a feltartóztató különítmények nehézgépfegyvereket használtak ellenük.”
A feltartóztató különítményeket egészen 1944 októberéig használták.

Forrás: Vadim J. Birstein: SMERSH, Stalin’s Secret Weapon (Szmers, Sztálin titkos fegyvere), Biteback Publishing, 2011, 135.old.

Ellenkezőleg:
Churchill az angol alsóházban, 1946. november 2.-án: "We killed the wrong pig." (A rossz disznót vágtuk le.)

A náci propaganda köszöni, hogy a teljes igazságot tulajdonítod neki.

Mindenesetre a háború után mintegy 2 és 1/4 millió szovjet illetve birodalmi orosz illetőségű szerencsétlent adtak át a nyugatiak a szovjetek karmaiba.
Lásd: Julius Epstein: Operation Keelhaul, Nicholas Bethell: The Last Secret, Forcible Repatriation to Russia, 1944-47, Nikolai Tolstoy: The Secret Betrayal,1944-1947 és Nikolai Tolstoy: Victims of Yalta és Gosztonyi Péter: Vlaszov tábornok, hős vagy népének árulója? című könyvek.

Csak az egész NATO-t, a SEATO-t és a CENTO-t a kommunisták ellen állították fel. Hálából a kommunistáknak, mi?

A világhatalmak őket támadták meg egy lokális konfliktus miatt.
A világforradalmat nyíltan hirdető vörösök miért nem zavarnak téged? Színvak vagy?

Nem vagyok zseni. Mikor üzentünk hadat a Szovjetuniónak és miért?

Maguk az angolok ismerték be milyen szövetségesük van és mit kell a propagandában hazudni róla:
A Brit Propagandaminisztérium körlevele a BBC-nek és az Anglikán Egyháznak 1944. február 29-én:

„Tudjuk hogyan viselkedett a Vörös Hadsereg Lengyelországban 1920-ban és hogyan viselkedett Finnországban, Észtországban, Lettországban, Galíciában és Besszarábiában a közelmúltban.

Ezért számításba kell vennünk, hogyan fog a Vörös Hadsereg bizonyára viselkedni, amikor lerohanja Közép-Európát….

Tapasztalatok mutatják, hogy a legjobb figyelemelterelés az atrocitás propaganda, amivel az ellenséget támadjuk. Sajnos a nyilvánosság már nem olyan fogékony, mint azokban az időkben, amikor (az első világháborúban) „hullagyárakról”, „megcsonkított belga babákról” és „keresztre feszített kanadaiakról” beszéltünk.

Ebből következően erősen kérjük együttműködésüket a nyilvánosság figyelmének elterelésére a Vörös Hadsereg tetteiről azáltal, hogy teljes szívükből támogatják a németek és japánok elleni vádjainkat, amelyek mint a múltban, ezután is nyilvánosságra kerülnek a minisztériumból.”

Nem azért. Herr Strakosch zsidó pénzember 150,000 fontjának elfogadásáért.

Kinek volt torkán a kés?

A szovjetek előbb találtak meg bennünket. Egyszerre a finnekkel. Ettől lett hadiállapot de nem hadüzenet. Amit sok agymosott szajkóz.

Az amerikaiak a Lend-Lease keretében 1943-45 között az alábbiakat szállították a szovjeteknek:

Repülőgép 14,795 darab
Páncélos 7,056 darab
Jeep-ek 51,503 darab
Teherautó 375,883 darab
Motorkerékpár 35,170 darab
Löveg 8,218 darab
Golyószóró 131,633 darab
Vasúti kocsi 11,155 darab
Lokomotív 1,981 darab
Katonai bakancs 15,417,000 pár
és még sok egyéb.

A szovjet katonáknak kiadták, hogy a lakosságnak azt kell mondani, hogy az a felszerelés, amin az olvasható, hogy "MADE IN THE USA", azt jelenti, hogy MADE IN (THE USSR FOR EXPORT TO) THE USA". De ezzel keveseket lehetett becsapni.
Forrás: Norman Davies: No Simple Victory, World War II in Europe (Nem egy egyszerű győzelem, a második világháború Európában), 1939-1945, Viking, 2007, 36.old.

Nem érted a szöveget? Nem vagyok zseni. A Szovjetuniónak mikor és miért üzentünk hadat?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés