Gyógyszert is lehet majd árulni a kisboltokban

2021. február 16. 9:57
A 2000-es lélekszám alatti településeken működő, újonnan nyíló vagy újranyitó kisboltok akár 60-70 millió forint segítséget is kaphatnak, írja a VG.

Magyarországon a gyógyszertárral nem rendelkező települések száma eléri az 1500-at, az ottani lakosság száma pedig 600 ezerre tehető, ezért lényeges, hogy a falusi kisboltok 45 milliárd forintos támogatásáról szóló kormányrendelet nemcsak a kétezer fősnél kisebb települések boltjainak megmentésére biztosít forrást, hanem lehetőséget ad arra, hogy a tendereken részt vevők a gyógyszertáron kívül is forgalmazható gyógyszerek árusítására is pályázhassanak – számol be a Világgazdaság, a lapnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke nyilatkozott.

A Magyar Falu Program új pilléreként a 2000-es lélekszám alatti településeken működő, újonnan nyíló vagy újranyitó kisboltok akár 60-70 millió forint segítséget is kaphatnak. A boltosok számára előírás, hogy a gyógyszerereket kizárólag a környező patikákból szerezhetik be.

(Fotó: Hirdetmények a Sarki fűszeres ajtaján a Nógrád megyei Felsőtoldon, még 2004-ből. MTI Fotó: H. Szabó Sándor)

 

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem értek egyet semmiféle olyan dologgal, ami gyógyszerek
szakemberek nélküli forgalamzását segítik. Nem értek egyet a
gyógyszerek reklámozásával SEM!

Az emberek nem tudják felmérni, hogy az a gyógyszernek látszó dolog, amit megesznek az kell-e neki vagy sem, árt-e neki vagy sem. Ugyanez
a gyógyszerreklámmal kapcsolatban is aggályos. Az ORVOS tudja mire
mi kell.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés