SZFE Hallgatói Önkormányzat – elnöki leköszönés

2021. január 18. 10:13

Csernai Mihály
Facebook
Az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása olyan döntésre késztet, amit meg kellett hoznom.

„Az elmúlt másfél évben igyekeztem mindent a hatályos szabályok szerint jól és értékrendemnek megfelelően csinálni, képviselve nemcsak magamat, hanem mindazokat, akik megválasztottak. Sőt, a képviseletet mindig igyekeztem kiterjeszteni azokra is, akik nem rám szavaztak, megnyerve az ő bizalmukat is, figyelembe véve az érdekeiket, bebizonyítva nekik, hogy a végső döntés, ami meghatározza egyetemi életük minőségét, és becsatornázottságukat az egyes döntési folyamatokba, nem felesleges és nem egy rossz döntés. Az elmúlt másfél évben minden cselekedetemet a logika, az empátia, a racionalitás és a jószándék határozta meg. Rendkívül örülök, hogy a választási programomból, még ha némileg kényszer hatására is, több minden mostanra megvalósult és egy nyitott, saját magára reflektálni képes, részvételi demokráciát működtető közösség vezetője lehettem.

Minden eszközzel arra törekedtem, hogy – akár még saját véleményemet vagy éppen egyetemi tanulmányaimat háttérbe szorítva – a hallgatók érdekeit szolgáljam. Úgy érzem, ezen a ponton munkám elért egy határt. Nemcsak arra gondolok, hogy én magam elfáradtam, hanem arra is, hogy úgy érzem, elértem reális cselekvési határaimra, és minden elvemmel ellentétes fenntartani a jelenlegi állapotot. A HÖK véleményezési jogára való fittyet hányás, az oktatás szakmai programjának hiánya, ebből kifolyólag többszáz diákon túl többezer potenciális felvételiző figyelmen kívül hagyása, a valós hallgatói lobbitevékenység általam teljesíthetőnek érzett határainak elérése, a vezetőség hallgatóbarát kommunikációjának teljes hiánya, az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása olyan döntésre késztet, amit úgy érzem, felelősen ezen a ponton meg kellett hoznom.

Vállalva az eddigi és az ezutáni cselekedeteim és szavaim következményeit. tiszta lelkiismerettel, de a munkába belefáradtan és az elmúlt időszak történései kapcsán tehetetlenül nyújtom be lemondásomat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, oktatói, polgárai, egy szóval, a Fórum felé. A Hallgatói Önkormányzat Alapszabályzatának megfelelően az ügyvivő elnöki pozíciót 2021. január 18-tól az általános elnökhelyettes, Podlovics Laura IV. éves színművész – báb specializáció szakos hallgató tölti be. Amennyiben korábbi tapasztalataimra és tudásomra igényt tart, a második félévre szóló ösztöndíjak pályázati kiírásának és kiértékelésének feladatában kész vagyok segíteni, ezen túl pedig minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem Laura munkáját a következő elnökválasztás lebonyolításában.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vagy:
1. Buta.
2. Ganaj.

...............és időnként lapozza az emlékkönyvét...... :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés