Frusztrált fiatal férfiak

2016. június 9. 12:33
Professzor Pizka
Ráérünk
Mi a közös a Putyin-rajongókban, a Trump-szimpatizánsokban, a magyar és német rendpártiakban és az iszlám szélsőségesek által elcsábított, Európában született és felnőtt, de bevándorló származású fiatalokban?Sok közöttük a Frusztrált Fiatal Férfi.

Politikai kampányokban a 3F a régi dicső napok felemlegetésével szólítható meg. Ezekben a régi szép időkben a nők tisztelték a férfiakat, főztek-mostak-takarítottak, teherautót csak férfi vezethetett, mert a nők nagy része nem bírta kinyomni a kuplungot. A honvédség tele volt nehéz vasakkal, a levegőben vadászgépek süvöltöttek, az autók csikorogva kanyarodtak. Minden, nekik szóló kampány ezt a hamis nosztalgiát harsogja és az aktuális problémát azt egyszerűen csak felfűzi rá. Mindegy mi a probléma, kenjük be vastagon büdös gépzsírral, mert régen a férfiak a gépeket vastagon bekenték büdös gépzsírral és az milyen jó volt. Az, hogy közben feltalálták a nem (annyira) büdös gépzsírt, az most mellékes.

Ez a réteg nagyon jelentős és nagyrészt figyelmen kívül hagyott társadalmi változások terméke. Könnyelműen kezdhetnénk ezek felsorolását a hatvanas években és a szexuális forradalomnál, de az tévútra vezetne. Ez a tévút pedig a dolog férfi-nő ellentétként felfogása lenne.

Noha a női sorsok és azok minden keserűsége (melyeket egy percig sem áll szándékomban vitatni) napjaink társadalmi diskurzusában nagyobb szerepet kapnak, a XX. század mélyen férfiellenes (általában véve: antihumánus) rendszerekből állt. Ez volt az a század, amely fetisizálta a frontra masírozó katona alakját, és a gyárban nehéz vasakat emelgető munkást. Ezért cserébe nyilván dicsőséget és megkérdőjelezhetetlen családfői tekintélyt adott és erősített fel, de ez valójában hazugság volt. (…)

Maradt viszont egy csomó férfi, akinek nem kell hatvanévesen meghalnia, nem kell a frontra mennie, nem kell nehéz vasakat emelgetnie. Ezzel a szabadsággal azonban férfiak tömegei nem tudnak mit kezdeni. Generációk vannak még hátra addig, ameddig a férfiak nem abban fognak felnőni, hogy ők John Rambo, aki ugyan valójában egy kigyúrt hajléktalan volt.

Addig azonban tele van a Nyugat fiatal férfiakkal, akik nem tudnak úgy sikeresek és elismertek lenni, mint apáik voltak. Nincs Szovjetunió Hőse vagy élmunkás kitüntetés, nincs harckocsi, nincs öntöde, nincsen semmi a modern és posztmodern társadalmak férfiaknak adott üveggyöngyeiből.

Ahogy a társadalomnak nagy feladata volt (és még most is az) megtalálni a nők új helyét abban a társadalomban, amely nem mészárolja le magát húsz-harminc évente, úgy kellene a férfiakét is.

Tenni kell

Olyan iskolával, amely felismeri, hogy nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel tanítani egy nyolcéves kisfiút és egy nyolcéves kislányt. Amely odafigyel arra hogy itt más dolgoknak kell megfelelni, másképp kell kiteljesedni, mint akár harminc-negyven éve. A magyar közvéleményben (illetve annak 10%-ban) nagyot futó Zimbardo-könyv is ezekre a veszélyekre figyelmeztet. (El lehet gondolkodni azon, hogy az oktatás züllesztése nálunk hogyan fog erre a folyamatra hatni. Nem jól.)

Mert ameddig ez nem történik meg, addig tele leszünk olyan fiúkkal, akikkel elhitetik, hogy a tankok, a vadászgépek világa jobb világ volt. Csak épp már nem (vagy alig) találnak nőt, aki arra vágyik, hogy a párja katonásdit játsszon, ne tanuljon és valami fizikai melóban helyezkedjen el, mert azt sokkal kevésbé fizetik meg, mint a több tanulást igénylő melókat. Ezek a férfiak, mostmár sokan, a célközönsége Trumpnak, Putyinnak és a többinek. Nyilván, akaratuk ellenére nem lehet őket »megmenteni« de tenni kell, különben mindenütt Trumpokat fognak nyakunkba szabadítani, és amikor majd menni kell a frontra, már késő lesz.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 116 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Frusztrált középkorú férfiként őszinte irigységgel tekintek azokra a darázsderekú, feminin, metroszexuális, valamiféle modern dekadencia megfoghatatlan mélabújával a világra tekintő, romkocsmák mélyén hipszter szemüvegükben a világot megváltó, tarisznyájukat unottan a csapott vállukra hajító, a világról mindent és annak ellenkezőjét is tudó és bebizonyító, álértelmiségi fiatal "férfiakra", akiknek van ideje, energiája és szellemi potenciálja eféle cikkek megírására. Övék a jövő.

A kép kicsit árnyaltabb ennél. A feldolgozatlan szociális traumák és frusztrációk mellett sok más tényező is fogékonnyá teheti a fiatalokat az extremizmusra: gazdasági, egzisztenciális bizonytalanság, képzetlenség, hiányos érzelmi szocializáció, integráló közösség hiánya, az ideológiák inflálódása, állami gyűlöletpropaganda, szexuális kielégületlenség, fiatal férfi szindróma stb. Igaz, hogy sokkal többet kellene tenni a fiúk érzelmi intelligenciájának a fejlesztéséért, de vajon mekkora esély van rá, egy olyan országban, ahol a nőverés nemzeti sport?

Elsőre nagyon meggyőzőnek tűnő gondolatmenet, de amikor jobban belegondolunk, rájövünk, hogy teljesen téves. A férfi és női szerepek valóban nagy átalakuláson mentek keresztül a városias technikai civilizáció korában és a fehér ember hosszú békeidőszaka alatt. Voltak már a történelemben kisebb szerepváltozások és a rövidebb békekorszakok is minden esetben jelentősen megváltoztatták a férfiak mentalitását. Csakhogy ez a változás több generáció alatt ment végbe, ezért nem okozott semmilyen frusztrációt. A férfiak nagyon is élvezik, amikor az apjuk által végzett paraszti vagy gyári fizikai munka helyett jó érzékű, technikával dolgozó szakivá, majd pedig szervezővé, üzletkötővé válhatnak. Egyáltalán nem hiányolják a katonáskodást és bőven találnak maguknak "férfias" szabadidő-elfoglaltságot.

Akiknek nosztalgiája van a katonaság, az erő és a közösségi fegyelem iránt, azoknak ma is van módjuk ilyen foglalkozást találni, vagy valóban frusztráltak. Frusztrálttá azonban a gyermek- és ifjúkori traumák, az egyedüllét, a szeretetlenség és a bármiféle kudarc teszi az embereket, nem pedig az, hogy más az életük, mint a szüleiknek!!! A frusztráció egyéni, nem közösségi és nemzedéki jelenség. A frusztráltak természetesen megtalál(hat)ják egymást, hobbikban, politikai pártokban vagy épp összeadódhatnak szavazóként, fogyasztóként.

A rendpártiság, az erőszakos mentalitás, neurózis, a mítoszok és ideológiák iránti fogékonyság, a látszatközösségekbe (pl. szurkolói galerik) való tömörülés, az erős vezető iránti vágy vagy az alkoholizmus és kábítószerezés - ezek mind a frusztráció tünetei. (Megjegyzem, az ideológiák "baloldaliak" is lehetnek ám, nem csak ún. szélsőjobbosok.)

A migránsok éppen a háborús traumák miatt frusztráltak, a fiatal muszlim férfi migránsok azért, mert kiszakadtak egy minden percüket és a jövendő életüket előre leszabályozó rendből, amelyben ők a másik nemhez képest deklaráltan magasabb rendűek, és most ott állnak egy idegen és érhetetlen világban nők nélkül.

A nagy társadalmi válságok és átalakulások tömeges családi traumákat okozhatnak. Pl. a "jobbikos" generáció igen nagy arányban a rendszerváltást követő családi traumák, tönkremenetelek időszakában volt gyerek és fiatal. Ugyanakkor kerültek vissza tömegesen a pária létbe a még alig integrálódott cigányok, s ez kiélezte a velük való napi konfliktusokat.

A Trump-jelenséget állítólag a gazdasági válság során tömeges kudarcélményeket elszenvedett felnőtt amerikaiak okozzák. Ennek magyar változatát is ismerjük, ilyen volt a Torgyán-jelenség is.

S bizony a frusztráció nem férfi jelenség. Az okai ugyanúgy érintik a nőket is. A muszlimok esetében az "alacsonyabbrendűség" és egyenlőtlenség miatt a nők nem látszanak és nem kelnek útra. A Jobbik és Trump gyűlésein rengeteg nőt látunk. A futballhuligánok között nincsenek lányok, mert ők nem verekednek. De a frusztrált nők bizony ott vannak a családokban a szeretetlenség, érzelmi zsarolás, az idegbeteg családi légkör és a válások magyarázataként. (Ugye a válások magas számát nem akarja senki kizárólag a férfiak nyakába varrni?)

'Olyan iskolával, amely felismeri, hogy nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel tanítani egy nyolcéves kisfiút és egy nyolcéves kislányt.'

Lehetni lehet, csak esetleg a fiúk hátrányt szenvednek.
A gyakorlati megoldást szerző miben látja? Szegregált iskolák netán?

Elolvastam a teljes szöveget. Sok szó nem esik ugyan benne a nők frusztrációjáról, de nem ez a probléma. A történeti leírás is elfogadható, bár mérhetetlenül karikírozott. Az én nagyapám is meghalt a háborúban és a nagymamám tipikusan "erős asszony" volt, amit igencsak megszenvedett és megszenvedtek a gyerekei is. Ismerem tehát a frusztráció természetét.

Semmi köze a frusztrációnak a nők és férfiak történeti munka- és szerepváltozásaihoz! A frusztráció mentális betegség, amit az egyént érő kudarcok és traumák okoznak.

Az egymást követő generációk kiválóan tudnak alkalmazkodni a technológiai változásokhoz. A fiúk örülnek, ha nem kell vasakat emelgetniük és "büdös zsírt" kenegetniük, mint az apjuknak (egyébként a gépzsír nem volt büdös, csak a vele való munka piszkos), és élvezik, ha a nehéz fizikai munkát ügyes célszerszámokkal végezhetik. S voltam magam is katona, onnan tudom, hogy a többség egyáltalán nem kívánta és nem élvezte. Semmi okom azt feltételezni, hogy ez a múltban másképp lett volna. (Az természetesen más helyzet volt, amikor a régmúltban valaki vagyont és munka nélküli életet kapott cserébe azért, hogy szükség esetén katonáskodjon. De hol van az már.)

Szóval az a véleményem, hogy téves az alapvetése és az okfejtése is, teljesen rossz nyomon jár a frusztráció nyomában.

Egyébként pedig a kommunizmust a frusztráció ideológiájának is tekinthetjük. Százmilliók frusztrációja kanalizálódott benne. Karl Marx egy frusztrált értelmiségi volt, de az ő frusztrációja semmi az ideológiája által felszínre vetett tömeggyilkosokéhoz képest. Hitler és a nácizmus ugyanez. Putyin, Trump vagy Novák Előd, ahogy mondani szokták, ministránsgyerekek hozzájuk képest. A frusztráció valójában nagyságrendileg csökkent a mi korunkra, dehogy nőtt.

Én sem hegyezném ki a dolgot a frusztrációra.
Itt van példának okáért a Hitler Jugend.

https://www.youtube.com/watch?..

Állítom, hogy nem a náci ideológia tette annyira népszerűvé, hanem az, hogy hagyta kibontakozni az akkori fiúkban szunnyadó vágyakat: erősnek lenni, megmérettni magam, kiállni a próbát, összetartozni.
Ezt használták ki hatékonyan a nácik.
A mai fiatal srácokat elnézve, ez már nem játszik, szerintem. A nagy többség leghőbb vágya elmenekülni a próbák elől, hacsak lehet kerülni a megmérettetést. Félnek az élettől.

Van valami értelmes válasz is a kérdésemre?
Előre is köszönöm!

A szegregált iskola számukra főmumus. Azért is érdekelne a válasz.

Nem favorizáltam és sehol nem írtam, hogy:

"HJ ről azt írni, hogy oké de legalább mozogtak a kölkök azért szerintem kicsit felelőtlen,"

Persze vannak akik hajlamosak itt szalmabábokkal vitázni. :))

Annyit állítottam csupán, hogy a nácik hatékonyan tudták magukhoz csalogatni az ifjúságot, mert nem a megfélemlítésre alapoztak elsősorban, mint monjuk a kommunisták a Szovjetúnióban. Ez normális fiatal számára nem lehet vonzó.
A nácik a fiúkban meglevő vágyakat, szellemet, (amit leegyszerűsítés egyszerűen aggresziónak titulálni), is figyelembe vették és ez hatott. Ettől még a nácizmus természetesen az ami, a következményeivel együtt. Mondandóm lényege csupán az volt, hogy a nácizmus, mint szélsőséges eszme térnyerését az akkori német fiatalság körében nem lehet _csupán_ a frusztrációval magyarázni. Ennyi.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés