
Ervin, a Jóisten nyugosztaljon!
Tétova búcsúsorok a kollégától és a baráttól.

Igazából ilyenkor alig vannak szavak. Csak a csend és a hiány.
Nagy Ervin a kollégám és a barátom volt. Ezzel a „volttal” van most a baj, azzal, hogy elment. Komolyan: felfoghatatlan. Egyenesen botrányos.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Ezt is ajánljuk a témában

Amikor megismertem, a jobboldali ifjúságot az egyetemeken összefogó szervezetet gründolta, amihez magam is csatlakoztam. Ez volt a Jobbik, aminek párttá alakulásában Ervin még aktívan részt vett, ám az egyre radikalizálódó csapattól 2008-ban elbúcsúzott. A politikától azonban nem:
elemzőként, újságíróként és kulturális produkciók mentoraként, több kötet szerzőjeként aktívan részt vett a honi jobboldal közgondolkodásának alakításában.
Őszintén, inspiráló módon lelkesedett közös dolgaink, illetve a haza ügye iránt.
Írt a Magyar Hírlapban és a Pesti Srácokban, tévéműsorokban fejtette ki véleményét, dolgozott a XXI. Század Intézetnél, tavaly pedig csatlakozott a Mandiner közösségéhez.
Nem csak patrióta, virtigli polgári karakter is volt, a szó legnemesebb értelmében. Művelt és tájékozott. Értelmiségi, aki ugyanakkor határozottan és nyíltan vállalta a véleményét. Számos közéleti vitában is részt vett, alighanem emiatt búcsúznak tőle méltósággal többen azok közül is, akik finoman szólva sem értettek vele egyet. Kiállása, stílusa tiszteletreméltó volt.
Mindig tényekkel alapozta meg az érvelését, álláspontját pedig szelíd tudatossággal képviselte.
Példamutató közéleti szerepvállalása jobb irányba terelgette a feszültségekkel terhelt közbeszédünket, öröm és megtiszteltetés volt vele a közös munka, a sok-sok beszélgetés, a nagy megfejtések az évtizedek során. Ennek most vége. Marad a csend és a hiány.
Ervin, a Jóisten nyugosztaljon, s gondolj ránk odafentről!
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték










