Hazudik a szekszárdi polgármester

2020. november 19. 10:22

Hadházy Ákos
Facebook
Az, hogy a fideszes Ács Rezső meg se próbálja az igazság látszatát kelteni, új fejlemény.

„A polgármester vitt egy karton energiaitalt és egy zacskó csokoládét a mentősöknek, majd belehazudott a kamerába egy akkorát, hogy ez már egy új korszak kezdetét jelenti a propagandában. Miután tízezren megosztották, hogy hetek óta milyen lekoszlott bódéban végzik a COVID-szűrést Szekszárdon, érdekes módon néhány nap alatt sikerült egy valahogy kinéző katonai sátrat felállítani a helyszínen. Ez eddig rendben van, erre számítottam.

Arra viszont nem, hogy Ács Rezső belehazudja az emberek szemébe, itt mekkora európai színvonal van (ezek szerint ott mégsem rossz minden?), fantasztikus sátorban tesztelnek, a BÓDÉ CSAK A HULLADÉK TÁROLÁSA MIATT van ott és csak rosszindulatú feltételezés, hogy abban vennék a mintákat.

Természetesen Szekszárdon mindenki tudja, hogy a sátor csak néhány napja van kint. Akik máshol laknak, ők is meggyőződhetnek a szomorú igazságról: amikor a mintavevő bódét fotóztam, szerencsére annak környezetéről is készítettem felvételeket: hát, fogalmazzunk úgy, hogy az európai színvonal helyén 12 napja még csak lehullott falevelek voltak... Ha esetleg ez sem győzne meg mindenkit, akkor a poszt végén a helyi rádió honlapjának tudósításait is megnézheti.

A baj az, hogy a fideszes polgármester tudja, nyilvánvalóan pillanatok alatt lebukik a hazugságával, mégis szemrebbenés nélkül bemondja a legképtelenebb hazugságot. Valószínűleg ez a korszak jön: a Fidesztől és propagandamédiától megszoktuk a hazudozást, de az, hogy ennyire nyíltan és átlátszóan meg se próbálja az igazság látszatát kelteni, ez új.

Sajnos ez járvány idején halálos lehet. Az eszkábált „mintavételi helyek” (néhány poszttal lejjebb találhatnak képeket pl. Salgótarjánról, ahol a járdára kirakott asztalnál, vagy Mohácsról, ahol bazári sátorban tesztelnek) még a legkisebb problémák közé tartoznak, de sajnos ez mindent megmutat arról, hogyan szervezte meg a Fidesz a védekezést.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egy gigászi írás!
Igen, a Seres, meg a Boros is hibás, a Pálinkás meg végképpen!
Magyar ellenzéki politika, 2020.

"Botrány a krumplipiacon"! (Menzel)

A szekszárdi COVID szűrőbódé nem készült el időben, legalább egy hetes csúszással került oda egy sátor.

Ez ám a fajsúlyos téma. Összeszámolni is nehéz, hány életet mentett meg ezzel Hadházy, hogy ezt kinyomozta, másrészt felhívta rá ország-világ figyelmét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés