de most az a feladat, hogy véget vessünk a mesterséges megosztottságnak, mert aki másnak vermet ás, azt árokba temetjük.
- Ha már említi az régi időket (tegnapelőtt), nem fél attól, hogy egykori fegyvertársai ön ellen fordulnak?
- Engem nem lehet megfélemlíteni! Amióta az eszemet tudom (tegnap), azóta kiállok a magam igazáért, az elnyomottak, a megszomorítottak érdekében a hatalom dicsőséges nagyuraival szemben. Nem lehet eltántorítani, demokrata az, aki nem félárú jegyet vásárol, mert telik neki egészre.
- Érte önt már bármiféle hátrány?
- Ne is mondja! Egyszer az inas három óra helyett csak egy órás dekantálást követően szervírozta a syrah-t.
- Szörnyű lehetett…
- Az volt. Szörnyek járnak közöttünk. Illetve jártak, mert azóta nem tud lábra állni, ebből is látszik, hogy rettenetes állapotban van a magyar egészségügy.
- Aha, ezek szerint az egészségügy rendbetételét ígéri. És másoknak ígér még valami kézzelfoghatót?
- Ne azt kérdezd, hogy a hazád mit tehet érted, hanem hogy te mit tehetsz a hazádért!
- Mintha már ezt is hallottam volna…
- Túl sokat hallgatózik. Viszont most mennem kell, sajnos nem érek rá tovább, még délután adok három interjút, részt veszek egy betelefonálós műsorban, majd előadást tartok a Korszakváltók klubjában, ahol dedikálom az általam (titkár) összegyűjtött Márai-idézeteket, este pedig fogadást adnak a tiszteletemre a CEU-ban. Volt két kávé, azt ugye állja?
- Persze, viszlát, ennyit arról, hogy jól fizet a Tóni.”