Hétfőtől a BKK megnyitja ügyfélközpontjait

2020. május 23. 11:22
Az ügyfélközpontokban kötelező lesz az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára.

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata – közölte a társaság szombaton az MTI-vel. A közleményben azt írták, a központi ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést. A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

A BKK kiemelte, hogy fokozott figyelmet fordít a járványügyi ajánlások betartására, ennek megfelelően az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat bent egyszerre, és biztosítják ügyfeleik számára a kézfertőtlenítőszer használatát a bejáratnál. A tájékoztatás szerint a március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák bérletüket, tehát május 29-ig. A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy csak a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel ügyfélközpontjait és a központi ügyfélszolgálatot.

(MTI)

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés