Dopeman: A 2022-es választás tétje, hogy ki vigye a környéket. A Gambino-család vagy egy cracket áruló, veszett crips banda?

2021. április 11. 21:17
A rapper Gambinóékat választaná, de szerinte van harmadik út is.

A Pesti TV Politikai hobbista plusz című műsorában – ahol a koncepció szerint két professzor, Gerő András és Molnár Attila Károly, valamint két „sutyerák”, Dopeman és Ambrózy Áron beszélget érdekes témákról – szóba került a politika és az erkölcs viszonya is.

Gerő András elmondta, hogy számára már nem fér bele az, hogy valaki Budapest főpolgármestereként lemegy Borsodba, és egy „judapestező” jelöltnek kampányol, mint ahogy ezt Karácsony Gergely tette 2020 októberében.

„Ez ízléstelen!” – mondta az egyetemi tanár.

„Túl nagy elvárások ezek, hogy elvi meg morális elvárásokat állítunk a politikusok elé” – reagált Dopeman.

„A szivárványkoalícióról azt gondolom, hogy egész egyszerű matematikai alapon forrásokat akarnak, éhesek, nem voltak a tűz közelében, összeállnak és próbálnak disznót győzni. Az a baj, hogy emberek azt hiszik, hogy valami keresztes hadjárat folyik, ami majd megmenti az országot” – folytatta a rapper, aki elmondta: ő az Orbán-kormányban sem keresi az erkölcsi tartalmat, hanem azt nézi, hogy a rendszert hogy tudja működtetni, alatta a feltételek hogy adottak.

Ezután szóba került a 2022-es választás is.

„A 2022-es választás nekem a következőről szól. Ki vigye a környéket: a Gambino-család vagy egy cracket áruló, veszett crips banda? Ha ezek közül kell választanom, én a Gambino-családot szeretném, egyébként meg van harmadik út, csak az egy másfajta irányzat” – mondta Dopeman. Ön szerint a zenész hasonlatában kik Gambinóék, és ki a drogbanda? Írja meg kommentben. Az idézett jelenet a 32. perctől kezdődik az alábbi videóban.

Nyitókép: Földházi Árpád

 

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A poszt kérdése: ,, Ön szerint a zenész hasonlatában kik Gambinóék, és ki a drogbanda? ,,

Elolvasva a hozzászólásokat releváns választ senki sem adott. Egyetlen válasz hangzott el néhány hozzászólásban és maffiózóként fogalmazták meg. Ez azonban nem valós állítás.
Akkor mit tartalmaz a Gambinó szó? Mi lehet e fogalom pozitív tartalma?

"SOK ORSZÁG ÖRÜLNE EGY ILYEN "MAFFIÁNAK", TE SEGG!

A "maffia" milliárdokat költ:
- a családalapító fiatalokra
- a vasúti közlekedésre
- a buszokra
- a metrókra
- a mentőkre
- az orvosokra
- a Duna-parti sétányra
- a hidakra
- a parkokra
- a falvakra
- a közterületekre
- a műemlékekre
- az egyetemekre
- a gyermek étkeztetésre
- az ingyen tankönyvekre
- a lélegeztetőgép vásárlásra
- a vakcinabeszerzésre
- a munkahely teremtésre
stb. stb. stb.
"PONT ILYEN" EGY MAFFIA UGYE?"

Az ilyen agyatlan idióta seggnyalóktól ments meg Uram minket!

A Gambinóék egy olyan család, gondolom, mint a Corleone. Hülyeség.

Gyurcsányék elkótyavetyélték a MALÉV Airportot, a MÁV Cargot, a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületét, ráadásul botrányos utó-üzleteléssel.

A Fidesz építkezéseit, vissza-vásárlásait felsorolni profik kellenek. Nagyon hosszú a lista, az MNB aranyától a Seuso kincsig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés