„Az ország egyik legszegényebb részét, Dél-Békést leuraló, helyben csak »Nagy Fehér Főnök« néven emlegetett Simonka Györgyről a nyomozók már kezdettől gyanították, hogy egy családtagjaiból és klienseiből álló maffiaszervezet élén lopja a térségének szánt felzárkóztatási pénzeket.
Ám az ügyészségnek nyolc évre volt szüksége a vádemelésre, akkor is »csak« egy 1,4 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásért, míg az ügyről leválasztották a jóval nagyobb, sokmilliárdnyi EU-s forrást is érintő, »szabálytalanságokat«, amiben azóta buzgón vizsgálódnak az ügyészek. A kicsontozott vádiratból így is kiderült, hogy a honatya közben tanúkat fenyegetett, nyomozókat próbált megkenni, sőt, kérésére a Fidesz frakció törvényt fogadott el, hogy Simonkáéknak ne kelljen 410 millió forintot visszafizetni a közösbe.