A magyarliberálisok esete Kárpátaljával és az ukrán érzékenységgel

2019. július 29. 12:12

Demkó Attila
Mandiner

Az „ukrán érzékenységre” való mai liberális hivatkozás pontosan ugyanaz, amit a Kádár-rendszer bemutatott román viszonylatban.

Több bizarr, teljesen kicsavart logikájú cikk jelent meg az elmúlt hetekben az Indexen.

A minap a portál egy „magyar katonát” tett felelőssé egy a román megszállás alatt, román katonák által végrehajtott 1919-es hódmezővásárhelyi vérengzésért, teljesen figyelmen kívül hagyva azt az apróságot, hogy a román hadsereg egyenruháját viselve legfeljebb volt magyar katona lehet az illető.

Nem írtak a kontextusról sem, arról, hogy magyar ellenállás esetén, a polgári lakosság lemészárlása román taktikai elem volt, és 1919 júliusában ekkor éppen folyt a tiszai magyar offenzíva.

De a száz évvel ezelőtti sztorinál aktuálisabb és fontosabb történetben is sikerült tökéletesen kicsavarni a valóság logikáját, a „Választási pofonba lökték Orbánék Kárpátalját” című cikkükben. 

Ugyanaz a bizarr logika érvényesül mindkét cikkben. Teljesen irrelevánsak a körülmények, a felelősség alapvetően mindig magyar, az Index szerint Kárpátalja esetében elsősorban a magyar kormányé.

Sok évtizedes immár ez a liberális megközelítés:

szerintük a Kárpát-medencében, bármi rossz történt vagy történik is, a felelősség a magyaroké.

Nincsenek szomszéd nacionalizmusok, csak magyar van; és ha vannak is túlkapások, azok válaszok a magyar „konfrontatív” fellépésre. Van ugye a „szörnyű múlt”, az 1918 előtti magyarosítás, ez minden szomszéd nemzetet, legyen a román, a szlovák, a szerb, felment bármi alól, amit akár száz évvel később is tesz.

A valóság viszont az, hogy ahhoz képest, amit Ukrajna a kisebbségi nyelvhasználat és iskolarendszer terén tervez, az 1918 előtti magyarosítás még a legrosszindulatúbb olvasatában is eltörpül. A nyugati politikai elit 2014-ben a kőkemény ukrán nacionalizmusra tette a tétjeit.

A Majdan kezdetén sok szimpatikus elem is volt, de forradalom olyan sötét erőket szabadított ki végül, amiket Európában csak elítélni szokás. De ukrán esetben a nyugati politikusok és érzékeny jogvédők elsiklanak a tények felett, két okból is. Egyrészt vannak a geopolitikai érdekek, a Nyugattal szemben álló Oroszország lekötésére kiválóan alkalmas a konfliktus, másrészt az ukrán privatizáció hatalmas lehetőségeket rejt magában. Egy ásványi kincsekben, termőföldben gazdag országot lehet felvásárolni, és ha ezért el kell nézni a masírozást és a kisebbségek felszámolását, nem probléma.

A valóság az:

ha Ukrajna akarta volna, hogy legyen magyar képviselet Kijevben, most lenne.

Ehhez csak vissza kellett volna álltani a magyar többségű szavazókörzetet. A döntés az ukránoké volt, nevetséges ezért a magyar kormányt felelőssé tenni.  Ha nem kampányol a magyar kormányzat, akkor mi lett volna, de tényleg? Akkor sincs magyar képviselet.

De ugyanez érvényes a „nagy képre” is. Ha az új Ukrajna jó viszonyt akart volna Magyarországgal 2014 után, most az lenne. A felelősség túlnyomó része azé, akié a hatalom, és Kárpátalján Ukrajnáé a hatalom. A magyarság sorsa az ukránok kezében van, és az új, 2014-es Ukrajna egy brutálisan ukránosító állam: születésétől fogva a kisebbségek asszimilációjára törekszik.

Az „ukrán érzékenységre” való mai liberális hivatkozás pontosan ugyanaz, amit a Kádár-rendszer bemutatott román viszonylatban.

A folyamatos támadások ellen nem lehet folyamatos visszavonulással védekezni.

Kárpátalján a magyar közösség 2014 óta állami zaklatás célpontja. Ukrajna az összes kisebbségi közösség ellen fellép, ukránosít, de tudják, hogy magyar a legszervezettebb. Ezért kell megtörni, és jó úton haladnak, mert ha minden így megy tovább, negyed század múlva csak nyomaiban fog létezni a kárpátaljai magyarság.

De ne is legyen illúziónk, hogy ez a magyarországi liberálisokat érdekli. A magyar megmaradás bármilyen kísérlete a magyar nacionalizmustól bűzlik, ha pedig az Orbán-kormány áll mögé, akkor kettősen.

A mostani választások előtti Ukrajnával másképp nem lehetett beszélni, mint konfrontatív politikával, mert csak az emelte a Nyugat szemhatára fölé a kérdést. A választások után talán alkalom fog nyílni egy jobb, konstruktívabb kétoldalú kapcsolatrendszer kiépítésére. Ez mind a két ország, és elsősorban a kárpátaljai magyarság érdeke. De ez Kijeven fog múlni.

Még egyszer: a felelősség mindig azé, akié a hatalom.

Az ukrán fél döntése, hogy megállítja-e a magyarellenes sajtóoffenzívát, a titkosszolgálati és hatósági zaklatásokat, elfogadhatóvá teszi-e az elképesztő nyelv és oktatási törvényt. Magyarország sokat ezért nem tehet, csak elfogadhatja a kinyújtott kezet. Ha lesz kinyújtott kéz.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/152390

Ajánljuk még a témában