Felfüggesztette az uniós mentőcsomag ratifikációját a német alkotmánybíróság

2021. március 27. 8:31
Az Európai Bizottság csak akkor vehet fel a tőkepiacról 750 milliárd euró hitelt, ha ezt minden EU-tagország ratifikálja.

Egyelőre nem lehet kihirdetni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló, 750 milliárd eurós európai uniós pénzügyi alap (Next Generation EU) támogatásáról szóló törvényt – így döntött a német alkotmánybíróság, írja az Euronews. Emlékeztettek: a német kormány az alap ratifikálásáról szóló előterjesztését a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön, a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) pénteken fogadta el.

Az AfD beadványa indította a folyamatot

A portál azt írja, a jogszabály akkor lép hatályba, ha Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök aláírja és kihirdeti – itt lépett közbe az alkotmánybíróság, amely úgy indokolta felfüggesztő határozatát, hogy el kell még bírálni egy beadványt, amely a jogalkotási folyamat leállítását célozza. A beadványt a jobboldali Alternatíva Németországnak, azaz az AfD párt egyik volt elnöke, Bernd Lucke nyújtotta be a hozzá csatlakozott mintegy kétezer ember nevében.

Hangsúlyozzák:

ellenzői szerint a hitelfelvétellel finanszírozott pénzügyi alap ellentétes az uniós joggal,

ezért Németországnak ki kell maradnia belőle. Ennek értelmében az AfD képviselői nemmel szavaztak a törvényjavaslatra a parlamentben. Az Európai Bizottság csak akkor vehet fel a tőkepiacról 750 milliárd euró hitelt, és csak akkor oszthatja szét, ha ezt minden EU-tagország ratifikálja azzal, hogy az Európai Unió Tanácsának saját források ügyéről szóló határozatát beemeli a saját jogrendjébe, írja az Euronews.

Összesen 109 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor a PIGS-nek annyi... Mégis győznek a fukarok?

Szerintem igaza van az alkotmánybíróságnak és ezt az EU vezetői is tudják, csak sumákolnak.

A lényeg a következőből lehet kikövetkeztetni.

,,Az Európai Bizottság csak akkor vehet fel a tőkepiacról 750 milliárd euró hitelt, és csak akkor oszthatja szét, ha ezt minden EU-tagország ratifikálja azzal, hogy az Európai Unió Tanácsának saját források ügyéről szóló határozatát beemeli a saját jogrendjébe,,

Kezdjük a végén.

,,az Európai Unió Tanácsának saját források ügyéről szóló határozatát beemeli a saját jogrendjébe,,

Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincsen benne a jogrendjében. Ha viszont beemelik ezzel az EU megint közelebb kerül ahhoz, hogy a tagországok költségvetésében ellenőrzést és jóváhagyást gyakorolhasson. Ez megint egy döntés átadása az EU részére.

A másik. Amennyiben van olyan ország ahol az országgyűlés nem ratifikálja, akkor a mutatvány megbukott. Amennyiben megtörténik a ratifikálás az egyetemleges felelősséged ró a tagállamokra, ami azt jelenti, ha egy tagország nem tud fizetni, akkor a többinek kell helytállnia.

Felvetődik, hogy a tagállamok miért nem tudnak önállóan hitelhez jutni?

A tagállamok egy része - közöttük olyanok is vannak akik az euróövezet tagjai - annyira el vannak adósodva, hogy a pénzpiacról nem tudnak hitelhez jutni. Ezért találta ki az EU ezt a trükkös megoldást, amellyel két legyet üt egy csapásra. Megmenti a csődtől egyes tagállamokat a többi kockázatára, és bele tud szólni a tagállamok költségvetésébe.

Ha képviselő lennék NEMMEL szavaznék.

Jó lenne ebben a témában népszavazást tartani uniós szinten.

Válaszok:
Agnieszka | 2021. március 27. 13:38

,,Ebben az esetben káros időhúzás mind a 27 tagországnak, mert
a jelenlegi hosszantartó gazdasági pangásban mindegyiknek szüksége lenne a mentőcsomagra. ,,

Csak azoknak káros, akik az eleladósodottságuk miatt a pénzpiacról nem jutnak hitelhez, vagy csak nagyon szigorú feltételekkel és magas kamattal. Ennek áthidalására kellene a többi tagállam kezességvállalása.
Felfogásom szerint olyan országért nem vállalnék kezességet, amelyik a költségvetését nem tudta rendbe tartani. Továbbá semmilyen plusz döntési, ellenőrzési, elosztási jogot sem adnák át az EU számára. Sőt! Jó párat vissza kellene vonni. Főleg az EP-től.

,,Egyébként akár még akár EB és Európai Bizottság közti anomáliákhoz is elehet köze.,,

Egyetértek veled, de engedelmeddel pontosítanám a mondatodat.

Egyébként még akár az EP és Európai Bizottság közti anomáliákhoz is lehet köze.

Igen. Én is így értelmezem.

Az EU vezetői is tudták, hogy módosítani kell a jogi szöveget. Ezek szerint úgy hagyták jóvá, hogy a módosítás a mai napig nem történt meg.

,,A megfelelő mozgástér biztosítása érdekében a Bizottság javasolja a saját forrásokról szóló határozat az uniós költségvetés finanszírozásának feltételeit meghatározó jogi szöveg – módosítását oly módon, hogy az lehetővé tegye a hitelfelvételt, valamint kivételesen és ideiglenesen 0,6%-kal felemelje a saját források felső határát. Ez az emelés hozzáadódik az állandó saját források felső határához – ez a GNI 1,4%-ának felel meg –, amelyre Bizottság a gazdasági bizonytalanságok és a brexit miatt tett javaslatot.A saját források felső határa egyenlő azzal a maximális összeggel, amely egy adott évben a tagállamoktól az uniós kiadások finanszírozására igényelhető. A hosszú távú költségvetésben a kifizetések felső határaa költségvetésből kifizethető maximális összeg. A mozgástér a kettő különbözete (kiegészítve az egyéb bevételekkel, például az uniós alkalmazottak fizetését terhelő adókkal és a versenyjogi bírságokkal). A Bizottság a rendelkezésre álló mozgásteret hitelgaranciaként használja fel. A saját források felső határának felemelt szintje addig lesz érvényben, ameddig valamennyi pénzeszköz visszafizetése meg nem történik, és valamennyi kötelezettség meg nem szűnik.A megemelt mozgástérnek köszönhetően a befektetők biztosak lehetnek abban, hogy az uniós költségvetés minden körülmények között képes lesz eleget tenni adósságtörlesztési kötelezettségének. Ily módon az EU a lehető legalacsonyabban tartja majd a hitelfelvételi költségeket anélkül, hogy tagállamainak azonnali kiegészítő hozzájárulást kellene nyújtaniuk a hosszú távú költségvetéshez,,
https://ec.europa.eu/info/site..

Keressenek más megoldást az eladósodott országok megmentésére. Ott van az IMF, az Európa Bank, Európai Fejlesztési Bank.

Érdemes tanulmányozni a linken található írást.
https://ec.europa.eu/info/site..

Ez a táblázat csak arra jó, hogy lássuk egy adott időpontban az egyes tagállamoknak mekkora az államadósságuk.
Ehhez még szükséges lenne az éves költségvetési adatok, a százalékos eladósodottság a GDP, GNI (régi nevén GNP) mértékében.

Na ja!

Magyarország ratifikálja a megállapodást, melyben X összegre lenne jogosult, aztán beintenek, hogy egy eurócentet sem kaptok, mert nem telesítitek az általunk megszabott jogállamisági feltételeket.
Persze a kezességvállalás, a kockázat marad.

Miért vállaljunk olyan országok tekintetében kockázatot, akik Magyarország demokratikus körülmények között megválasztott kormányába úton-útfélen ,,belerugdalnak,,?

Az EU is hibás abban, hogy egyes országoknak hozzájárúlt az eladósodottságához.
Lásd 2006 évben a hamisított konvergencia programot csak a választások után hozta az EU nyílvánosságra, azzal az indokkal: befolyásolta volna a választást.
Ezzel a magatartásával a Gyurcsány ,,hazudtunk....,, cinkosságot vállalt, mert hozzájárúlt a választókat félrevezetéséhez. Milyen jog az ilyen?

,,Népszavazást csak minden tagország külön rendezzen. ,,

Én is így gondolom. Ezért nem azt írtam, hogy az EU tartson népszavazást.
Ez utóbbi nem is lehet, mert nincsen benne az EU jogrendjében.

,, Mondok pár példát:
az olasz Velence turisták hiányában szinte kihalt. A vendéglátóipar és kereskedelem áll. Egyre több kinai vesz üzletet, bárokat, éttermeket.,,

Én is mondok egy példát.

Megszűnt a munkahelyem. Volt megtakarított pénzem és vettem fel ugyanannyi banki hitelt és ezzel indítottam a vállalkozásom. A banktól pedig kaptam folyószámla hitelt és amikor nem volt bevételem igénybe vettem a hitelt.

Európában az állami hatalomszervezetek sorában egyedül a Német Alkotmánybíróság őrzi még a jogállamiság morzsáit, a Lajtától nyugatra.
Nekünk is nagyon meg kell gondolni, mit ratifikálunk.
Szerény véleményem szerint:
míg a visszafizetés garanciái, RÉS NÉLKÜL, 100%-OS ÖSSZEFOGOTTSÁGBAN NINCSENEK KIDOLGOZVA,
addig Magyarország ne írja alá senki Soros-adósságát,
MERT AZ - GARANCIÁK HIÁNYÁBAN - SOROS-RABSZOLGASÁG LESZ.

"Na , vajon kik vesznek részt egy hatalmas sok termálmedencés hotel kp-vel megvételére ? Olajsejkek. "
Vannak ott más vevők is, sőt...
Az USA nyomtatott sajtóját dollárcentekért vásárolták fel 1929-30 után, akik nemrégen még galíciai-askenázi bevándorlók voltak..
Ez az ő szocializációjuk ősrégi trükkje...

Úgy látszik, az idő nekünk dolgozik, kérdés, h. meddig. A menekülő józan ész. Ha a végzetesen eladósodottak NEM lennének az euró-övezet tagjai, simán hagynák őket viselni a következményeket.

Kezdettől fogva útáltam még a gondolatát is a közös kölcsönnek. Óriási kompromisszum készség és az olaszok érdekeinek átérzése segített abban, h. belement a kormány. Remélhetőleg mégsem kockáztattak sokat. Viszont a jelenlegi helyzet inkább a szándékok leleplezése stádium, nem a játszmák eldőlésig és kidőlésig végigjátszása.

Azt, h. az ellen erők meddig mernek elmenni, mi sem mutatja jobban, mint az elnök-választás az Államokban. Azt sem igazán lehet még látni, h. az ott mire fog kifutni. Elég soknak nem tetszik ott sem.

a MEGOLDÁS EGY LÉPCSŐJE LEHET:
MAGYARORSZÁG CSAK AKKOR TÁMOGATJA A MENTŐCSOMAGOT, HA AZ UNIÓ MEGHATÁROZZA
A JOGÁLLAMISÁG FOGALMÁT, TAXATÍVE, ELSŐ BETŰTŐL AZ UTOLSÓIG.
taxatív
Kimerítő, teljes, részletes, pontos, kihagyás nélküli felsorolás. Ami a taxatív felsorolásban nincsen benne, az a vitatott rendelkezésre nem vonatkozhat.

Ha lesz még jövő, az közlekedésben a vasúté lesz. Kár, h. ezt úgy látszik, nehéz látni, bár attól még ebben viszonylag biztosak lehetünk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában