Bohár-Fábián összecsapás: lehet-e független egy újságíró?

2021. március 9. 21:22
Odamondógatósra sikerült a Zsurnaliszta Vitaest legújabb része, ahol Bohár Dániel (Pesti TV) és Fábián Tamás (Telex) csaptak össze. 

Vannak esetek, amikor – közkedvelt vulgárpszichológiai kifejezéssel élve – egyszerűen nincs meg a kémia két ember között ahhoz, hogy egy külső szemlélő számára is élvezetes szópárbajt vívjanak. A Transzparens Újságírásért Alapítvány most kedd este megrendezett Zsurnaliszta Vitaestjén a Pesti Tv riportere, Bohár Dániel és a telexes Fábián Tamás mutatta be élőben – természetesen csak online –, hogyan néz ki ez a gyakorlatban.

A kölcsönös ellenszenv az első pillanattól tapintható volt,

a cinizmus, gúny, szarkazmus jóval nagyobb szerephez jutott, mint az érvelés maga, az is érezhető volt ráadásul, hogy a felekben nincs szándék sem a másik meggyőzésére: a vita vége felé Fábián be is ismerte, hogy ez nem célja, Bohár pedig rávágta, hogy nem is sikerülne.

Függetlenségi nyilatkozat

Ami a tartalmat illeti: Bohár az adás jelentős részében élesen bírálta a Telex függetlenség-narratíváját, mondván, megdöbbentően rövid idő alatt sikerült ellenzéki pártoknak nyomtatott pólókkal összerántani egy tüntetést az indexes tömeges felmondások idején, Fábián viszont ragaszkodott hozzá, hogy minden párttól egyforma távolságot tartanak, illetőleg még azt is kijelentette, hogy „ezek az emberek nekem se kutyám, se macskám”, valamint kijelentette azt is:

nekem teljesen mindegy, hogy hogy hívják ennek az országnak a miniszterelnökét”.

Ugyanakkor keményen nekiment a kormánypártinak nevezett sajtónak, azt firtatva, Bohár miért nem tett fel kínos kérdéseket Simicska Lajosnak, amikor az általa tulajdonolt Hír TV-nél dolgozott, s fel merne-e tenni ilyeneket Orbán Viktornak vagy Mészáros Lőrincnek. Bohár azzal vágott vissza, hogy megteszi, ha Fábián is hasonlóképpen felkérdezi Karácsony Gergelyt, elvégre, ha mindig hatalomkritikus a Telex, akkor logikus lenne, hiszen Budapesten a főpolgármester testesíti meg a hatalmat.

Névtelen forrás-kritika

Sor került egy hosszas szócsatára annak kapcsán is, ki hivatkozhat névtelen forrásokra – Fábián a Bohárék által az indexes felmondási hullám kapcsán készített riport állításai kapcsán hazugozott, a Pesti TV riportere viszont elmondta, hogy volt indexesektől kapták az információkat, akik éppúgy névtelenséget kérnek, mint Fábián állítólagos fideszes forrásai a cikkeiben.

Amikor Bohár felvetette, hogy a Telex jóval élesebb hangot üt meg a kormánypárti szereplők kapcsán, Fábián az olvasói érdeklődéssel hozakodott elő, mondván, amikor egyszerre volt kint Borkai és Lackner a felületükön laptetőn, a volt fideszes politikusra tízszer annyi olvasó kattintott,

számukra, azaz a Telex számára pedig az olvasó jelöli ki az irányt.

Bohár megjegyezte, ők is két riportban foglalkoztak a kérdéssel, ezt azonban Fábián kevesellte; a telexes újságírót Bohár a szerinte szervilis Jakab Péter-interjúja kapcsán bírálta hasonló élességgel, ami mellé „máshol kitennék a hirdetést jelző ikszet”, de felemlegette még a volt indexeseknek nyújtott jogi segítséget is a TASZ részéről.

Csapás csapás hátán

Hasonló pengeváltásokra került sor még a finanszírozási kérdések kapcsán is. Itt elsősorban Fábián támadta a Pesti TV-t, illetve Orbán Viktor azon kijelentését, hogy a médiában, mint stratégiai ágazatban 50 százalék fölötti magyar tulajdont szeretne látni, ami szerinte médiumok sorának felvásárlását hozta magával; Bohár pedig az olvasói támogatásokból való működésről szóló állítás igazságtartalmát és feltételezett fenntarthatóságát firtatta.

„Nem tudom neked milyen fogalmaid vannak arról, hogy működik egy szerkesztőség”, „hisztériakeltés”, „égbekiáltó hazugság”, „nem tájékozódás miatt olvassák, hanem úgy, mint a Pravdát” – és hasonló kifejezések repkedtek a továbbiakban, ahogy a felek belemelegedtek.

Bohár elővette Fábián egy 2018-as videóját is, amelyben állítása szerint a telexes újságíró azt mondta, a „mai Magyarországon az újságíró politikai szereplővé lépett elő”. Fábián közölte, hogy nem így fogalmazott, azonban Bohár kérdésére nem tudta pontosan felidézni, hogy hogyan. Cserébe Bohár Pikó András kapcsán írt cikke miatti helyreigazítással támadott, egy hatvan lakás kiutalásával kapcsolatos ügyben, és közölte, éles határvonal van a jóhiszemű tévedés és a szándékos hazugság között.

Párhuzamos narratívák

Összecsaptak a felek a média helyzete kapcsán is, amely 2010-hez viszonyítva (Bohár szerint jobb, Fábián szerint rosszabb most), a sajtószabadság kapcsán (Bohár a sokszínűséget emelte ki a német nyelvű sajtóhoz képest, illetve, hogy Nyugaton ellehetetlenítik a mainstreamtől eltérő véleményeket, Fábián szerint a magyar sajtó csak részben szabad, és a tendencia romló). Viszont összhang alakult ki a keleti vakcinák kapcsán, mondván,

az a jó vakcina, amit beadnak”.

A moderátor által szokásos módon behozott tíz állításból egyébként négyben egyetértettek a vitás felek, bár Fábián sokkal kevésbé állt bele a konfliktusos kérdésekbe, mint a beszélgetés során. A vendégek nem értettek egyet a 16 éves korig leszállított szavazati jog kérdésében, abban, hogy az anyagi függőség okoz-e tartalmi függőséget a szerkesztőségekben, és abban sem, hogy a nemzeti és a budapesti konzultáció legitim jogi eszköz-e (Bohár szerint mindkettő az, Fábián hárította a kérdést), „a család az család” állítás kapcsán Bohár konzervatív álláspontot vett fel, Fábián viszont ismét a politikusok körébe utalta az ügyet, csakúgy, mint a hegyvidéki turul-szobor kérdését (Bohár szerint jó helyen van, ahol van).

Ugyanakkor a Facebook szabályozásának szükségességében, az egyetemek és kutatóintézetek állami kézben tartásában, a politikusok luxussal kapcsolatos önmegtartóztatásában és abban, hogy 2022-ben remélhetőleg nem lesz polgárháborús hangulat a választások idején, egyetértettek az est főszereplői.

Kezet azért a végén sem fogtak.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés