Bejelentették a Momentum miniszterelnök-jelöltjét

2021. február 21. 14:34
Fekete-Győr Andrást jelentették be a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként a Facebook élő adásában.

Fekete-Győr András 31 éves jogász 2014 óta vesz részt az országos politikában. A Momentum Mozgalom elnöke Solymáron járt kéttannyelvű általános iskolába, majd 2008-ban a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 2013-ban a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodánál volt gyakornok néhány hónapon át, majd 2014-ben a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál (ICC) volt szakmai gyakorlaton, melyről visszatérve döntött a politizálás mellett. Következő évben diplomát szerzett, majd Berlinben vett részt posztgraduális képzésen. 

A 2018-as választásokon pártja listáját vezette, de a Mozgalom nem szerzett mandátumot. Indulását a szocialista Kunhalmi Ágnes korábban már „elkotyogta”: „Azt hiszem, hogy a Fekete-Győr András és a Jakab Péter jelentették be, hogy elindulnak...” – mondta ekkor. „Fekete-Győr András még nem. Februárban fogjuk – vágott közbe Orosz Anna ekkor.

„Minden magyar embernek beleszólása van a saját jövőjébe. Magyarország helye nem a diktatúrák, hanem a nyugati demokráciák között van”– mondta miniszterelnök-jelöltként Fekete-Győr András aki Új Magyarország Tervnek nevezte el a Fidesz utáni világot megteremtő programját, melyben többek között heti négy napos munkaidőről, szélerőművekről, elektromos autókról, magyar invenciók és találmányokról beszélt és norvég mintára közösségi részvénytulajdonról tett említést. Végezetül legfontosabb feladatnak a szivárványcsaládok elismertetését tartotta. 

Fotó: Fekete-Győr András, Facebook

Összesen 212 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És? Kunhalmi már két hete megmondta. :)))

Amúgy ezek - Jakab, FeGyőr - vattaemberek ebben a színjátékban. Nyilván vagy Dobrev lesz, vagy KamuGeri, vagy MZP. Nyilván nem egy 6%-os vagy egy 8%-os párt elnökét fogják listavezetőnek tenni.

Kabaré. :)))

Mondjuk még nagyobb kabaré volt, hogy a felvezető videóban az elmeroggyant Hadházy a következőkkel "ajánlotta" FeGyőrt:

- Ő maga (Hadházy) csak azért nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, mert... bla-bla...
- 2022-t úgyis elcsalja a Fidesz.

Azért megnéztem volna közben FeGyőr fejét. :))))) Lesz még bajuk ezzel a futóbolonddal.

Ott a cikkben a videó!
16:45 Hadházy. :))

EGYELŐRE nem vállalta el a jelöltséget. :))))))
Mondja ezt egy olyan eseményen, ami elvileg arról szólt, hogy a pártelnökét kell ajánlania. :)

Lesz még itt diktafonozás... :))))))

Sötét, hogy ne mondjam, Fekete jövő!...Korábban még kísérletezgettek külső "nagy nevekkel", de azok elküldték őket melegebb éghajlatra.

Hú, de nagy titok volt!
Botmixert és Donáth kacsát csak indíthatták el. :))))

Szerintem sem kellene a jobboldaliaknak az előválasztáson tülekednie.
Ez nem a mi bulink.

Nagy meglepetés nem történt.

Valaki figyelt a tartalomra is? :))))))

A Medgyessy-Gyurcsány-féle ígéretcunami egy gyenge szellőcske volt ehhez képest... 4 napos munkahét, mindenkinek sokkal több fizetés, előrehozott nyugdíj (aztán majd az állam kipótolja?), kizárólag elektromos autók...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés