Kubatov: Stummer János még éjjeliőrnek sem való

2021. április 18. 19:47
A Fidesz pártigazgatója leszögezte: semmi köze nincs a Dunaújvárosban történtekhez.

Kubatov Gábor közösségi oldalán reagált Stummer János azon állításaira, miszerint a Fidesz pártigazgatója küldte embereit péntek este a Dunai Vasműhöz. A gyárkomplexumba egy külsős biztonságiakból álló 50 fős csoport próbált meg behatolni, az akciót a rendőrségnek kellett megakadályoznia.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, valamint Dunaújváros országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján felszólította Kubatov Gábort, hogy „kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket”.

A valóság az, hogy az ügyhöz nekem semmi, de semmi közöm”

– írta közösségi oldalán Kubatov Gábor.

Mint a Fidesz pártigazgatója írta, „akinek kalapács van a kezében, mindenhol szöget lát”. Álláspontja szerint Dunaújvárosban azóta van veszélyben a helyiek nyugalma és békéje, valamint százak munkahelye, amióta a „gyurcsányisták a jobbikosokkal karöltve átvették a város irányítását.”

Ami pedig Stummert illeti: nemhogy a Nemzetbiztonsági bizottság élére nem való, de még éjjeliőrnek sem”

– tette hozzá.

Röviden megjegyzem

Emlékezetes, Stummer János februárban számolt be arról, hogy „Orbán Viktor saját alagutat akar építeni a Puskás Arénába”. A Puskás Aréna közleményben cáfolta a jobbikos politikus állításait, mint írták, mindössze arról van szó, hogy a hazai és külföldi védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonalát inkább nem kereszteznék a több tízezres közönség gyalogos útvonalával, így megoldásként egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljárót képzeltek el.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás 

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Stummernek már rég a dutyiban lenne a helye.

Ugyanaz az összFegyenc trükk: hazudjál jó nagyot, a balosok úgysem akarnak utánajárni a valóságnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés