Gőg és harag között

2020. január 2.

Deli Gergely
Hasznos jellemfejlesztő gyakorlat, ha az ember néha a főbűnök szemszögéből megvizsgál olyan dolgokat is, amelyeknek látszólag semmi közük nincs az erényhez, illetve az erénytelenséghez.

Egy ilyen alkalommal gondolkodtam el azon, hogy mi az a két vétség, amely az egymással szemben álló két politikai-ideológiai oldalt, a neoliberálisokat és a konzervatívokat a leginkább jellemzi. Némi töprengés után arra jutottam, hogy a neoliberálisokat leginkább a gőg, a konzervatívokat pedig a harag démona veszélyezteti.

A neoliberális hübrisz mindent jobban tud, és előírja nekünk is, mi a helyes, mert mindent felmért, mert mindent előre kiszámolt. Az embert saját maga mértékének tartja, minden teljesítményét magának tulajdonítja, nincs más érték, csak amit ő maga hozott létre. Ahogy Evagriosz Pontikosz, az egyiptomi sivatag negyedik századi teológusa megfogalmazta: „A gőg démona a lélek legszörnyűbb elbukását okozza. Arra csábítja ugyanis, hogy Istent ne ismerje el segítőként, hanem úgy vélje, hogy jó cselekedeteinek ő maga a forrása, és felfuvalkodjon az úgymond értetlen testvérek ellen, mert azok mindezt nem tudják róla.” A konzervatív düh ezzel szemben a frusztráció és a sértettség jele, a kényelmes bezárkózásé és a kisebbrendűségi érzésé.  

A düh vaddá és állatiassá teszi a lelket, és olyasvalaki ellen irányuló indulat, aki velünk szemben igazságtalanságot követett el, vagy akiről azt gondoljuk, hogy ezt tette. Szembeötlő volt a gőg és a harag e kettőssége a legutóbbi egyesült államokbeli elnökválasztáskor, amikor Hillary Clinton technokrata gőgjével a Donald Trump által felszított rozsdaövbéli düh feszült szembe.

Van egy intézmény a modern kori demokráciákban, amely kétszeresen is érintett a gőg és a harag párbajában. Ez az intézmény pedig az alkotmánybíróság, amely közvetlen demokratikus legitimáció hiányában és a tagkiválasztás meritokratikus feltételeinek következtében igencsak hajlamos arra, hogy elitista gőgben fulladozzon. Másrészről azonban a valódi alkotmányjogi panasznak köszönhetően alkalmas arra is, hogy a jogkeresők felgyülemlett dühét intézményesített formában levezesse.

A neoliberális hübrisz mindent jobban tud, és előírja nekünk is, mi a helyes, mert mindent felmért, mert mindent előre kiszámolt
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés