Hónapokra felfüggesztették a világ súlyemelésének magyar vezetőjét

2020. január 23. 7:39
Aján Tamást sikkasztással vádolták meg.

Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága - számolt be a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames hírportál szerdán. A weboldal emlékeztetett: a 81 éves sportdiplomata - aki 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek – ötödik ciklusát tölti, ennek jövő májusi lejárta után nem kíván újraindulni a posztért.

Az insidethegames kitért rá: Aján vita nélkül elfogadta a döntést, áprilisig a szervezet női alelnöke, Ursula Papandrea viszi majd az ügyeket. Ezalatt vizsgálat kísérli meg tisztázni az ARD január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. A német közszolgálati televíziós csatorna arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) – angol rövidítéssel HUNADO-t - bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan. A vádakat a MACS és Aján Tamás is visszautasította.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés