Szilvay Gergely interjúja a Mandiner hetilapban.
Eredetileg hárman beszélgetnénk, hiszen vitát szerettünk volna a médiahelyzetről, a sajtószabadságról. A megkeresettek azonban nem vállalták. Mit mutat ez?
Vannak pozitív példák, Stumpf András első hívásra jött, amikor a székely autonómiáért szóló aláírásgyűjtés kapcsán vitát rendeztek Pesty Lászlóék. Élek a gyanúperrel, hogy otthon leírni egy publicisztikában, hogy nincs sajtószabadság, egyszerűbb feladat, mint szóban megvédeni az álláspontot.
Lehet, nem akarják „legitimálni” mint újságíró, mert nem tekintik annak.
Nyilván lehet ilyen motiváció is amögött, hogy egyesek nem élnek a vita lehetőségével. Viszont olyan jó lenne, ha végre nem azt lesnénk, hogy „legitimálnak-e” minket balról vagy sem! Ki mondta, hogy ők döntik el, ki szakmabeli, ki elfogadható és ki nem?Teszek rá, hogy elismernek vagy sem. Engem naponta legitimál az a száz-ezer olvasó, aki elolvassa a cikkeimet.
Azért olvasottságban ők sem állnak rosszul, sőt. Az Index-féle cinikus stílus sokaknak tetszik.
Szerintem nem az Index hozta be ezt a stílust az országba, hanem Vágvölgyi B. András és a Magyar Narancs. A rendszerváltás környékén az ő találmányuk volt az attitűd, miszerint az egész világot ők rángatták elő a fenekükből, semmi nem szent, és mindent ki lehet röhögni. A Magyar Narancs és a Fidesz látványos szakítása is emiatt következett be annak idején, amikor még liberálisok voltunk. 1991-ben, amikor negyven év kommunizmus után a lengyel pápa, II. János Pál Magyarországra látogatott, a Narancs Cápalátogatás címmel jelentetett meg egy számot, Eörsi István pedig gusztustalan versikét fabrikált. Nem értettük, mi értelme ennek. Ők kezdték ezt a borzasztó stílust. A 444 és a Telex csak utánlövés: mindannyian Vágvölgyi B. András fenekéből bújtak elő.
Számomra vannak tabuk, szent dolgok, amelyekből nem csinálunk viccet”