A neoliberalizmust ostorozták baloldali értelmiségiek

Merre tart Magyarországon a baloldal? – nagyjából ezzel a kérdéssel volt összefoglalható Az igazságos kormányzás felé című könyv október hetedikei bemutatója. Baloldal alatt pedig itt kivételesen tényleg a baloldalt kellett érteni: a résztvevők (és szerzők) azt a kérdést járták körül, milyen lehetőségei vannak a jövőben a liberális hatások alól felszabadított, virtigli baloldali politizálásnak.

Az Alkotmány utca (így a Politikatörténeti Intézet) felé vezető utat véletlenül az épp a közelben várakozó Dúró Dóra jobbikos képviselőtől érdeklődtük meg, aki persze a közelben lévő közterületessel szemben tudta, mi az irány. Miként pártja és a teljes magyar parlament is tisztában van vele, hogyan kell baloldali gazdaságpolitikával házalni a választóknál. 2013-ban ugyanis, amikor a Fidesz, az MSZP, az LMP, a PM és a Jobbik egyaránt küzd a lehetőségért, hogy ő lehessen az erős állam legnagyobb barátja, nem a piacgazdaság barátaitól kellene félteni a politikát. Persze, mint a beszélgetés egy pontján Sebők Miklós közgazdász kijelentette, „ellenzékben könnyű populistának lenni”, kormányon pedig nem igazán sikerült az MSZP-nek baloldali gazdaságpolitikát folytatnia.

A kőkemény neoliberálisozás a mini-konferencia második blokkjában folyt, amikor is Böcskei Balázs moderálásával Mózer Péter szociálpolitikus, Pogátsa Zoltán közgazdász és Sebők Miklós közgazdász beszélgetett az erős államra támaszkodó baloldali gazdaságpolitika lehetőségeiről. Bár Böcskei felvezetőjében vitát emlegetett, körülbelül olyan késhegyre menő vita folyt itt, mint Szanyi Tibor és Schiffer András között a feltétel nélküli alapjövedelem vállalhatóságáról. Egyébként a garantált alapbér szóba került később is, különösebb vita nélkül. Igaz, a felek a józanság talaján megmaradva inkább a bevezetéssel szembeni szkepszisüknek adtak hangot.

A felszólalók a beszélgetés elején jobbára a könyvben is olvasható gondolataikat foglalták össze. Mózer az elmúlt húsz-huszonöt év ad hoc gazdaságpolitikai megoldásairól beszélt, ugyanakkor kitért arra is, hogy a gazdaságpolitika ezzel együtt is elszívta a teret más társadalompolitikai szereplőktől. A szociálpolitikus kifejtette, a klasszikus jóléti megoldások is hiánycikknek számítottak az elmúlt évtizedekben.

Sebők bevezetőjében rögtön fel is festette a neoliberális rémet a falra: mint mondta, egy ismert közgazdász beszélt a '90-es évek megoldásaihoz való visszatérésről, ami számára nagyon rossz javaslatként tűnt fel. Sebők a megidézett közgazdásszal szemben úgy vélte, „a külső környezet és a belső lehetőségek miatt sem lehet a modernizációs törekvéshez visszatérni”. A közgazdász ugyanakkor hozzátette, hogy a jobboldal kezében sincs ott a bölcsek köve, ők inkább voluntarista gazdaságpolitikát folytatnak, a külső körülményekre egyáltalán nem figyelve. „Progresszív-pragmatista gazdaságpolitikán kezdtem gondolkodni” – tette hozzá Sebők, aki később azt is kijelentette, hogy a neoliberális modell teljesen kifulladt.

Pogátsa Zoltán sem akarta alább adni, fülében még talán ott csenghettek a piacpárti-kapitalista Tallián Miklós „személyeskedő hangvételű” sorai, amikor kijelentette: „a magyar baloldal neoliberalizálódott”. A közgazdász szerint eluralkodott az a nézet, hogy majd bejön a külföldi tőke, hogy nekünk semmit sem kell építenünk, és a neoliberalizmus válasz lesz sok kérdésre. „Ez a modell 2010-re kifutotta érvényességét” – vélekedett Pogátsa. Gosta Esping-Andersent idézve Pogátsa Zoltán is úgy látta, hogy stabil demokráciához egy államnak erős középosztályra van szüksége. Középosztály alatt pedig az anyagilag független réteget kell érteni, amelyik elég képzett annak megértéséhez is, a közviták miről szólnak – fűzte tovább szavait Pogátsa. Viszont rögtön le is lombozott mindenkit a közgazdász: szerinte a társadalom tíz százalékánál is kevesebb azok aránya, akik a középosztályhoz tartoznak.

Pogátsa az euró bevezetése kapcsán Neményi Judit és Oblath Gábor tanulmányát emelte ki. Elmondta: ha majd csak termelékenység-arányosan nőhetnek a bérek, akkor lehet az euró bevezetéséről beszélni. Pogátsa szerint az eurózónától eljutottunk az északi modellig, amelyet szerinte most már tényleg nem kellene csak azért félresöpörni, mert nincs nálunk hagyománya. A demokráciának sem volt tradíciója '90 előtt, mégsem vetettük el csak ezért – hozott példát Pogátsa.

Sebők úgy látta, önmagában nincs olyan fontosságú ok, ami pár éven belül szükségessé tenné az euró bevezetését. Persze, „külföldről iránymutatást elfogadni sokkal könnyebb” – jelentette ki, ám gyorsan hozzátette, hogy „ez most nem nacionalista duma”. Ezután a foglalkoztatás kérdésének fontosságára tért rá: szerinte azért sem nacionalizmusról van szó, mert míg Audi nyilván nem lesz minden városban, addig a Tesco jelenléte már ezen logika szerint üdvözölhető lenne, ha eleget tenne az áruházlánc a foglalkoztatás követelményeinek.

Böcskei azon kérdésére, hogy miért nem tudott a politikai baloldal letérni a neoliberális pályáról, Sebők kijelentette: ő inkább azzal foglalkozna, miért nem próbálnak legalább a jövőben baloldalibbak lenni. „A jövő programalkotói a piac hangsúlyozása mellett remélhetőleg pár tucat munkahelyet is be tudnak préselni a programba” – borzolta a neoliberális kedélyeket a közgazdász. Pogátsa Zoltán ugyanakkor visszanyúlt egészen a rendszerváltásig: szerinte sokak, akik korábban „nagyon baloldaliak” voltak, meghatározó jobboldali fordulatot vettek a '90-es évek elején. „Ennek a generációnak az volt a szocializációja, hogy mennyire nem jó az állam” – jelentette ki Pogátsa, majd példaként említette Bokros Lajost és Gyurcsány Ferencet. Utóbbiról, mint mondta, azt hallotta, hogy a Klubrádióban már liberális-konzervatív beállítottságáról beszélt, miközben korábban a Magyar Szocialista Párt miniszterelnöke volt. „Jobboldali politikusok voltak tehát már korábban is” – következtetett Pogátsa, majd ismét kitért a skandináv modell követendő voltára.

*

A közpolitikai elvek felállításáról szóló blokkban esett szó, ahol a 168 Óra újságírója, Lampé Ágnes volt jelen moderátorként. Beszélgetőpartnerei a könyv politológus szerzői, Bíró-Nagy András és Lakner Zoltán voltak, illetve harmadik félként az MSZP-ben politizáló Harangozó Gábort hallhattuk. Lampé szinte az elején rá is kérdezett a legfontosabbra: ha „a jobboldalnak sikerült is a baloldal kenyerét elvennie”, utóbbi elő tud-e még jönni önálló gondolatokkal a jövőben? Harangozó válaszában elmondta, hogy bár a jobboldal válaszai (pl. bankok felelősségének firtatása) a problémákra első hallásra legitimnek tűntek, de a recept inkább csak erősítette a problémákat. „Ma már világos, hogy Magyarország problémáit jobban baloldali politikával kell kezelni” – tette hozzá az MSZP-s politikus. Ugyanakkor mégis meglepő volt, hogy ezután arról beszélt: az MSZP szakadása után olyan helyzet állt elő, amikor nem egyezhet ki mindenkivel a közös programban a baloldal.

Lakner Zoltán is egyetértett abban, hogy a jobboldali válaszok nem oldották meg a társadalmi problémákat. A politológus az olyan politikai koalíció létrehozásának nehézségéről beszélt, amely nemhogy szavazatvesztést nem eredményez, de még egy társadalmi koalíciót is létrehozhat. Lakner szerint utóbbi megalakulása nagyon kezdetleges szinten van.

Bíró-Nagy szerint az elmúlt húsz évben a legnagyobb probléma a közpolitikai deficittel volt. Szerinte „a közpolitikai felkészültség hiánya miatt botladoztunk vészhelyzetről vészhelyzetre”. A politológus elmondta: a könyv címe is azért lett az, ami, mert narratívát szeretnének adni a közpolitika-alkalmazáshoz. Szerinte igazságosabb, szolidárisabb megoldások szükségesek, az igazságos kormányzás felé pedig lépéseket kell tenni, még ha nem is tudják soha egészen elérni azt. De Harangozó is a vidékkel szembeni szolidaritást emelte ki akkor, amikor a piacgazdaság helyett a szociális gazdaságból való kiindulást sürgette. A rendszerváltás előtt a vidék viszonylag működőképes volt – jelentette ki, ennek okát pedig abban látta, hogy akkor még rendelkezésre állt a szükséges intézményrendszer.

*

A mini-konferencia harmadik blokkja a szimbolikus baloldali politika kilátásairól szólt. Itt is jórészt arról volt szó, milyen baloldali témák maradtak, amik a tömegek támogatását élvezik, és amiket a Fidesz nem emelt még a magasba. Nos, nem sok ilyen létezhet, de Boros Tamás, a Policy Solutions igazgatója többet is talált. Ezek egyikeként az európai integrációt nevezte meg, amellyel, mint mondta, közvélemény-kutatások szerint a társadalom nagyja is egyetért, még ha az az „álpercepció” is kialakult, hogy nő az EU-szkeptikusok tábora.

Varga Áron politológus felvetette, hogy a baloldal nevezhetné magát az átlagemberek pártjának, a kormánypártot pedig a gazdagokénak, így felállítva egy szavazatbarát narratívát. Varga szerint le kell számolni azzal az illúzióval is, hogy vannak a Fideszből kiábrándult mérsékelt jobbos tömegek, akiknek érdemes politizálni, és akik révén középbázist lehet kiépíteni. Egry Gábor történész pedig azt fejtegette, hogy a nemzetpolitika mára identitáspolitikává vált, és közel sem arról van már csupán ennek kapcsán szó, hogy a Magyarországon kívül élő magyarokkal mit kezd a politika.

*

A mini-konferencia legszórakoztatóbb része viszont kétségkívül az volt, amikor a Politikatörténeti Intézet főigazgatója, Földes György annak örült látványosan, hogy mára létrejött egy „új baloldali ideológus-generáció”. A harmadik blokk résztvevőinek egy része viszont nem igazán tűnt boldognak azt hallván, hogy ideológus-generáció tagjaként van megemlítve. Földes egyébként összefoglalójában elmondta, hogy a baloldal nem térhet vissza a 2010 előtti megoldásokhoz, nem szabad túlzottan feláldoznia önmagát a neoliberális politika oltárán, és ezután „át kell menni védekezésből támadásba”. Földes hozzátette azt is, hogy a baloldal eddig nem igazán tudott vezető ideológust kitermelni magából, pedig szükség lenne ilyenre. A főigazgató szerint szellemi koalíciót nehéz létrehozni, és bár a baloldalnak baloldalnak kell maradnia, alapvetően szükséges volt az MSZP-SZDSZ koalíció is.

Ha különösebb szellemi koalíció nem is jött létre, de a baloldali politika sokszínű világa képviseltette magát a konferencián és az esemény Facebook-oldalán. (ahol Misetics Bálint azzal támadta be a kötet szerzőit, hogy galád módon nem válogattak be női szerzőktől is tanulmányokat). A Napvilág Kiadó könyvbemutatóján feltűnt többek között Lendvai Ildikó, Horváth Csaba, Tóth Zoltán, Havas Szófia, de még Csiba Kata és, ha jól láttam, Lendvai Anna is. Mondja ezek után bárki, hogy az ifjabb politikusgeneráció nem veszi ki a részét a baloldal megújításából.