Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Ki hitte volna, hogy a Nyugat hamarosan ugyanolyan szellemi-lelki-erkölcsi pöcegödörré fog változni?
Nyitókép: MTI/EPA/Yoan Valat
„A felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan angliai gyerekgyilkosságok után írtam:
»Azt hiszem, azt gondolom, azt érzem, ez az a pont, ahonnét nincs visszatérés. Ahonnét nem lenne szabad meghátrálni.
Egy Ruandából származó állat bement egy kisvárosi napközibe, ahol öt-hat éves kislányok táncoltak, és elkezdte módszeresen megkéselni őket.
Hármat megölt, öt továbbra is válságos állapotban van, továbbiak súlyos sérültek, miképpen a védelmükre kelő felnőttek közül is többen életveszélyes állapotban vannak.
Minek nevezzük azt az élőlényt, aki öt-hat éves kislányokat öl meg? Kártékony állatnak. Pestises patkánynak. Ugyanis az.
És nincs az a társadalom, amelyiknek el kell viselni az ilyenek jelenlétét, létezését. S úgy tűnik, az angol társadalom is eljutott tűrőképessége határához. Az iszonyat után ugyanis zavargások törtek ki, először a szörnyűség helyszínén, majd Londonban is. És lássuk be, ez a legtermészetesebb, legelemibb, legérthetőbb reakció, ami ilyenkor történhet.
Ezt is ajánljuk a témában
Szerdán este több városban zavargások törtek ki Angliában, miután hétfőn egy ruandai származású, de brit születésű fiú lemészárolt 3 kislányt egy Taylor Swift témájú táncfoglalkozáson.
Hogy a zavargások szörnyűek? Hát persze, hogy azok. Hogy a tüntetők teljesen értelmetlenül és idióta módon viselkedtek, amikor rátámadtak a saját rendőreikre? Igen, értelmetlenül és idióta módon. Hogy nem volt helyes reakció rátámadni a közelben lévő mecsetre? Minden bizonnyal nem, de itt azért tegyük hozzá, hogy amit terrorban, életellenes bűncselekményekben, erőszakban, megfélemlítésben és minden egyéb szörnyűségben az angol társadalomnak el kellett viselnie az elmúlt években, amióta elhitették velük, miszerint »a terror a nagyvárosi élet része«, szóval mindezen iszonyat döntő többségét ilyen-olyan és amolyan radikális meg terrorista muszlim migránsoknak köszönhették, és talán nem csoda, ha kezdik feladni a türelmüket ezekkel szemben.
És miért is ne adnák fel? Ráadásul azzal is szembesülniük kell naponta, hogy államuk és rendőrségük kettős mércét alkalmaz ebben a felbomló és széteső társadalomban. Mert a letagadhatatlan – az elkövető vagy az elkövető mögött álló terrorszervezet által bevallott – terrorcselekményeken kívül minden más esetben gondosan elhallgatják az indítékot, az elkövető származását, maszatolnak, félrebeszélnek, hazudoznak, állandóan holmi »pszichés zavarokra« hivatkoznak, magyarázatokat keresnek, a többségi társadalmat hibáztatják, felmentéseket fabrikálnak, és mondjuk ki tizedszer is, azt is megpróbálják elhitetni velük, hogy mindez valamiféle természetes velejárója az életnek.
Nincs, mert nem lehet társadalom, amelyiknek ezt el kell viselnie, amelyiknek ezzel együtt kell élnie.
Mindezt fenntartom. S ha megnézzük, mi történt azóta, még mélyebb lehet a meggyőződésünk, hogy igazunk van. S ezt abból vezethetjük le a legpontosabban, legmegbízhatóbban, ahogy a hazai és nemzetközi mocsoksajtó tálalta és tálalja az ügyet azóta is.
A 444 így kezdte Rényi Pál Dániel tálalásában: »Mióta a rendőrség megnevezte a késelőt, Axel Rudakubanát, a bevándorlókkal szembeni indulatok még magasabbra csaptak. És különösen magasra azután, hogy egyes csatornák álhíreket kezdtek el terjeszteni az illető vallásával és hátterével kapcsolatban. Az indulatok vasárnap Rotherham városában is elszabadultak, ahol erőszakos tüntetők körbevettek egy bevándorlók lakta szállodát a város szélén. Többen betörtek az épületbe, berúgták az üvegablakokat, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták a rendőröket és az épületet, és huhogtak: Az összecsapásokban legalább egy rendőr megsérült, aki társaival együtt megpróbálta megakadályozni, hogy a feldühödött tömeg bejusson az épületbe. Ugyanott a tüntetők felgyújtottak kukákat is, oszlatásukra könnygázt is bevetettek. Az elkövetők közül többen maszkot viseltek.«
Remélem, értik a fontos üzeneteket: »Bevándorlókkal szembeni indulatok« – ó, Istenem, és tényleg, vajon miért nem az izlandi bálnavadászok meg a Yorkshire-i birkapásztorok elleni indulatok csapnak ilyenkor magasra? »Huhogtak« – huhuhú, ez a kedvencem…
»Kukákat gyújtottak fel és maszkot viseltek« – ez a szélsőbalos, rohadt komcsi, antifa zavargások szokásos forgatókönyve, de akkor valamiért soha nem zavarja ezeket a gazembereket.
(De erre majd még más összefüggésben mindjárt visszatérünk.)
Aztán a 444-en Kaufmann Balázs folytatta – íme a gazemberek világmagyarázata: »Neonáci csoportok, Andrew Tate és Nigel Farage fűtik a brit zavargásokat, és ehhez az X asszisztál nekik.«
Hát persze. Hát mi más is fűthetné ezeket a zavargásokat?
A lassan két évtizedes tapasztalat az angol társadalomra rászabadított migránsok elviselhetetlenségéről, riasztó, bénító és szemmel láthatóan soha fel nem adott kulturális-társadalmi különbségéről, amely egész egyszerűen nemcsak lehetetlenné teszi beilleszkedésüket és normális, a többségi társadalom elvárásai szerinti életvitelüket, de eszük ágában sincs erre törekedni?”
***
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
„Amit a bizottság részéről teszünk és tehetünk, az az, hogy szorosan és nagyon konstruktívan egyeztetünk a magyar hatóságokkal az ügyben” – fogalmazott a bizottsági szóvivő.
Marokkót is érintő rendőrségi jelentés mélyíti Sánchez ceutai válságát.
A család kéharmadának van bűnügyi nyilvántartása, de a sok gyermek miatt nem lehet őket kiutasítani.
A dühös tüntetők a migránsok visszatoloncolását követelték.
De ez csak a dolog első része.
A kampányban könnyű volt egyetlen közös cél mögé felsorakoztatni egymástól nagyon különböző embereket. Kormányozni azonban már egészen más történet. Ott dönteni kell, a döntések pedig óhatatlanul csalódást okoznak azoknak, akik mást, gyorsabbat vagy radikálisabbat vártak.
