Népszavazást kezdeményezek a Fudan egyetem ügyében

2021. április 17. 17:24

Baranyi Krisztina
Facebook
Eltitkolták előlünk az államközi megállapodást, a tervek részleteit, a helyszínt, a finanszírozási konstrukciót, mindent.

„A fővárosi közgyűlés tagjaként és Ferencváros polgármestereként helyi népszavazásokat kezdeményezek a Fudan ügyében

»Magyarország Kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. Kérjük a közgyűlést, hogy hozzon egyenként döntéseket és mondja azt, hogy ez kell, ez nem kell«

A 2019-es elsöprő ellenzéki győzelem után mondta ezt a miniszterelnök és létre is jött a Budapesti Közfejlesztések Tanácsa, ahol a Kormány által tervezett nagyberuházásokról születnek a Fővárossal közös döntések.

Itt lett széleskörű, a budapestiek által is jóváhagyott felhatalmazása a Diákvárosnak, vagy az atlétikai világbajnokság megrendezésének.

Mindezeknél nagyságrendekkel nagyobb beruházás a kínai Fudan egyetem kampuszának a megépítése.

Erről nemhogy közös döntés nem született, de el is titkolták előlünk az erről szóló államközi megállapodást, a tervek részleteit, a helyszínt, a finanszírozási konstrukciót, mindent

A helyszín pedig Ferencváros páratlanul szép Duna-parti területe, ahová eredetileg a Diákváros északi részének épületeit - irodákat, üzleteket, kávézókat, lakásokat terveztek a Mesterterv készítői.

Csakhogy annak a 13 hektáros területnek, ahol megépülne a Fudan Egyetem, több mint a fele Ferencváros tulajdonában van és a Főváros is rendelkezik itt némi ingatlantulajdonnal.

Vagyis ezeket az ingatlanokat át kellene adnunk erre a célra.

Az a felhatalmazás, ami alapján ezt megtehetnénk, nem született meg.

Ehhez Budapest és a ferencvárosiak beleegyezése is kell.

Ha máshogy nem megy, népszavazás döntsön arról, hogy odaadjuk-e Ferencváros vagyonát egy magánegyetemnek, amelynek költségeit még az unokáink is fizetni fogják.

Amíg nem születik felelős, közös döntés arról, hogy a Fudan megépülhet ebben a városban, Ferencváros nem fog semmilyen vagyonelemet ennek a projektnek a rendelkezésére bocsátani

Ezért a fővárosi közgyűlés tagjaként és Ferencváros polgármestereként helyi népszavazásokat kezdeményezek a Fudan ügyében”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 445 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pár napja még arról zengett a telex-hvg-444, hogy a Diákváros (mellesleg, ezek szerint ezt is a Patásnak köszönhetjük, mert hát érdekes módon a Demszky-érában (közte 12 év ballob kormányzással megspékelve baromira NEM épült Diákváros) HELYETT lesz Fudan... most már kiderült hogy annak egy részeleme lenne... de megy továbba verkli.

Nemzetközi szerződésről nincs népszavazás. Ennyike...

Miért nem azzal foglalkozol, hogy az önkormányzatok saját költségvetéssel rendelkezzenek és akkor nem kell a kormány csöcsén lógnotok?

Egyik nem zsidó lakótárs mondja nekem, hogy miért avatkozunk mi zsidók ,bele a magyarok dolgaiba.....na miért?

Baranyi mami, okotóberben vereséget szenvedett a baloldal, s Budapesten sem volt "elsöprő" a győzelem. De ettől még lehet kezdeményezni helyi népstavazást, ha az jogilag lehetséges. Az ellenzék tipikus dekadens-dekonstruktív mentalitása ez is.

Nemzetközi szerződésről tartandó helyi népszavazás is népszavazás.

Még meg mersz szólalni azokután, hogy Fürjes Balázs megmutatta azt a szemétdombot, ahol kapirgálsz?

Azt ígérted rókaképű, hogy tisztaság lesz a kerületben.

De azt ugye tudod, hogy a népszavazás arról szól, hogy az emberek megmondják, hogy kit/mit támogatnak és a "libsiknek" ehhez semmi közük???

Nem értem hogy a csüngőhasúék meg a bértollnokaik miért fossák le a lábuk szárát a "népszavazás" kifejezéstől.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés