Toroczkai: Várhatóan minden megyében listát állít a Mi Hazánk Mozgalom

2019. szeptember 9. 14:01
A párt elnöksége, így ő maga is részt vett az aláírások gyűjtésében – tette hozzá Toroczkai László.

Jól halad az ajánlások gyűjtése, nagy esély van arra, hogy az ország minden megyéjében listát állítson a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be Toroczkai László pártelnök hétfőn Szegeden. A politikus a Csongrád megyei ajánlóívek leadása előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Fejér és Baranya megyében már az ajánlások ellenőrzése is megtörtént, nyilvántartásba vették a párt listáját.

Az elmúlt harminc év politikusai, legutóbb a Vona Gábor által vezetett Jobbik is olyannyira elárulta választóit és egyben aktivistáit, hogy rendkívül nehéz a mai fásult politikai környezetben új politikai mozgalmat felépíteni – jelentette ki. A Mi Hazánk Mozgalom nem kap állami támogatást, kizárólag saját aktivistáira tud támaszkodni – mondta Toroczkai László, hozzátéve: a párt elnöksége, így ő maga is részt vett az aláírások gyűjtésében.

A párt aktivistái Csongrád megyében is a szükségesnél jóval több ajánlást gyűjtöttek össze – tudatta a pártelnök. Toroczkai László – aki 2010 óta tagja a Csongrád megyei közgyűlésnek – hangsúlyozta, szeretné a megkezdett munkát folytatni. A politikus úgy fogalmazott, a Jobbik korábbi frakciója – amelynek tagja volt – tulajdonképpen megszűnt, és a balliberális tábor, az MSZP, a DK, a Momentum pártjai közé olvadt.

A Mi Hazánk szeretné azt a következetes, megalkuvásoktól mentes harmadik utat tovább képviselni Csongrád megyében is, amely sem a Fidesszel, sem az elvtelenül egyesült balliberális ellenzékkel nem kíván együttműködni – hangsúlyozta a pártelnök.

(MTI)

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Közben az ún. Jobbik több megyében KÖZÖS LISTÁT (!) állított a DK-val, MSZP-vel stb.

Mondom, hogy mindig van lejjebb..

Pl.:

https://www.valasztas.hu/lista-adatlap_onk2019?p_p_id=onklistaadatlap_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-2&p_p_col_pos=2&p_p_col_count=3&_onklistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_megyeKod=12&_onklistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_vlId=294&_onklistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_listaId=236&_onklistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_vltId=687

Helyi önkormányzati választások 2019 - DK-JOBBIK-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD Komárom-Esztergom megyei közgyűlési listája

***

Van még kérdés, Ildikó?

Nagyon durva... rákattintasz a valasztas.hu honlapon a Jobbik jelöltjeire, és gyakorlatilag csupa DK-st, MSZP-st dob ki... lényegében valódi jobbikos polgármesterjelölt Jobbik-színekben nem is lesz, SEHOL!
Az a pár kvázi jobbikos jelölt - mint Pintér Tamás Dunaújvárosban vagy Mirkóczki Ádám Egerben (akik mindketten az ún. Jobbik PARLAMENTI KÉPVISELŐI!) - meg éppen nem ún. Jobbik-színekben indul... vicc, hova jutott ez a párt alig 4 év leforgása alatt.

2015 elején konkrétan 25%-on álltak, időközi választást nyertek (úgy, hogy volt MSZP-s jelölt), és egyedül nagyobb támogatottságuk volt, mint az összes többi ellenzéki pártnak együttvéve.

Most meg ott tartanak, hogy a pártlogójuk kb. a Párbeszéddel egyenértékű súlyt képez a DK-Jobbik-MSZp-Momentum-stb. közös listákon, meg a DK-Jobbik-MSZP-Momentum-stb. közös jelölteken... (amely közös jelöltek legalább 80%-a, különösen a fontosabb városokban egytől egyig MSZP-s és DK-s...)

Ja, íme egy "csak" Jobbik-polgármesterjelölt:

https://www.vadhajtasok.hu/2019/09/09/a-jobbik-bemutatja-polgarmesterjeloltjet-tomajmonostorrol-beszrsz/

no comment

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés