Bal, jobb, egyenes? A vita valóban elmaradt

2015. február 19. 19:34

Aristo
Mandiner
Mifelénk a baloldal – nagyjából – azok összessége, akik soha nem tudták magukat és az általuk képviselt „haladást” elfogadtatni ezzel a néppel, ezért azután régen és most is külső támogatókat keresnek abban reménykedve, hogy majd azok ránk kényszerítik a „haladást” – és őket magukat.

Elolvasván Kardos Gábor válaszcikkét, meg kell állapítanom, hogy a vita valóban elmarad; hogy sajnos vagy sem, azt nem nagyon tudom eldönteni. Ennek az elmaradásnak meglátásom szerint két oka is van. Az egyik nyilván valóan az én hibám. Bizonyára túlságosan is maliciózusra sikerült írásom láthatóan felbosszantotta a jeles borozófust, ezért viszontválaszát is jórészt a sértett önérzet diktálta. Mindenkitől elnézést szeretnék kérni ezúton, aki nem erre számított. A másik ok rajtam kívül áll. Vitacikkemben jó pár helyütt szerepel egy érdekes írásjel, kérdőjelnek hívják. Kérdések sorát teszem fel – a helyzet sajátosságából fakadóan Kardosnak –, ám egyetlen ilyen kérdésre sem érkezik értékelhető válasz; mi több, Kardos cikkében kizárólag kijelentő mondatok szerepelnek, azok is, a szerző logikája szerint, többnyire rólam. Nem ismételném meg ezeket a kérdéseket, ott olvashatóak az eredeti szövegben és igen sajnálatosnak tartom, hogy borozófusunk nem szánt némi elmeélt megválaszolásukra. Így viszont a vita lehetősége is elesik.

Miután Kardos Gábor volt szíves pontokba szedve félremagyarázni írásomat, abba a kedvező helyzetbe kerültem, hogy ugyanezek mentén válaszolhattam volna. Ezzel azonban – tartok tőle – én is a zavaros terjengősségnek ugyanabba a hibájába esnék, így a nyájas olvasóra való tekintettel úgy döntöttem, hogy megpróbálom összefoglalni a szerző állításait és elmondani róluk a véleményemet. Nem tűnik egyszerű feladatnak, mert a cikk szinte mindenről ír semmit és mindezt rendkívül szétfolyó szerkezetben. Valószínűleg nem is tudok minden egyes állításra kitérni, szintén terjedelmi okokból. Ezért előre is elnézést kérek azoktól, akik netán teljes körű cáfolatot vártak – már ha voltak ilyenek.

Ám mielőtt ezt tenném, megengednék magamnak néhány általános megjegyzést. Kezdjem mindjárt azzal, hogy sem célszerűnek, sem pedig élvezetesnek nem ítélem, hogy valóság öreganyánk természetéről metafizikai vitát nyissak egy alapvetően közéleti blog egy-két oldalas felületén. A filozófiatörténet évezredei rámutattak arra, hogy ez igencsak reménytelen, sőt oktalan vállalkozás lenne. A cikkemben amúgy is egyetlen egyszer írom le a „valóság” szót – ami kétségtelenül félreérthető –; minden további esetben a „tapasztalat” fogalmát használom, méghozzá annak leghétköznapibb értelmében, és ígérem ez most is így lesz.

Mik hát Kardos Gábor főbb állításai?

1. Cinikus vagyok és ezt összekeverem a realizmussal.

Ez igen érdekes rész. Az elején, minden további bizonyítás vagy érv nélkül a jeles szerző kijelenti, hogy sokan, sokszor összetévesztik a cinizmust (nem tudom milyen értelemben használja ezt itt) a realizmussal és ezért nyilván én is ezt teszem. És – nyilván ugyanezért – magam is cinikus vagyok. Ebben az érvelésben nem nehéz a logikai hibát megtalálni. A második részt – a szubjektum esetét a kővel – egyszerűen nem értem, és különösen nem értem, hogyan jön ez ide. Az meg aztán, hogy miként lesz mindebből „projekció” – nyilván az enyém –, az végképpen nem áll össze.

2. Ő nem baloldali és nem jobboldali, hanem egyenes; és a jobb-bal felosztásnak különben sincs értelme.

Az, hogy a jobb-bal felosztásnak nincs értelme, egyszerűen nem igaz. Magyarországnak és minden más, önálló történelemmel rendelkező, nyugati kultúrkörbe tartozó népnek megvan a maga történetileg kialakult, érvényes képe a bal- és a jobboldalról. Az nem ér, hogy adok egy tökéletesen önkényes definíciót a bal és jobboldalról, majd nagy garral kijelentem, hogy az aktuális állapot nem felel meg ennek. Mifelénk a baloldal – nagyjából – azok összessége, akik soha nem tudták magukat és az általuk képviselt „haladást” elfogadtatni ezzel a néppel, ezért azután régen és most is külső támogatókat keresnek abban reménykedve, hogy majd azok ránk kényszerítik a „haladást” – és őket magukat. További jellemzője ennek a baloldalnak, hogy minden cselekedetét egy – a csak általuk érzékelt, „tudományos” felismerésekből – szükségszerűen elkövetkező szebb jövő reményében teszi. Jobboldalinak pedig azokat tekintik, akik mindezt elutasítják és a jelen társadalmi állapotokat egy történeti pillanatnak tekintik; s nem gondolják, hogy a történelem menete megfordítható egyetlen ábránd kedvéért, legyen az mégoly vonzó is.

Különös, gyanús árnyalatot ad mindennek, hogy az íráson végigvonul egy, a Népszabadság, Élet és Irodalom, Népszava háromszögben jól ismert terminológia és az ahhoz tartozó jelzős szerkezetek a kormánnyal kapcsolatban. Kétségtelen, hogy – amint azt felrója nekem – nem olvastam minden opusát, de talán megkímélhetne ettől, ha valami idézetet vagy linket adna ahhoz, amikor például ugyanilyen ószövetségi átkokat szórt a Gyurcsány-Bajnai-Veres János trió fejére. Az bizonyára alátámasztaná „egyenes” voltát, mert ez, így meglehetősen egyoldalú távolságtartásnak tűnik.

Mármost, hogy szerzőnk jobb- vagy baloldalinak, egyenesnek, vagy ne adj' Isten háromszögnek gondolja magát, az vajmi keveset számít. Aki a „természet rendjéről, a bioszféra törvényeiről” vallott nézetei nevében fel akarja forgatni a világot, az bizony itt, a magyar rögvalóságban baloldali. És ez átvezet a következő állításhoz.

3. Álmodozni szabad, sőt kívánatos.

Kétségtelenül. Szép dolog is az. Mindaddig, amíg álmaink tárgya a szomszéd lány vagy a tökéletes „savgerincű” furmint, „hátul képzett szilvaízzel”. Amikor azonban álmaink/ábrándjaink a társadalom jobbítása irányába mozdulnak, akkor már problematikussá válik a dolog. A történelem során eddig minden radikális társadalmi változtatás kísérlete – bárminek nevében követték is el – kivétel nélkül iszonyatos vérfürdőbe torkollott. A társadalomról álmodott „tudományos” álmoknak ugyanis van egy szörnyű tulajdonsága: időnként megvalósulnak. És akkor jaj nekünk.

Egyébként a „jobb” világról képernyőre vetett zavaros fejtegetéseknek nehezen megfejthető lényege talán az, hogy a szerző nem szeretné, hogy a „többi »alsóbbrendű« élőlénnyel úgy bánjunk, hogy a bioszféra számukra globális koncentrációs tábor legyen”. Veretes mondat. Nem tudom pontosan, hogyan kell „nem úgy” bánni velük, borozófusunk sem fejti ki, de talán ha kacsacsőrű emlőst tartok a fürdőkádban, az megteszi.

Az öko-ügy kapcsán a szerző egyetlen könnyed mozdulattal, mint az írásban oly sokszor, olyat tulajdonít nekem, amit sehol sem mondtam: „az öko-tudatosság fikázása kapcsán kulminál Aristo cinizmusa, pedig logikailag sem világos, ugyan mit fog konzerválni az ő konzervativizmusa, ha nem marad semmi az általa önfeledt önkényességgel elfogyasztott világból”. Azt, hogy „önfeledt önkényességgel” én fogyasztanám el a világot, enyhe túlzásnak tartom, igyekszem ugyan, de nekem is vannak korlátaim. Én nem védem a korlátlan fogyasztást, a konzum-idiotizmust. Én csak egy kérdést tettem csak fel azzal kapcsolatban, hogy miután a történeti tapasztalat soha, sehol a nyugati kultúrkörben nem igazolja a szaporodás és a fogyasztás önkéntes korlátozását, akkor mégis hogyan gondolja a szerző ezt elérni? Erre az írásban – az előzőben épp úgy mint a mostaniban – nem találtam választ; tartok tőle, hogy azért, mert nincs ilyen válasz.

4. A patriotizmus jó, a nacionalizmus rossz.

Mégpedig azért, mert a nacionalizmus antiszemita. Szerzőnk ugyan állítja, hogy ezt „csak sok más helyett közismert és tipikus példaként” említi, majd ennek enyhén ellentmondva újra előszedi az antiszemitizmus-filoszemitizmus példát – sok más helyett nyilván. Majd megemlíti, hogy a lengyelek nem olyanok mint mi – még szerencse –, hanem ők patrióták. Érv, magyarázat nincs, így van és kész. Notóriusan kerüli most is annak meghatározását, hogy mi is lenne a patriotizmus szerinte és miben különbözne az a nacionalizmustól.  

5. A nacionalisták fasiszták – én is az vagyok.

Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Mert, vannak akik „oligarchikus nemzeti nagyipart akarnak, ezzel pedig végleg létrejön kis hazánkban az a gazdasági struktúra, aminek ideológiai felépítményét ebben a térségben úgy szokás hívni, hogy fasizmus”. Ezzel nincs mit kezdeni, ez egyszerűen ostobaság. Olyan még csak-csak van, hogy nagyiparos, de őt – tudomásom szerint – nem azért hívják így, mert nagyipart űz. A nagyiparos a kapitalizmus standard tartozéka, mint a tőzsde vagy a bank.

6. Nem egy konkrét személyt nevezett meztelen csigának és az így rendben is van.

Valóban nem. Nyilván, ha egy személynevet többes számba helyezünk, akkor az arra a személyre nem sértő. Itt van mindjárt az, hogy ha azt írná, hogy az aristok – így, többes számban – olyanok, mint a meztelen csigák, akkor én nem venném magamra, nem sértődnék meg, hiszen az „durva csúsztatás” lenne részemről. Bizonyára.

Van azonban némi szerencsénk is. Mégpedig ez: „nem különösebben érdekel a konzervativizmus meghatározása, ahogyan a bal-jobb szemellenzősdi sem”. Ennek ugyan nem kicsit mond ellent az a kijelentés, miszerint azt kitűnően tudja a szerző, hogy miként tudná hitelesebben képviselni saját értékeit, elveit. Ha konzervatív, akkor azt; ha baloldali vagy liberális, akkor azt. Mert ez ugyanis azt jelenti, hogy ő ismeri ezeket az értékeket, ezáltal a fenti izmusokat is, csak éppen nem érdeklik. Nagy öröm ez nekem, mert ha érdekelné, akkor mennyit írna róla.

***

A vita cikkei:

Kardos Gábor: Nyílt levél a helyét kereső Simicska-sajtónak;

Aristo: Az igazi konzervativizmusról ellenfényben;

Kardos Gábor: Bal-jobb vagy egyenes? Egy elmaradt vita fontosságáról;

Szerkesztőségünk a vitát lezártnak tekinti.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„A fasiszta mozgalom maga is aránytalanul zsidó mozgalom volt – tehát a zsidók arányaiban nagyobb részét alkották a pártnak, annak egész történetén keresztül, mint az olasz lakosság. … 1938-ra a pártnak 10,215 felnőtt zsidó tagja volt.” (Amikor Olaszország teljes lakosságából körülbelül 47,000 volt zsidó.) „Mussolininek több zsidó munkatársa volt, így a kedvenc és legbefolyásosabb szeretője, Margherita Sarfatti. Róma főrabbija hivatalos áldásában részesítette Mussolinit, aki (olasz támaszponton) segítette a cionista haditengerészet kifejlesztését, mint a brit imperializmus elleni manővert.”
Forrás: Stanley G. Payne: A History of Fascism, 1914-1945, The University of Wisconsin Press, 1995, 240.old.

Kardos, ahogy Heller is, nah meg TGM :) filozófus, vagy annak tartja magát. Azaz főállásban ideje nagy részében lehetősége van gondolkodnia, olvasnia, réjönnie dolgokra. Ehhez képest a formál logika alapjai sem megy ezeknek.
"No one was shot" ( ez HÁ.)
Elfecsérelt életek.

Hogy ki, mit magyarázott félre, nem tudom.
De onnan, hogy az egyébként t. Szerző le- borfiliozófusozza vitapartnerét, csak ímmel-ámmal olvastam tovább.
De azt látom, hogy Aristo bal-jobb definíciója elég sajátos.
Az ő általa leírt baloldali figurák - szerintem - a mindenkori alkalmazkodók, a mindenkori erősebb kutyához. Ez szimpla gerinctelenség, és ez teljesen rendszer-és ideológiamentes tulajdonság.

Korántsem.

Míg az Aristok soha nem mennek oda hozzád, hogy phejj te mocskos ballibféreg, addig a Kardosok a hálószobádban is rádtörnek, hogy bánd meg jobboskonzervatívnácifaszista (sic) bűneidet, különben vanyádat!

Ha azt mondom, hogy nem erősséged a formális logika, akkor nagyon finoman fogalmazok.

Én Aristokról és KardosGékről írtam, nem lumpenproletárokról.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés