Korom: Átmenetet jelentenek a most érkezett új harckocsik

2020. július 28. 8:47
A később érkező Leopard 2A7-esek követik majd őket.

Átmenetet jelentenek a régóta szolgáló és a későbbiekben érkező harckocsik között a Magyar Honvédséghez most érkezett Leopard 2A4-esek – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Korom Ferenc elmondta: a hadseregek között mindig komoly verseny folyt a páncélos, páncéltörő eszközök terén. Az elmúlt időszakban a biztonsági környezet jelentősen megváltozott. A honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy a honvédség meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Ennek jelentős állomása volt, amikor a múlt héten megérkezett az első négy Leopard harckocsi. A gyors manőverező képességű, nagy tűzerővel rendelkező páncélosokat a koronavírus-járvány ellenére időben leszállította a német gyártó, a Krauss-Maffei-Wegmann – emelte ki.

Ezekből a 2A4-esekből 12-őt rendeltek, feladatuk az lesz, hogy átmenetet képezzenek a 40 éve szolgáló T72-esek és a később érkező Leopard 2A7-esek között. A magyar katonák ezekkel a 2A4-esekkel tanulják meg a még modernebb 2A7-esek kezelését. „Vehetünk akármilyen csúcstechnológiát”, ha nincs ember, katona, aki kezelje, az csak gép marad – mutatott rá. Korom Ferenc kitért arra is, hogy a magyar katonák ruházatának, kézi fegyverzetének cseréjét is megkezdték, a haderőfejlesztés pedig a légierőt is érinti. Példaként említette az új H145M többcélú helikopterek beszerzését, amelyekből év végére 16 lesz a Magyar Honvédségnél.

Ezek mellett nagyobb kaliberű helikopterek is érkeznek majd, amelyek nemcsak légi kutató-mentő, hanem különleges műveleti feladatokat is el fognak látni. A vezérezredes kérdésre válaszolva azt mondta: a Magyar Honvédség parancsnokaként úgy értékeli, a magyar katonák jól látták el a koronavírus-járvány első hullámában szükséges feladatokat. Ennek során rengeteg tapasztalatot szereztek. Ezeket felhasználják, hogy ha jönne egy második hullám, a védekezésben ismét tevékenyen tudjanak részt venni a katonák – mondta Korom Ferenc.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kínaiak vírusa ellen ebben a háborúban nem tankokkal harcolunk.
A G20 országai (Kína persze kivétel) sem a harckocsikat vetik be ellene.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés