A nagypapák élete nem az unokák élete

„Adott tehát egy sok évszázados hagyomány, a házszentelés hagyománya vízkeresztkor. E hagyomány jegyében történik a karmelita kolostor megszentelése, s e hagyomány jegyé­ben szentelte meg katolikus pap barátom a mi hajlékunkat is, pontosan ugyanilyen módon. Ez tehát a lényeg, ez az európai, a keresztény, a katolikus hagyomány, ez (volt?) a nyugati kultúrkör – ez a fontos és ez az emberi.

Ez alatt van a többi.

Például a Bese Gergő.

Bese Gergő, aki katolikus papként megtagadott és leköpött mindent, mindent, ami emberi, mindent, ami hagyomány, ami tisztesség; megtagadta és leköpte esküjét, egyházát, Istenét – eladta lelkét az ördögnek. És – az ilyenekre oly jellemző módon! – mindjárt orgiával kezdte s végezte be, hát mi mással, ugye…

Ez természetesen elsősorban Bese Gergő »atya« problémája, másodsorban az egyház problémája, ellenben nem problémája a sok évszázados hagyománynak, nem problémája a hitnek. Attól, hogy Bese Gergő az, ami, nem rendül meg sem az istenhit, sem a római katolikus anyaszentegyház, sem a vízkereszti házszentelés hagyománya. Sőt.

Igen ám, de ilyenkor lépnek mindig színre a vadaik, akik semmiben sem hisznek, még pontosabban, bármiben is hisznek, így azt is hiszik, hogy összekenhetik besegergővel, és ami még rosszabb, saját magukkal az anyaszentegyházat, a katolicizmust, az istenhitet és a hagyományt.

S leginkább azt hiszik, hogy ez a politika.”

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner 

***