Meggondolta magát

Megszavazzák a szocialisták a Magyarország elleni 7. cikkes javaslatot az EP-ben

2017. május 17. 11:19

Írta: Bakó Beáta
Bár korábban Ujhelyi István határozottan állította a Mandinernek: nem szavazná meg az EP-ben, hogy a 7. cikk alapján szankcionálják Magyarországot, hanem csak a néppárti frakcióból akarná a Fideszt kizáratni, a Mandiner most megtudta, hogy az MSZP európai parlamenti képviselői támogatni fogják a baloldali EP-frakciók erről szóló közös indítványát.

Szerdán két Magyarországgal kapcsolatos indítványról is szavaz az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése. Az egyiket a néppárti képviselőcsoport adta be, amelynek a Fidesz is tagja, a másikat a baloldali képviselőcsoportok közösen, köztük az MSZP-seket is soraiban tudó Szocialisták és Demokraták frakciója. Mindkét indítvány a magyar demokrácia és jogállamiság helyzetét kifogásolja, elsősorban a lex CEU apropóján. Azonban míg a néppárti javaslat meglehetősen visszafogott, a baloldaliak azon meggyőződésüknek adnak hangot: 

a magyarországi helyzet megvalósítja az EU alapértékei súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát, ez pedig alapot ad a 7. cikk szerinti hírhedt szankciós eljárás első fázisának megindítására.

A 7. cikk végén akár az érintett tagállam szavazati jogát is fel lehet függeszteni az EU egyes intézményeiben, de ilyesmire még sosem került sor, ugyanis egyhangúság kell a döntéshez. A baloldali frakciók indítványa sem közvetlenül a 7. cikk aktiválására irányul, hanem arra, hogy ezt megalapozandó készítsen egy különjelentést Magyarországról az EP illetékes bizottsága.

Az előterjesztők között két magyar politikust is találni: a DK-s Niedermüller Pétert és az – akkor még – PM színeiben EP-képviselővé lett Jávor Benedeket.

Niedermüllerhez hasonlóan szintén a Szocialisták és Demokraták EP-frakciójában ülnek az MSZP politikusai is, ezért kíváncsiak voltunk, vajon megszavazzák-e majd az indítványt. Ez azért is érdekes, mert pár héttel korábban derült ki, hogy az MSZP egyik EP-képviselője, Ujhelyi István aktívan lobbizott azért, hogy az Európai Néppárt kizárja soraiból a Fideszt.

Akkor felhívtuk Ujhelyit, és megkérdeztük: a hetes cikk megindítása érdekében is lobbizna-e. Ezt azonban határozottan visszautasította, mondván: ő ezt a szankciós eljárást Magyarországgal szemben egyáltalán nem támogatja, és nem is szavazná meg, inkább szeretné megelőzni. Szerinte a megelőzés egyik módja lehet, ha kizáratja a Fideszt az Európai Néppártból.

A szavazás előtt e-mailben érdeklődtünk Ujhelyi brüsszeli munkatársainál, hogy továbbra is kitart-e Ujhelyi és párttársai a hetes cikk elutasítása mellett, vagy inkább meghajolnak a frakciófegyelem előtt és megszavazzák az indítványt. A válaszból kiderült, hogy

Ujhelyi és a többi MSZP-s EP-képviselő is meg fogja szavazni a Magyarországgal szembeni javaslatot.

Ujhelyi brüsszeli irodájából egész pontosan ezt írták:

„Tény, hogy Ujhelyi korábban több alkalommal is világossá tette: magyar EP-képviselőként nem fog támogatni semmi olyan konkrét intézkedést, amely a magyar választókat sújtja, illetve sújthatja, vagy amely fontos jogosítványokat von el Magyarországtól a kormány hibái és bűnei miatt. Jelen esetben azonban – és ez fontos különbség – a 7-es cikkelyhez kapcsolódó vizsgálat megindításáról van szó, amely nem jelent automatikus szankciókat. Vizsgálatra és világos állásfoglalásra az orbáni rezsim antidemokratikus lépései kapcsán viszont szükség van, ezért meg fogja szavazni a négypárti javaslatot, benne a 7.1-es cikkelyre vonatkozó részt is.”

Hozzátették:

hétfőn az MSZP elnöksége mandátumot adott a szocialista képviselőknek arra, hogy támogathatják a teljes szöveget, a 7. cikkre való utalással együtt.

Ujhelyi István álláspontja az, hogy „minden eszközzel szükséges az orbáni rezsim elleni fellépés, az Európa-ellenes politikának, az uniós források lerablására épülő kormányzásnak pedig gátat kell szabni”, még mielőtt a 7-es cikkelyhez kapcsolódó komolyabb szankciókra kerül sor.

Azzal zártak: „amennyiben Magyarországgal, pontosabban a Fidesz-kormánnyal szemben érdemi szankciókat fognak a jövőben bevezetni, az kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz vezetőinek felelőssége lesz. Ezt elkerülendő mielőbb le kell váltani a kormányt.”

Összesen 201 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amelyik kutya ugat , az nem harap : aki kicsit is ismeri az EU eljárási rendet , az tudja , hogy gyakorlatilag lehetetlen a 7-es cikkely életbe léptetése Magyarország ellen . Ez a cécó megint egy a sok balos politikai vicsorgás közül .

Válaszok:
pollip | 2017. május 17. 12:09
Julismama2 | 2017. május 17. 12:19

Annyi eszuk nincs, hogy ha ok elvileg kormanyvaltasra keszulnek 2018-ban (haha), akkor mire hatalyba lepne pont ok szivnak meg.

"Megszavazzák a szocialisták a Magyarország elleni 7. cikkes javaslatot az EP-ben"

A 2018-as EP választásnál meg mennek a levesbe. Mit csinálnak ha a Szeviép pénz elfogy?

Gondolod, hogy a 2018-as EP választásnál bejutnak az EP-be?
Gondolod, hogy a 2018-as választás eredménye lehetőséget nyújt számukra a kormány leváltására?

Szerintem örülhet annak, ha nem lesz rosszabb az eredményük, mint amilyen 2014-ben volt.

A nemzeté? Még a tiétek sem, ökrök!

De soha nem az eszetekről voltatok híresek!

Ha Ujhelyi félék tükörbe néznének, a tükör visszaszólna; minimum 10 év börtön.

Nem is kell annyit várniuk, elég hamar lesz 2018!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Süllyesztőbe velük!
Ez kimeríti a hazaárulás fogalmát.

Csak azért lehetetlen, mert a lengyelek vétóznak. A lengyelekkel megeygezés van, hogy ilyen esetben egymásért vétózunk.

a javaslattól semmi baja nem lesz magyarországnak.

ha elfogadják, azzal "felszólítja az EP az Európai Bizottságot, hogy ellenőrizze szigorúan az EU-s támogatások magyarországi elköltését."

azaz szigorúbban veszik, hogy túlárazott kontármunkát végez-e mészáros lőrinc, vagy sem.
ez minden magyarnak érdeke.

Válaszok:
Berecskereki | 2017. május 17. 12:20

A baloldal egy rakás csürhe, ezt eddig is tudtuk. 2018-ban mennek a szemétbe.

A EP baloldali frakciójának javaslatának nincs kötőereje. Ezért elég az elfogadásához az 50 %+1 fő. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a bizottságnak el kell készíteni indoklással egy javaslatot, amelyet már az EP kétharmadának kellene elfogadni. Ehhez viszont nincsen meg a támogatottságuk. Így csak erőlködés a részükről és a jövő évi választás kampányában piárként akarják felhasználni. Szerintem a Ujhelyiék próbálkozása kontra produktív lesz és ismét bukni fognak. Nagyobbat, mint 2014-ben.

Gondolati szinten is mélységesen felháborító... Haza mernek ezek onnan jönni??

LOL

Neked fogalmad sincs, hogy miről szól a javaslat és mi a következménye.

Válaszok:
emhem | 2017. május 17. 12:36

Tudom. A kérdéseimet nem is neked szántam, hanem azoknak akik olvassák a hozzászólásodat és kétségeket fogalmaznának.

Sokszor bírálom Bakó Beáta írását, de most jónak tartom, mert pro és kontra hozza a tényeket. Írásában nem látok elfogultságot.

U.I. úgy hírlik vmkor a Fideszbe akart belépni, azzal a feltétellel, hogy 'országos politikus' lesz. Ennyi.

Szerintem, ha a baloldal javaslata nem kapja meg az 50 %-ot, a Néppárti frakció javaslata megkapja a több, mint 0 %-ot. Sőt! Nem zárom ki, hogy akár a kétharmadot is.

4. felhívja a Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyar kormány általi felhasználását, különösen a menekültügy és a migráció, a nyilvános kommunikáció, az oktatás, a társadalmi befogadás és a gazdaságfejlesztés területén, annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi társfinanszírozott projekt maradéktalanul megfeleljen mind az elsődleges, mind a másodlagos uniós jognak;

http://www.europarl.europa.eu/..

Válaszok:
Berecskereki | 2017. május 17. 12:45
Berecskereki | 2017. május 17. 12:48

Azért maradjunk a valóság talaján. Nem kizárásról van szó, hanem a 7. cikkely aktiválásáról. A kizáráshoz az EU-nak nincs joga. Így ez szóba sem kerülhet. Amíg a 7. cikkely szankcióját, mármint a szavazati jog megvonását aktiválják még nagyon sok víz lefolyik a Dunán. Addig még EP választás is lesz. A 2018-as EP választásnál pedig a baloldali tömörülés még nagyot bukhat.
Magyarország esetében még az is előfordulhat, hogy a baloldal tekintetében esetleg csak egy képviselőjük lesz.
A Jobbiknak is nagyon észnél kell lenniük, mert lényeges szempont lesz majd a választásnál a témában tanúsított hozzáállásuk.

Ha fogni kellene, a Néppárt frakció javaslatának az elfogadására tennék.

Hol van ebbe a szövegben az EU-s támogatások magyarországi elköltése? Sehol. Csak a te álmodban.

Ezt írtad: ha elfogadják, azzal "felszólítja az EP az Európai Bizottságot, hogy ellenőrizze szigorúan az EU-s támogatások magyarországi elköltését.

Válaszok:
emhem | 2017. május 17. 12:52

Arról nem is beszélve, hogy a most szavazásra kerülő baloldali állas foglalás, javaslat nem a linken olvasható írás.
Ez is azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs, hogy miről van szó.

Válaszok:
emhem | 2017. május 17. 12:56

"uniós források magyar kormány általi felhasználását"
nem volt olyan nagyon eldugva.

lol.
de igen, az.
nagyon vicces, hogy te magyarázod, hogy nekem nincs fogalmam.

https://mno.hu/kulfold/dontott..

Akkor most meg kéne látogatni a megszavazó hazai pártok székházait? A büdös kurva anyátokat. Azt.

Nem Európa érdekel titeket Ujhelyi, hanem meg akarjátok kaparintani az elvesztett hatalmatokat. Csakhogy ehhez a nép többségi szavazatára lenne szükségetek. A folyamatos Fidesz mószerolás nem elég.

"Az EP a hetes cikk szerinti eljárás előkészítését kéri Magyarországgal szemben
Sümeghi Lóránt

Sümeghi Lóránt

2017. május 17. 13:04
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amelynek értelmében a testület megkezdi az előkészítését az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának Magyarországgal szemben.
Az áprilisi plenáris vita nyomán készült előterjesztést a szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali képviselőcsoport együtt nyújtotta be.

A határozat szerint Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének, s ezért az EP utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarországról, hogy az EP szavazhasson az uniós szerződés hetedik cikke első lépésének megindítására vonatkozó indoklással ellátott javaslatról."

"

Válaszok:
pollip | 2017. május 17. 13:27

Nem fog történni semmi.

A hazaival én is így vagyok. Brüsszel nem fogja tudni alkalmazni a 7-est, mert az ep-ben kétharmaddal kéne megszavazni. Nem fog átmenni, de ha mégis, utána az összes tagállamnak egyhangúan meg kell szavaznia.
Brüsszel hülyét csinál magából és a mi ballibjeinkből is. Ez a pozitív hozadéka annak, hogy megrángatnak minket.

221-en szavazták meg, a néppártnak 210 képviselője van.

Látod, a történelem ismétli önmagát. 1968-ban a cseheket is szankcionálták, mert eltértek a kívülről diktált kötelező ideológiától. Egy birodalom, legyen az bármilyen, nem tűri az önálló gondolkodást, a változásokat, az adott mozgástér kihasználását.

Igen, de ezek szerint meg nem minden ballib szavazott ellenünk.

Ujhelyi, Niemandmüller és Jávor - Brüsszel pufajkásai. De a 7. cikkely belengetése csak vérszegény próbálkozás a szovjetek 56-os harckocsihadosztályaihoz képest.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés