Pótdíjat fizetett Gyurcsány Ferenc

2010. július 12. 9:15
Gyurcsány Ferenc meg volt győződve arról, kísérői gondoskodtak jegyvételről, amikor kisföldalattin távozott a Meleg Méltóság Menetéről. Ők azonban nem vásároltak jegyet, így Gyurcsány pótdíjat fizetett a BKV-nak.
Blogunk egy szombati bejegyzésében megírta, hogy sem Gyurcsány Ferenc, sem népes kísérete nem érvényesített jegyet a kisföldalattin, amikor a Meleg Méltóság Menetéről távoztak. A Blikk megkérdezte az ügyben érintett politikusokat az esetről.
 
Szabó Zoltán, volt MSZP-s képviselő először azt mondta, valaki tudakolta az állomáson, hogy hol lehet jegyet venni, ez azonban nem derült ki. Később ellnebn azt mondta: „Az állomásra tereltek minket a rendőrök, ahol a hangosbemondóban elhangzott, hogy a szerelvények nem állnak meg, hagyjuk el az állomást. Végül azonban mégis megállt egy kocsi, mi bezsúfolódtunk. A Deák téren szálltunk ki, ahol én egy sárga mellényes embertől megkérdeztem: erre az útra a BKV vendégei voltunk? Ő csak annyit felelt: ne foglalkozzunk vele. A nagylelkű sárga mellényes azonban csak önhatalmúlag jótékonykodhatott.”
 
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója közölte, nem tud arról, hogy ingyenes lett volna aznap a közlekedés. Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár szerint a videó manipulatív, mert nem csak politikusok voltak az állomáson, a rendőrség mindenkit beterelt a földalattihoz: „A tömegben nem a jegylyukasztás volt a legnagyobb gondom, ezért valóban elfelejtettem azt. De kár nem érte miattam a közlekedési vállalatot, amikor eszembe jutott, hogy nem kezeltem jegyet, egyet utólag eltéptem.” Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba, az eset további érintettjei nem válaszoltak a lapnak.
 
Gyurcsány Ferenc tavaly is metróval hagyta el a melegfelvonulás helyszínét, akkor azt azonban az utazóközönség nem használhatta.

FRISSÍTÉS:

Gyurcsány Ferenc környezetének egy tagja szerint Gyurcsány meg volt győződve arról, kísérőik gondoskodtak a jegyvételről. Ám ha nem így történt, elismeri, hogy hibázott: „A héten meg fogja találni a módját, hogy rendezze a pótdíjat” - mondta Gyurcsány egy munkatársa. Később közölték, befizették a két személyre szóló, összesen 24 ezer forintos pótdíjat.

 

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés