Hogy a zavargások szörnyűek? Hát persze, hogy azok. Hogy a tüntetők teljesen értelmetlenül és idióta módon viselkedtek, amikor rátámadtak a saját rendőreikre? Igen, értelmetlenül és idióta módon. Hogy nem volt helyes reakció rátámadni a közelben lévő mecsetre? Minden bizonnyal nem, de itt azért tegyük hozzá, hogy amit terrorban, életellenes bűncselekményekben, erőszakban, megfélemlítésben és minden egyéb szörnyűségben az angol társadalomnak el kellett viselnie az elmúlt években, amióta elhitették velük, miszerint »a terror a nagyvárosi élet része«, szóval mindezen iszonyat döntő többségét ilyen-olyan és amolyan radikális meg terrorista muszlim migránsoknak köszönhették, és talán nem csoda, ha kezdik feladni a türelmüket ezekkel szemben.
És miért is ne adnák fel? Ráadásul azzal is szembesülniük kell naponta, hogy államuk és rendőrségük kettős mércét alkalmaz ebben a felbomló és széteső társadalomban. Mert a letagadhatatlan – az elkövető vagy az elkövető mögött álló terrorszervezet által bevallott – terrorcselekményeken kívül minden más esetben gondosan elhallgatják az indítékot, az elkövető származását, maszatolnak, félrebeszélnek, hazudoznak, állandóan holmi »pszichés zavarokra« hivatkoznak, magyarázatokat keresnek, a többségi társadalmat hibáztatják, felmentéseket fabrikálnak, és mondjuk ki tizedszer is, azt is megpróbálják elhitetni velük, hogy mindez valamiféle természetes velejárója az életnek.